Legyen szó akár a tévéképernyőről vagy a Dumaszínház színpadáról, Badár Tamás mindig elvarázsolja a közönséget bűvésztrükkjeivel. Most elmesélte, milyen érzés édesapjával, Badár Sándorral egy színpadon állni, mennyiben változtatta meg az életét a Hungary’s Got Talent, de azt is elárulta, mi volt az első bűvésztrükk, amit megtanult.

Az Illúzió Mesterei című műsorral az ország legjobb bűvészeit – köztük téged – hozták össze egyetlen színpadra. Mi volt a legkülönlegesebb a produkcióban?

Pont az, hogy hatan szerepeltünk benne, Magyarországon pedig viszonylag ritka, hogy egyszerre ennyi bűvész álljon a színpadon. Szerintem nagyon jó érzékkel összerakott, magas színvonalú műsor lett, a MOM Kulturális Központ pedig ideális helyszín. Minden percét élveztem az előadásnak, fantasztikus érzés volt, hogy részt vehettem benne.

Lesz folytatása is?

Igen, a tervek szerint jövőre újra megszervezzük.

Most, hogy ezek az előadások befejeződtek, miben leszel látható?

A Dumaszínházban folyamatosan látható vagyok, hiszen két állandó műsorom is van. Az egyik az édesapámmal közös est, ahol a bűvészet és a stand-up comedy világát vegyítjük, illetve ott az önálló bűvészestem is,  A kockásfülű nyúlon túl.

Hogy éled meg a közös fellépéseiteket édesapáddal?

Egyedülálló érzés. A színpad tényleg az a helyszín, ahol lehetőségünk nyílik a közös alkotásra. Egyrészt megjelenik az apa-fiú kapcsolat, ugyanakkor művészekként is kiteljesedünk, és éppen abban a pillanatban állhatunk egymás mellett, amikor ez bekövetkezik. A közös estünknek ráadásul vannak olyan momentumai, amikor szó szerint egyszerre állunk a színpadon, és közösen szórakoztatjuk a közönséget.

A Hungary’s Got Talent döntőseként az egész ország megismerhetett téged. Mennyiben változtatja meg az embert az ilyen hirtelen jött ismertség?

Az, hogy többen megismernek, nem feltétlenül jár együtt személyiségváltozással is. Mentálisan nagyon a helyén kell kezelni ezt az egészet. Hozzá lehet szokni, hogy lefotóznak vagy autogramot kérnek, de nem szabad túlértékelni. Nem azért ismernek fel az utcán, mert jobb lettem volna ez alatt a pár hónap alatt. A közönség azt a Badár Tamást ismerte meg, akinek a bűvészetében több mint egy évtized munkája áll. Nem biztos, hogy a személyiségem az elsődleges. Természetesen kell egy személyiség a színpadon, de a lényeg az, amit csinálok.

Emlékszel rá, hogy mi volt az első bűvésztrükköd?

Emlékszem az első trükkök egyikére: egy kártyatrükk volt, ami mai szemmel nézve nem is kimondottan könnyű. Biztosan azért maradt meg bennem ennyire, mert sokat gyakoroltam, hogy sikerüljön. Mély nyomott hagyott bennem a mesterem, Molnár Gergely kendő trükkje is. Egy piros kendőből csinált zöldet, majd visszafelé, én pedig úgy éreztem, hogy nem is bűvész, hanem varázsló. Mikor megláttam ezt a trükköt, akkor tudtam, hogy ő lesz a mesterem.

Egyre több bűvészekkel és illuzionistákkal kapcsolatos filmre, műsorra látni példát mostanában. Mit gondolsz, a bűvészet kezd egyre jobban divatba jönni?

Nagyon sokféle benyomás érte a hazai nézőket. Azáltal, hogy a YouTube fénykorát éli, mindenki láthatja, mik most a külföldi trendek, és mennyire megváltozott a bűvészet azokhoz a húsz vagy harminc évvel ezelőtti állapotokhoz képest, amik a mai napig sok ember fejében élnek. A régi berögződéseket szépen lassan leépítik a modernitás felé utat törő bűvészek. Úgy érzem, megszületett a nézőkben egy olyan igény, hogy ne csak David Copperfileld-et, meg amerikai sikerfilmeket nézzenek. Helyette találkozhatnak hazai arcokkal is, és talán ismét megjelenhetnek a Rodolfóhoz hasonló, rendkívül tehetséges magyar bűvészek.