Magicman és humorkapitány kalandjai – előzetes

Felméri Péterben és a kétszeres bűvész világbajnok, Hajnóczy Somában a szórakoztátás iránti vágy mellett elemi hasonlóság a szuperhősök és képregények iránti őszinte rajongásuk. Egy kávézás melletti beszélgetés odáig fajult, hogy egy évvel később egész estés saját műsorral jelentkeznek itt a Dumaszínházban.

Soma 2009-ben nyerte meg a 3 évente megrendezésre kerülő bűvész világbajnokságot, amelyet a bűvészet olimpiájaként is emlegetnek. A következő 5 évben Soma több, mint 35 országban lépett fel műsoraival. Többször körbe túrnézta Kínát, Amerikát és Európát, de lépett fel Afrikában is több helyen. 5 év intenzív utazás után Soma újra alkotni kezdett, és itt a Dumaszínházban fogja Felméri Péterrel karöltve színpadra vinni ELSŐ egész estés műsorát, hogy végre a magyar közönséget is elvarázsolja.

Szó lesz kedvenc szuperhőseik magánéletéről (Supermannek akkor is kemény, ha nem áll?), értelmetlen szuperképességekről (mint az ember, aki a leggyorsabban tud pislogni), és minden eddig meg nem válaszolt kérdésről a szuperhősökkel kapcsolatban.

Figyelem! Ez a két úriember meg fogja menteni a világot! Hogy mitől? Az tök mindegy… Majd csak találnak valamit.

Videó: