Önálló estjében mindenről szó esik, ezért csak a lényegre jut idő. Szeret improvizálni, kísérletezgetni, és szívesen bevonja a közönséget is. Hajdú Balázs fellépéseiről, ihletforrásairól, illetve a közelgő Dumafüred Fesztiválról mesélt.

Hogy áll az önálló ested? Sokat változott a bemutató óta?

Igen, folyamatosan változik, és remélem, hogy még jobb lett, mint volt. Az a címe, hogy A minden lényege, én pedig azt szoktam mondani, hogy mivel mindenről szó esik benne, ezért csak a lényegre jut idő.

Mennyi időre van szükséged ahhoz, hogy úgy érezd, teljesen összeért egy előadásod?

Rengeteg időre. Az est első részében az emberek általában még feszültebbek, meg kell próbálni feloldani őket. A második részre jóval felszabadultabbak, de sokszor már az elején elmondom, amit csak későbbre tartogattam, és úgy érzem, jó volna, ha még több anyagom lenne. Csakhogy hiába írok még többet, az önálló est valahogy mindent elnyel.  Jó sok előadásra van szükségem ahhoz, hogy úgy gondoljam, teljesen összeállt. Elégedett vagyok a jelenlegi önálló estemmel, de a tökéletestől még messze van.

Egy másik produkcióban, amiben szintén részt veszel – Brand new– új anyagok estje – az a lényeg, hogy mindig valami újdonsággal állj elő. Ez könnyebben megy neked?

Ennél a műsornál csak 15-20 percet beszél az ember, viszont olyan dolgokról, amiket korábban még nem próbált ki. Kedvelem ezt a műfajt, mert alapból kísérletezős típus vagyok, szívesen improvizálok és vonom be a közönséget is. Az új anyagok estjét és az önállót is szeretem, utóbbiban az a jó, hogy oda tényleg csak azért jönnek el az emberek, hogy engem lássanak, aminek van egyfajta pszichés támasza.

A közönség mennyire partner, amikor megpróbálod bevonni őket?

Változó.  Ha vannak üres helyek a teremben, akkor szinte biztos, hogy nem az utolsó sort, hanem az elsőt fogják kihagyni. Az emberek alapvetően tartanak tőle, hogy megszólítják őket, pedig egyáltalán nem hozok senkit ciki helyzetbe. Az elején ki szoktam hívni valakit, hogy csináljak egy kis tesztet, amivel még nyerni is lehet. Van, hogy annyian jelentkeznek, hogy több emberből kell választanom, de előfordul, hogy egyáltalán senki nem meri bevállalni.

Az ötleteket honnan meríted? Van valami állandó ihletforrásod?

Gyakorlatilag az élet minden területéről, beleértve az internetet is. Ha pedig találok valami olyan programot, amire nyitott vagyok, arra különösen figyelek, és abból is próbálok ihletet meríteni.

Jelenleg dolgozol még valamin?

Tóth Eduval van egy közös estünk, a Kicsi a rakás, ezt nyáron mutatjuk be utoljára. Érdekes, hogy mennyit változott a kezdetekhez képest, szinte már semmi köze nincs az eredetihez. Eduval másik közös estet is tervezünk, illetve ősztől benne leszek az új Duma Roastban is.

Te is részt veszel a Dumafüred Fesztiválon?

Igen, a Dumafüreden temetjük majd a Kicsi a rakás-t, amire remélem, hogy sokan el fognak jönni. Minden évben nagyon várom a fesztivált, szeretek ott lenni a többiekkel együtt a Balaton mellett.