Csenki Attila az új évtől – többek között – egy jó Showder klubbos szezont, Roast sikert és konyhafelújítást vár. Az óévről és az újról beszélgettünk.
Hogy telt az év utolsó napja?

Egy nagyon jó december után pocsék szilveszteri zárásom volt. Egy fellépésen már mulató embereket kellett leállítani, hogy most én jövök, holott ők már nagyon jót buliztak nélkülem is, úgyhogy azt hiszem kénytelen leszek átértékelni az összes további szilveszteri fellépésemet.

És amikor nem dolgozol?

Sokféle variációt kipróbáltam már a szilveszteri bulira. Volt, hogy négyesben voltunk a két gyerekkel és a párommal és én voltam a DJ – nagyon jó volt ez is, de azt azért talán egy kicsit jobban szeretem, ha bulizok egyet utoljára az évben.

Ha buli, akkor házibuli, vagy elmész egy szórakozóhelyre?

Elmenni már nem szeretek, inkább a házibulira szavazok… De egyszer például Bödőcs Tibivel kettesben koccintottunk a Dumaszínházban, aztán szép lassan elkezdtek beszivárogni a többiek is és egy nagyon kellemes spontán buli kerekedett belőle.

Volt valami egészen extrém szilveszteri élményed?

Egyszer elaludtam otthon a karácsonyfa alatt, bár ott azt hiszem inkább az állapotom volt extrém… Volt már példa arra is, hogy egy kis cseh faluban szilvesztereztünk, azt nagyon szerettem. December 31-én délután találtuk ki, hogy el kellene menni Csehországba kettesben és este tízkor már ott is voltunk.

Az év végén a legtöbb ember hajlamos fogadalmakat tenni. Te is közéjük tartozol?

Én soha nem fogadkozom! És bár feltétlenül jó dolognak tartom az a véleményem, hogy ha már az ember fogadkozik, akkor rengeteg mindent kell megfogadni és örülni annak, ha valamit sikerül betartani belőle.

A nyugodt ünnepek után újra indul a pörgés. Januárban miben láthat a közönség?

A szokásos Corvinos esték és tehetségkutatók mellett ismét lesz Egyéjszakás kaland Csenki apukával, Tabuest és Roastmester is leszek a Duma Roastban, úgyhogy nem lesz időm unatkozni!

Ha nem is fogadsz meg semmit az új év alkalmával, valamit elárulsz a terveidről?

Tervben van egy lakásfelújítás, szeretném jól megcsinálni a Duma Roastot és bővíteni a Szex a lelke mindennek című műsorunkat, de folyamatosan változik majd az Egyéjszakás kaland és a Tabuest is. Nagyon sok futó műsorom van, ezért új önálló estet most nem tervezek, inkább a már meglévőket szeretném tökélyre vinni.

Mit vársz ettől az évtől?

Egy jó Showder klubos szezont, egy nagyon jó őszt. Remélem beindul a Roast, és minden, amiben szerepelek tetszeni fog a közönségnek és nagyon jól fognak rajta szórakozni. Ja és, hogy átépítsük a konyhát, mert a mosogatógép most nem fér el.