„Mindig is szerettem pimaszkodni” – interjú Benk Dénessel
Nem ritka, hogy az éjszaka közepén tör rá az ihlet: olyankor felkel, hogy azonnal leírja a késői órán bevillant gondolatokat. Elhivatott nevettetőként munkaköri kötelességének érzi, hogy reagáljon a világ változásaira. Úgy véli, a jó humorista is holtig tanul. Imád ötletelni, ha jó témára lel, az megsokszorozza az energiáit. Kikapcsolódásképpen pedig szenvedélyesen rója a kilométereket. Benk Dénessel beszélgettünk.
Műszaki területről eveztél át a szórakoztatás vizeire, merthogy gépészmérnökből lettél poénművész, hogy a Dumaszínház honlapját idézzem. Az úgy volt, hogy…?
Kisgyerekkoromtól kezdve mindig is a humor bűvöletében éltem, ezzel együtt sokáig nem gondoltam volna, hogy egyszer humoristaként fogom keresni a kenyeremet: A szívem mélyén viszont mindig erre vágytam. Valóban, gépészmérnökként végeztem a gödöllői egyetemen, majd négy évig dolgoztam az eredeti szakmámban, ám több okból sem éreztem jól magam a munkahelyemen. Közben egyre jobban érdekelt a stand-up műfaja, de mivel mindig óvatos játékos voltam, először szerettem volna kipróbálni magam ezen a fronton… Csak miután kezdett beindulni ez a stand-upos vonal, méghozzá egészen jó kilátásokkal, és egyre több fellépésem lett, akkor mertem váltani.
Sokféle produkcióban lépsz fel. Van kedvenced?
Igazából mindegyiket másért szeretem, de a Tabu estünk, például, régóta a szívem csücske. Mindig is szerettem pimaszkodni: már gyerekkoromban sem feltétlenül azzal nevetettem meg a kortársaimat, hogy mindig vicces dolgokat mondtam, hanem sokszor inkább csak pimaszkodtam, és ez persze tetszett a többieknek. A Tabu estünk egy izgalmas kaland, merthogy ott úgymond kényes témákat feszegetünk. Ez egy érdekes játék, mert gyakorlatilag bármi szóba kerülhet, a vallástól kezdve, a melegeken, vagy az etnikai kérdéseken át a szexig, a halálig, vagy éppen a hajléktalanokig. Humoristakánt nem értek egyet azzal, hogy vannak témák, amikkel nem szabad viccelni: szerintem mindennel szabad, csak nem mindegy, hogy hogyan, milyen stílusban tálaljuk a mondanivalónkat. A Tabu esten mi elsősorban a sztereotípiákat szeretnénk lerombolni, anélkül hogy bárkit megbántanánk ezzel. Úgy tűnik, a közönség abszolút nyitott és vevő az efféle „szabadszájúságra”.
Hamarosan a Kompót Extrában állsz színpadra. Várod már?
Hogyne, azt is nagyon szeretem! Ez a produkció klasszikus négyfős esteknek a kistestvére, ahol két „régi motoros” mellett fellép két új tehetség is, most még kevésbé ismert fiatal humoristák. Én, személy szerint nagyon klassznak tartom ezt a kezdeményezést, mert annak idején én is így kaptam lehetőséget a bemutatkozásra. Plusz szívesen hallgatom a fiatalokat, és közben persze figyelem azt is, hogy merre tart, hová fejlődik a magyar stand-up.
Ezek szerint a jó humorista is holtig tanul?
Sosem lehet megállni! Muszáj folyamatosan fejlődnöm, már csak azért is, mert a közönség egy idő után bizonyos értelemben kiismeri az észjárásomat, a poénjaim mibenlétét, tehát nem dőlhetek hátra a székemben, mondván én most már sikeres vagyok, és hozom a szintet. Mindig meg kell újulni! A világ is változik, ami nekünk jól jön, kvázi megkönnyíti a helyzetünket, mert így folyamatosan tudunk reagálni a változásokra, az új dolgokra. Nyitott szemmel kell járni, mert annyi minden történik körülöttünk, hogy csak ezekre a történésekre reagálni is elég, és akkor még nem is beszéltem arról, ami konkrétan velem esik meg. Mondhatom, azt „0-24” órában dolgozom, ami nyilván nem szó szerint értendő, de számtalanszor fordult elő, hogy éjjel felkeltem, mert beugrott egy-két jó gondolat, és azokat azonnal le kellett írni. Ez aranyszabály, különben örökre elvesznek az ötletek.
Azért fárasztó lehet ez az állandó „készenléti üzemmód”.
Nekem ez szórakozás! Ha találok egy jó témát, vagy ha történik velem-körülöttem valami vicces, az engem bizserget, és nagy örömmel kezdek el agyalni rajta… Mert dolgozni, új dolgokat kitalálni nagyon jó! Engem már maga az ötletelés, az alkotás folyamata is boldoggá tesz. Amikor rám tör az ihlet, az hihetetlenül sok energiát ad, és ez egy nagyon klassz dolog! Hálás vagyok a sorsnak, hogy azzal foglalkozom, amiben a legtöbb örömömet lelem, ráadásul egy olyan csapatban dolgozom, amelyben kivétel nélkül mindenki megszállottja a munkájának.
Mivel tartod magad kondiban?
Mindig is sportoltam, és az, hogy milyen sportágakat választottam, jól tükrözi az egyéniségem. Soha nem voltam csapatjátékos, ami nem azt jelenti, hogy nem tudok emberekkel együtt dolgozni, de engem már az általános iskolában borzasztóan idegesített, hogy tesiórán a fiúk foci közben folyton vitatkoztak, veszekedtek. A szakközépiskolában már nem akartam részt venni az efféle „gyerekes” dolgokban, ezért megegyeztem a tesitanárral, hogy a focizást kiváltandó lefutok tíz kört az órán… Nagyon szeretek snowbordozni, de azt ugyebár nem űzhetem egész évben. Annak idején a síeléssel kezdtem a téli sportokat, előtte pedig hét évig gördeszkáztam, elég komoly szinten. Az egyetemen testnevelés órán karatéztam, aztán elkezdtem futni, és mostanra a futás az első számú szenvedélyemmé vált. Magányos sport, de én éppen ezt szeretem benne.
