Egyre másra indulnak a tehetségkutató műsorok a különböző kereskedelmi csatornákon, sőt a Dumaszínháznak is van sajátja, a Fiatal Félőrültek Fesztiválja, ahová folyamatosan lehet jelentkezni. Most a Comedy Central is beállt a sorba és Magyarország szereplek címmel elindította a magáét, aminek most vagyunk túl a döntőjén. A zsűriben Kabai Zoltán a csatorna programigazgatója mellett  Kőhalmi Zoltán és Felméri Péter humoristák és Litkai Gergely a Dumaszínház egyik alapítója is helyet foglaltak. A zsűri Dumaszínházas tagjaival az eredményhirdetés után beszélgettünk…

A Fiatal Félőrültek miatt már nagy tapasztalattal bírtok. Hogy látod, milyen volt most a „felhozatal”? Befolyásolta a jelentkezők kedvét, hogy ezt egy tematikus csatorna indította?

LG.:  – Nyilván ennek a tehetségkutatónak nagyobb volt a promóciója és többen jelentkeztek, sokan már korábban is próbálkoztak, és nyilván előnnyel indult az, aki már megszerzett egy bizonyos rutint.

Voltak olyanok, akik esetleg már feltűntek a Fiatal Félőrültek Fesztiválján?

LG.:  – Persze, voltak olyanok is, akik a Fiatal Félőrültek Fesztiválján vagy más tehetségkutatókon bukkantak fel, és voltak, akikkel itt találkozhattunk először, szóval ilyen szempontból abszolút kiegyensúlyozott volt a mezőny.

Milyen szempontok alapján értékelt a zsűri?

LG.:  – A témaválasztáson kívül például szempont volt az is, hogy mennyire hiteles, milyen az előadás szerkesztettsége és hogy milyen a színpadi jelenlét.

Zoli, te azt mondtad, hogy nagyon nehezen vállaltad el a felkérést…

KZ.:  – Igen.

Mivel, hogy egyszer már voltál zsűritag, ami után rossz élményekkel mentél haza…

KZ.: – A szájízem volt rossz, azért, mert ott konkrét kritikákat fogalmaztunk meg, és ott szembesülni kellett a közönség tekintetével, akik mind hozzátartozók voltak. Tehát eleve úgy néztek rám, hogy én fogom tönkretenni az ő kisfiúk vagy férjük karrierjét. Ezért először nemet mondtam erre a felkérésre, de aztán Litkai meggyőzött, hogy ez most más lesz… És tényleg, most olyan buddhista hozzáállás volt, a dicséretet kapták csak, mindenki valami jót.

Hogy érzed most akkor magad?

KZ.:  – Nagyon jól érzem magam, jól szórakoztam, és ha végül nem is az én abszolút favoritom nyert, nagyon elégedett vagyok.

Elárulod, ki volt a te favoritod?

KZ.: – Külön elárulom, hogy én Musimbe Dávidra adtam a legtöbb pontot. De,  hogy mondjam, voltak azért jó néhányan, akik versengtek a legjobbért, szerintem szoros volt, és teljesen elégedett vagyok ezzel az eredménnyel is. Plusz minden helyen azt mondom – itt is –, hogy úgyis fogunk találkozni ezzel az egész csapattal. Szerintem helyük van a stand-up társadalomban.

Gergő, erről még nem volt szó. Mi a nyeremény?

KZ.:- Ezt a mostani pillanatig nem döntöttük el. (nevet)

LG.: – Igen, de majd kiderül… (nevet) Nem, nem. A győztes a gravírozott emléktáblán kívül nyert egy saját Dumaszínház estet, aminek az egész bevételét is megkapja, ezt mi ajánlottunk fel. A közönségdíjasnak pedig szintén fesztiválszereplései lesznek, jutalomként.

Felméri Péter, a Dumaszínház harmadik zsűritagjaként ülte végig a döntőt.  Nehezen született meg a döntés. Neked ki volt a kedvenced?

FP.: – Én végül is Margóra voksoltam, aki meg is nyerte a tehetségkutatót. Őt tettem az első helyre, de magammal is nagy csatát vívtam, mert nagyon tetszett például Lakatos Laci is, és aki a közönségdíjas lett, Szabó Balázs Máté. Nálam öt ember – nagyon komolyan –, majdnem egy szinten volt, és nehéz volt eldönteni, hogy ki legyen a végső befutó.

Milyen tanácsot tudnál adni azoknak, akik most nem nyertek, viszont szeretnének továbbra is ezzel foglalkozni?

FP.: – Fel a fejjel és csinálni kell tovább, hisz csak most jön a java, stand uposnak lenni nem sprint, hanem hosszútávfutás. Mindenképpen azt tanácsolom azoknak is, akik most nem nyertek, hogy jöjjenek hozzánk, hisz a Dumaszínház tényleg egy nagyon összetett, komplex programmal fogja felkarolni őket, és mindemellett fellépési lehetőségük is lesz… Úgyhogy azt mondom, hogy most jó feltörekvő humoristának lenni.

Mit szóltok ahhoz, hogy végül a győztes egy női előadó lett!

KZ.: – Zabolai Margit Eszter – ennek nagyon örülök egyébként. Ő egy olyan előadó – és ezt hangsúlyozom –, aki végre a női oldalról fogja meg ezt a kérdést, és nem a férfiaknak akar megfelelni. Nekem kifejezetten tetszett a témaválasztás és az, hogy egy teljesen más univerzum türemkedett be ide.