Laár András májusban ismét a Dumaszínház színpadán lép fel, ahol jól ismert karaktereinek felvonultatásával szórakoztatja majd a közönséget. Besenyő Só című önálló estjén kívül beszélgettünk vele a fiatal humoristákról, a Dumaszínház közönségéről és további terveiről is.

Mire számíthat az, aki megnézi Besenyő Só című önálló estjét?

A két részből álló esten az ismert karaktereim vonultatom fel, Besenyő Pista bácsi például két ízben is szórakozatja a közönséget. Két blokkal megjelenik a Költő, aki a saját megzenésített, meglehetősen abszurd verseit szavalja és énekli, de jön Edebede bácsi, a jóságos mesemondó is. Beleszőttem egy filozófus karaktert is, aki az előtte elhangzottakat összegzi.

Az állandó karakterek nem nehezítik meg egy előadó dolgát?

Nem nehezítik meg, sőt! Az a lényeg, hogy az embernek új ötletek és témák jussanak az eszébe, amiket elmondhat, ebben pedig a karakterek kimondottan sokat segítenek. Civilben az ember nehezebben tud bombasztikus lenni, de Besenyő Pista bácsi már eleve a stílusával és a megjelenésével kiélezi a mondanivalót.

Május 25-én a Dumaszínházban lesz látható az est. Különbözik itt a közönség más helyszínektől?

A helyszín kapcsán az mindenképp különbséget jelent, hogy a színpad előtt étkezőasztalok vannak. Egy fellépésen vagy önálló esten a nézők általában nem szoktak vacsorázni, ez viszont egy színház és egy étterem keveréke, de belefér és nem is zavaró. Ilyen értelemben picit más, viszont ide csak az a speciális érdeklődésű csoport látogat el, akik tényleg ezt a műfajt akarják látni. Így a fogadtatás is nagyon pozitív, hiszen tudják, mire számítsanak.

Mit gondol a fiatal humoristák helyzetéről? Könnyebb dolguk van, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt?

Szerintem abból a szempontból könnyebb a dolguk, hogy van egy fórum, ahol bemutathatják a tudásukat. Vannak rádiókabarék, ott a tévében futó Showder Klub, a Dumaszínházasok pedig tehetséggondozással is foglalkoznak. Másrészről az is igaz, hogy nagy a konkurencia, ami nehezíti a helyzetüket.

Milyen tanácsot adna egy kezdőnek?

Azt tanácsolnám, hogy minél több saját ötletet találjon ki. Legyen egyéniség, és ne a meglévő humoristákat és produkciókat próbálja utánozni. Bátran csinálja, ami eszébe jut, hozzon be új karaktereket, vagy akár új stílust.

Jelenleg milyen projekteken dolgozik az önálló esten kívül?

Ökrös Csaba hegedűművész barátommal év végére egy átfogó és komplex zenei produkcióval készülünk, ami komolyzenei és rock zenei elemekből épül fel. Nyáron besűrűsödik majd a programunk a zenekarommal is, akikkel spirituális zenét játszunk, a feleségemmel pedig egy vicces videósorozaton dolgozunk éppen. Ezek az új alkotói törekvéseim, de természetesen a L’art pour l’art Társulattal és a KFT zenekarral is folyamatosan vannak fellépéseim.