Időpont:

2016.08.26. - 19:30

Helyszín:

Corvin Dumaszínház

Cím:

1082 Budapest Corvin sétány 1/b, Magyarország

Leírás

Bellus István:

Kereskedőből humorista, tévénézőből műsorkészítő lett pár év alatt. Örök optimista, aki nem fél a változástól, de most úgy érzi, megtalálta a helyét. Választott hivatása számára munka, hobbi, szenvedély, életforma.

A sikerhez vezető utat kollégáihoz képest fordítva járta be, hiszen előbb szerepelt a tévében, minthogy kipróbálja magát a Dumaszínház tehetségkutatóján, a Fiatal Félőrültek Fesztiválján.

Saját bevallása szerint volt már ingyen konyhán pénztáros, légifolyosó-takarító a reptéren, de elvégezte a Tokió Hotel Katolikus Egyetemet és egy újságíró iskolát is. Jeleneteket ír a Rádiókabarénak és a Gálvölgyi Show-ban is jó néhány általa jegyzett paródiát láthatott már a tévénéző közönség.

A mediterrán Ózd, vagyis Miskolc szülötte, az acélvárosi Bellano, aki 2007 óta vicceskedik színpadon, tévében és mp3-ban.

 

Csenki Attila:

Adrenalinfüggő, pacalsaláta-alkotó szülők gyermekeként Kiskunfélegyházáról indult el szerencsét próbálni előbb az egyetemre, aztán Angliába. Később a régiség-kereskedelem, majd a hivatásos humor felé fordult.

A bulvármagazinok és Cirmi cica, mágikus hengerrel felvértezett réme, akit az újságírók csak úgy emlegetnek: A humorista, akinek a nevét nem ejtjük ki!.

Örök lázadóként szabotálta a névrokonok klubját, felfedezte a szocreál-szellemvárost, és bátran kritizálta a kommandós mosógépszerelőket. A polgárpukkasztás nála becsületbeli ügy, szívesen tágítja a határokat, miközben szakértője lett a terhes szakirodalomnak is.

Bőrpuff-varró realista, az örök felháborodott vidéki, aki a Mónika showba nem jutott be, a Humorfesztivál döntőjébe viszont igen. India szakértő, a csenkizmus, mint vallási eszmerendszer megalkotója, tehetség-kutató.

 

Szomszédnéni Produkciós Iroda:

Egy blöffel és egy lánybúcsúval kezdték, hárman - néha többen -, ma pedig már Bonbon-díjas humoristák.

Nem nyertek humorfesztivált, de rendeztek néhányat, hogy legyen hol fellépni. Nem gondolkodtak hosszú távban, kapcsolatuk mégis megélte az első évtizedet.

Felfedezték Felméri Pétert, majd a Dumaszínházat, azóta pedig már egy banknak is dolgoztak, így egyre több esküvőn látják őket szeretettel. Céljuk a világhírnév, szeretnének légitársaságot, álmuk a közönség megszidása.

Az ezerarcú 101 kiskutya, az erdélyi humor-kommandó, a nemrégiben jubilált komédia-duett, akik már a Thália Színházban is sikerrel mutatkoztak be, A Szomszédnéni odaát van című kabaréjukkal.

 

Szupkay Viktor:

Szupkay Viktor a Maciarc!

Aki az arca miatt fél elmenni vaddisznóhajtásra, nehogy medvét is lőjenek aznap, ha egyszerre néznek ki a bozótból a malaccal. Túl a negyvenen, de nem a barátságon, kritikusan szemléli a párkapcsolatokat, a gyereknevelést, a lakásfelújítást és mindent, amiben e fél emberöltő alatt megmerítkezett.

A pápáról tudja, hogy nem véletlenül mondott le, hanem jobb ajánlatot kapott!

Dörzsölt dél-pesti vagány, aki pólóárustól a kereskedelmi igazgatóig vitte! Jól bánik az excellel és a powerpointtal, aminek semmilyen hasznát nem veszi a stand up-ban!

Szerepelt Madonna - La Isla Bonita című klippjében, mint nagyfarkú latin gitáros. Kakaó sommelierként kezdte, mára már a száraz magyar borok szakértője.

Összességében Darth Vader-ként jellemezhető. Rostélyszerű, mimikátlan arc, és gyilkos humor!

 

Go to Top