Csak nemrég végeztél a Színművészeti Egyetemen, de játszottál már a Nemzetiben, a Katonában, számos független produkcióban és filmeztél is. Szereted a változatosságot, vagy egyszerűen csak így alakult?

Mindig is szerettem a változatosságot, de csak mostanra láttam be, hogy mennyivel színesebb és izgalmasabb így az ember szakmai élete. Mindenképpen többrétűbb, mintha egy hagyományos kőszínház társulatához tartoznék, bár azt eddig élesben nem próbáltam még ki, de beleláthattam bizonyos színházak életébe, ezért nem biztos, hogy átfogó képem van a társulati létről.

A sokféle színház változatos színházfelfogást is takar. Melyiket érzed magadhoz a legközelebb?

Nehéz a színházak felfogásáról beszélni, hiszen egy-egy előadást elsősorban a rendező és nem a színház felfogása határoz meg. Persze egy színház arculatát az is befolyásolja, hogy kiket kérnek fel rendezni. Az országban sok színházában vannak kiváló színészek és rendezők, akikkel öröm dolgozni, ezért nehéz volna egy konkrét intézményt vagy alkotót kiemelni. Viszont nagyon szeretem azt a családias légkört, ami manapság elsősorban a független társulatoknál van meg, ahol szerelemből kevés pénzből dolgoznak a művészek. Azt hiszem, eddig azok a munkáim adták a legboldogabb pillanataimat, mikor kis csapatokkal dolgoztam együtt, mert nem valamilyen siker és eredmény orientált dologról volt szó. Ez persze sosem zárta ki azt, hogy nagyon jó, minőségi végeredménnyel záruljon a közös munka. Jelenleg a Gólem Színházban is ez a benyomásom.

Ki volt az a rendező, akivel a legjobban érezted magad a munka során?

Talán Fehér Balázs Benővel, aki osztálytársam volt az egyetemen. Vele több közös produkcióban is részt vettünk. Ez persze nem azt jelenti, hogy más rendezőkkel ne lett volna öröm a közös munka, de eddig vele élveztem legjobban.

Édesapád példája segített a döntésben, hogy színész lettél?

Édesapám amennyire csak tudott, távol tartott a szakmától. Bár minden előadását láttuk, nem ajánlotta a szakmát és nem is biztatott. Mikor például részt vettem egy iskolai amatőr színjátszókörben, csak nagyon hallgatagon és szűkszavúan reagált és mindig megpróbálta elkerülni, hogy a szavait biztatásnak vegyem. Ennek az volt az oka, hogy jól ismeri a szakma nehézségeit: tudja, hogy milyen nehéz megélni a színészetből, arról nem is beszélve, hogy a hagyományos családi élettel is problémás összeegyeztetni.

A Katona József Színházban édesapáddal játszol együtt. Kihívásként vagy jutalomjátékként éled meg a dolgot?

Érdekes volt, hiszen összezárva, közösen kellett létrehoznunk egy előadást. Nyilván nem volt könnyű számára, hogy a kolléga, sőt, a vetélytárs szerepébe került a saját fia. Számomra pedig az jelentette a legfőbb kihívást, hogy minden mozdulatomat szakmai szemmel is figyelte. Azonban úgy gondolom, végül nagyon jó eredménnyel jöttünk ki a dologból, hiszen egy remek előadás született, de emberileg is pozitív hatása volt ránk. Azt hiszem sok mindent sikerült megértenünk egymással kapcsolatban, amit korábban nem.

Hamarosan bemutatjátok a Jurányi Közösségi és Inkubátorházban a Zs-kategóriát a Gólem Színházzal. Hol tartanak most a próbák?

Nagyon jól állunk a próbákkal, magam részéről elégedett vagyok azzal, ahol tartunk. Jókedvű, vidám hangulatú próbáink vannak, sokat röhögünk, sokat ötletelünk. Közben énekben, humorban és táncban is kiélhetjük magunkat, amellett, hogy a komoly arcunkat is megmutathatjuk. Nagyon szeretem csinálni, kreatív és inspiratív élmény számomra. Borgula András, a darab rendezője is meglehetősen konstruktívan áll hozzá a munkához: ha úgy ítéli meg, hogy az előadás hasznára válik, a mi ötleteinket is beépíti a koncepciójába.

Milyen előadásra számíthatnak a nézők? Egy kerek történetet fognak látni, vagy egy szkeccs-füzért, amit a jelenetek témája köt össze?

Elég nehéz megfogni az előadás műfaját, de ez abból is fakad, hogy nem egy szerzője van, hanem hét. Pusztán már az, hogy az éneket, táncot és a humort emlegettem, előrevetíti, hogy valamiféle összesítés, valami turmix lesz, ami tele van izgalommal és remek ötletekkel. Én szívesen néznék egy ilyen előadást.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Igazság szerint idén annyit dolgoztam, hogy nem volt időm tervezgetni. Amúgy is jellemző rám, hogy ha túl sokat dolgozom, nem marad időm gondolkodni, ami talán nem is baj, mert időnként nagyon le tudnak terhelni a gondolataim. Ilyenkor viszont azzal szembesülök, hogy nem tudom, mit hoz a jövő, de ezt nem is igazán bánom, mert azért dolgoztam eddig ennyit, hogy láthasson mindenki, akinek látnia kell. Nyitott embernek tartom magam és szívesen dolgozom. Bízom benne, hogy ez elég ahhoz, hogy ismét belecsöppenhessek valami jó munkafolyamatba.

Fotó: Balogh Balázs