Magyarországon elég kevés női humoristát láthat a közönség: a NŐStények négytagú stand-up csapata azon van, hogy betöltse ezt az űrt. Új, kicsit pikáns Pont G!18+ című műsorukat április 22-től láthatják a Kompót Dumaklub nézői. A négyes egyik tagjával, Burszán Verával beszélgettünk.

Mire készültök éppen?

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt alakult meg négytagú csapatunk, a NŐStények: Balogh Anna, Csányi Erika, Papp Helga és én, Burszán Vera. Most mutattuk be a harmadik műsorunkat, amelynek április 22-én volt a premierje a Kompót Dumaklubban. Eddig már négy teltházas előadásunk volt itt, bízom benne, hogy az új, Pont G!18+ című produkciónkat is szeretni fogja a közönség.

Annak idején hogy állt össze a csapat?

Egy rendezvényszervező iroda égisze alatt indultunk el. Sok ügyfelük érdeklődött náluk női stand-uposok után, de nem volt ilyen műsoruk, ekkor jöttünk mi a képbe. Viszont hamar úgy éreztük, hogy nem tudnak annyi munkát adni nekünk, amennyit szeretnénk. Végül kiváltunk és elindultunk a saját utunkon, nyár végére megszületett a NŐStények. Van egy rendezőnk, aki egyben a szervezői feladatokat is ellátja: Pleszkán Écska intézi, ami körülöttünk zajlik, mi négyen pedig mindent megteszünk a siker érdekében.

Milyen témákat jártok körbe az új műsorban?

A címe elárulja, hogy ez egy kicsit pikáns előadás. Próbáltunk olyan témákhoz nyúlni, amik nem feltétlenül jönnek elő egy hétköznapi beszélgetés során, már csak ezért is érdekes lehet. Egy órás a műsor, amiben mindenkinek megvan a maga erős húsz perce. Nagy feladat volt jól megragadni ezt a témakört, de szerintem minden tekintetben sikerrel jártunk. Van benne egy fétis vonal, egy tudományos rész, de abszolút személyes vonatkozások is, azaz, ki hogyan közelít egy-egy érzékenyebb ponthoz. Ezen kívül pedig egy pici varázslással is készülünk.

Csajokat és pasikat is vártok a nézők közé?

Persze. A fiúk nélkül nem is létezne az egész témakör, úgyhogy szeretettel várunk mindenkit.

A címben ott szerepel a 18+. Tényleg csak tizennyolc év felettieknek ajánlott a műsor?

Valóban benne van a műsor címében, amivel arra akartunk utalni, hogy felnőtt témákról lesz szó. De úgy gondolom, hogy tizenhat év fölött már bárki simán megnézheti.

Vannak jelenleg más projectek is, amiken dolgoztok?

Jelenleg nem igazán, teljes erővel ennek a műsornak a bemutatójára készültünk és a meglévő műsorainkat akarjuk pörgetni, hiszen még rengetegen nem hallottak minket. Annával és Erikával hármasban jelentkeztünk a Comedy Central új, Magyarország, szereplek! című tehetségkutatójába, ahol bekerültünk az első negyvenbe. Most arra készülünk, hogy megugorjuk a következő megmérettetést.

Mennyire nehéz női humoristaként megállni a helyeteket ebben a férfiak által dominált környezetben?

Kifejezetten könnyű, de talán pont azért, mert kevesen vagyunk, és mindenki pozitív várakozással érkezik az előadásainkra. Az emberek szeretnének jó női humoristákat látni, és eddig hála istennek sikerült megfelelni az elvárásoknak. Most jön a következő lépcső, az, hogy tovább tudjunk fejlődni. Még közel sem értük el a csúcsot, de azon vagyunk, hogy arrafelé meneteljünk.