A 2016 júniusi előadásokra már helyre szóló jegyet lehet váltani a Corvin Dumaszínházban. Válassza ki helyét, tegye be a kosárba és érezze jól magát!

A Dumaszínház jegyvásárlási rendszerének fejlesztése keretében nézőinknek lehetősége nyílik arra, hogy a júniusi műsor felkerülésétől pontosan tudják, hol fognak ülni. Ez az eddigi jegyvásárlás sorrendjében történő ültetés helyébe lép. A helyeket a rálátástól, a színpad közelségétől és a székkel való kifordulástól függően áraztuk újra. A kevésbé kedvező elhelyezkedésű helyek esetében olcsóbban, a jobbak esetében pedig drágábban tudnak majd jegyet vásárolni. (Így az is megtörténhet, hogy egy asztalnál eltérő árú helyek találhatók.) Egy előadásra négy jegyár-kategóriát alakítottunk ki, így lehetőség lesz arra, hogy ár-érték arányban mindenki a neki megfelelő jegyet vásárolja meg. A jegyárat úgy tudja megtekinteni, ha a kurzort a kívánt szék fölé mozgatja.

A helyük elfoglalásakor ültetőink a korábbiakhoz hasonlóan segítséget nyújtanak majd, az asztaloknál elhelyezett széktérkép segítségével pedig könnyű lesz a jegy alapján a helyszínen is beazonosítani a megfelelő ülőhelyet.  Az olcsóbb jegyek esetében vegyék figyelembe, hogyha testesebbek, vagy nehezen mozognak, akkor az előadás élvezete nehézséget okozhat, és a korábbi gyakorlattal ellentétben nem lesz lehetőség arra, hogy a helyét kicseréljük vagy más ülőhelyet ajánljunk fel.

A mozgáskorlátozott nézőinket kérjük, hogy a bejárat közvetlen bal és jobb oldalán elhelyezkedő asztalokhoz vásároljanak jegyet, mivel ezek megközelítése akadálymentes.

A jegyvásárláskor ügyeljenek arra, hogy a kijelölt helyek a valós ültetést tükrözik, így nem lesz lehetőség helycserére.

Reméljük, hogy az új rendszer elnyeri tetszésüket és jobban tudják majd tervezni a szórakozásukat a Corvin Dumaszínházban!