Február 14-én délután öttől, interaktív személyiségteszt Hadházi Lászlóval a Corvin Dumaszínházban – vagyis a Tesztbeszéd vendége lesz a Karinty-gyűrűs humorista. Hadházi saját bevallása szerint még soha nem töltött ki személyiségtesztet…

Hogy vett rá Lovász Laci a Tesztbeszédre?

Ugyanúgy, mint te erre az interjúra. Felhívott és azt mondta beszélgetni fogunk csak lesz ott közönség is.

Kicsit azért ez más lesz, mivel ez egy személyiségteszten alapuló beszélgetés, egy interaktív műsor, a közönség is aktív résztvevője. Van egy tesztkérdés a) és b) válaszlehetőséggel. A kérdés a fellépőre vonatkozik és a közönség választ, azaz eldönti, hogy szerinte milyen a vendég…

Annyit tudok, hogy ez a műsor két fellépésem között van, mivel úgyis itt leszek, elvállaltam. Ennyi.

Töltöttél ki már valamikor, valamilyen személyiségtesztet?

Soha.

Mit gondolsz? A közönség olyannak lát majd amilyennek te ismered magad?

Én a produkcióorientált megjelenésben hiszek elsősorban, úgyhogy most is oda fogom tenni magam a színpadon. Nem őszinte leszek, hanem vicces. Nekem az a lényeg, hogy a közönség szórakozzon és nem az, hogy mit gondolnak rólam. Én tudom, hogy mit kell gondolnia  a közönségnek, azt, hogyha kimegyek a színpadra és azt mondom, hogy „Jó estét kívánok”, egészen addig, amíg azt nem mondom, hogy „Viszlát”, vicces legyen. Szerintem azok a megjelenések, amik nem ilyenek, nem hasznosak. Én gyerekként nagyon csalódott voltam, ha azok, akinek a munkásságát sokra tartottam – például Hofi Géza – egy interjúban nem volt vicces, mert nem olyat kérdeztek tőle.

Aranyosi azt mondta rólad egy múltkori Tesztbeszédben, hogy életművészet szempontjából te vagy az ő nagy példaképe, mert nagyon tudsz élni – olyan lazán. Ezt lehet tanulni, a te életfilozófiád, vagy ilyennek születik az ember?

Nem tudom, hogy ez adottság vagy nem… Szerintem oda kell figyelni, hogy mennyi idő van, mennyit lehet belőle kivenni. Most néztem a Kémek hídja című filmet, abban az orosz ügynöktől mindig kérdezi az ügyvédje, hogy „nem aggódik?” Mire az ügynök, „miért az segítene?” Szóval semmi értelme. Olyan dolgokra kell figyelni, amiből lesz valami, a többi az szinte felesleges.

Akkor ez az életfilozófiád…

Nevezzük annak. De például a „színpadi lazaság” mögött felkészültségnek kell lennie. Amikor kiállok tudom, hogy  mit fogok elmondani és felkészült vagyok – akkor lehet lazán csinálni, mert ezeket a történeteket én tudom a legjobban elmesélni.

Hamarosan itt a születésnapod, ünnepeled?

Nem, nem szoktam.

Akkor másképp kérdezem, ünnepeltetik veled?

Ja? Hogy mert már olyan öreg vagyok, attól félnek, rövidesen elpatkolok, és még ki kell használni ezt is… Nem, nem szoktunk bulikat csinálni, meg aztán mit vegyenek nekem, „öreg bácsinak”, úgyis mindent megeszik, meg megiszik… Vegyünk neki egy szép zoknit meg nyakkendőt… Nem, nincsenek ilyenek. Nem pörgetjük túl ezeket az eseményeket otthon.

Sok barátod van, vagy sok jó ismerősöd és kevés barátod?

Sok jó ismerősöm van és kevés barátom, de a szakemberek szerint nem is normális dolog, ha az embernek sok barátja van. Látod, ez se vicces.