Gaál Dániel, a Dumaszínház legfiatalabb humoristája elkészítette első önálló estjét, ami április 19-én debütál a Kompót Dumaklub színpadán. Nyolcvan perc alatt kalauzolja körbe a nézőt a diákélet legsötétebb titkait rejtő úton, a különleges utazás pedig minden korosztály számára tartogathat izgalmakat és nevetést.

Hogyan csöppentél bele a stand-up világába?

Rengeteget néztem a Showder Klubot, szinte azon nőttem fel. Aztán jelentkeztem a Fiatal Félőrültek Fesztiválja című tehetségkutatóra, és a másodikat meg is nyertem. Ezután fokozatosan hívni kezdtek különböző estekre a Dumaszínházba.

Most pedig elkészült az első önálló ested, az Érettségi felkészítő minden korosztálynak.

Igen, már régóta szerettem volna egy önálló estet. Tizennyolc évesen én vagyok a legfiatalabb stand-upos, Litkai Gergővel pedig többször szóba került köztünk, hogy jó volna megszólítani ezt a fiatalabb, gimnazista korosztályt is, akiket én képviselek. Ezzel a céllal írtam meg a tematikus, kimondottan a diákéletről szóló estemet.

Hogy látod, a te korosztályodat tényleg kevésbé érdekli ez a műfaj?

Szerintem elég változó. A gimisek között is vannak rajongók, akik rendszeresen járnak a Dumaszínházba, de én is azt látom, hogy a közönség nagy részét az idősebb generáció tagjai teszik ki. Ennek viszont talán pont az lehet az oka, hogy nincsenek olyan előadók, akik kifejezetten hozzájuk szólnak, és az őket érdeklő témákat dolgozzák fel.

Te milyen témákat dolgozol fel?

Több pillérre épül az előadás. Nagyon sokan a gimnáziumi évek alatt szerzik meg a jogosítványukat, így ennek a folyamatnak a nehézségeiről is beszélek. Szóba kerülnek a nyári fesztiválok és a hozzájuk fűződő szülői aggodalmak, de beszélek az osztálykirándulásaimról, az érettségiről, és az egyre közelgő ballagásról is. Természetesen azt sem hagyom ki, hogy tanárgyerek mivoltomat taglaljam, az utolsó blokk pedig mindig a nagyszüleimről szól.

Mikor debütált az ested?

Március 8-án, de a Kompót Dumaklub közönsége április 19-én láthatja majd először.

A Dumaszínházban nem végig egyedül állsz majd a színpadon. Hogyan működik közre Fülöp Viktor?

Viktort nemcsak azért választottam, mert jó barátom és szoktunk együtt írogatni, hanem azért is, mert tanár, ezért tökéletesen illeszkedik a tematikába. Míg én a tanárokra tudok rákontrázni néhány történettel, ő a diákokra reflektál a sajátjaival.

Legfiatalabb humoristaként szoktál tanácsokat kapni az idősebbektől?

Sokakkal nagyon jóban vagyunk. Litkai Gergőre, Beliczai Balázsra, Csenki Attilára, Hajdú Balázsra vagy Szobácsi Gergőre például nagyon felnézek, hiszen sokat segítettek, és mindig fordulhattam hozzájuk tanácsért.

Mik a terveid az érettségi után? Milyen helyet képzelsz el a stand-upnak az életedben?

Először is szeretnék továbbtanulni és egyetemre menni, de ha eljön az ideje, szívesen lennék akár főállású humorista is, hiszen nagyon szeretem csinálni, meg tudom valósítani az ötleteim, és ki tudok benne teljesedni.