10 dolog, ami nélkül nem lehet elképzelni a kilencvenes éveket

Tamagocsi

A tamagocsi nem más, mint az antiszociális gyerekek Facebookja. Egyetlen ismerősöd van, bármikor játszhatsz vele, vagy ha épp úgy tartja kedved, hagyhatod éhen pusztulni. Főleg az utóbbi történt. “Véletlenül”.

Discman

A discman parádés találmány, nézzük a főbb jellegzetességeit:
1. ha 0,00001 km/h sebességgel haladtunk egy tükörsima felületen, akkor is ugrott a lemez;
2. a világon egyetlen olyan nadrág sem volt, aminek a zsebébe belefért volna, tehát kézben kellett cipelni (vagy táskában, ahonnan minden hangosításnál, számváltásnál elővehettük),
3.viszont ha hosszabb útra indultunk, fél kiló cédélemezt is vihettünk magunkkal.

Zeneszámok, klipek rögzítése (+válogatáskazi!)

Az megvan még, amikor ülsz a MTV vagy a Viva előtt és várod, hogy jöjjön már a Nirvana meg az Elestem a motorommal című Puff Daddy-dal, aztán pont nem figyelsz oda és későn nyomod meg a REC gombot? Ennél egy fokkal volt nyugisabb műfaj a válogatáskazi gondos és időigényes készítése barátnak/barátnőnek. 2018 van, de ennél kevés romantikusabb dolog létezik még ma is.

Fotóelőhívás

Volt, hogy két hétig vártunk, hogy a szaküzletben átvegyük a vidéki lagziban lőtt fotókat, és ekkor szembesültünk vele, hogy a szertartás legfontosabb pillanatait ezek szerint mégsem sikerült megörökíteni; ekkor derült ki, hogy anya csak nyaktól lefelé látszik, továbbá, hogy a vőlegény bemozdult az egyetlen képen, amin szerepel; viszont bebizonyosodott, hogy tényleg Mirci kakilt az esküvői torta mellé.

VHS és videótéka

A VHS-korszakban minden thrillernél izgalmasabb volt, hogy a film, amit aznap este meg akartunk nézni, bent van-e a tékában, illetve, hogy észreveszik-e, amikor visszavittük a filmet, hogy elfelejtettük visszacsévélni.

Buffalók, holdjárók

Sokan mondják, hogy az emberiség ízlésevolúciójának a mélypontja a nyolcvanas évek voltak, de erre a buffalo tökéletesen rácáfol. Annyira nevetséges volt, hogy még viccet is faragott belőle a leleményes magyar köznyelv. (Hogy lesz öngyilkos a tini? Leveti magát a buffalójáról). Vajon hány boka tört szilánkosra, amikor valaki ilyet próbált meg benne csinálni?

via GIPHY

Telefonkártyagyűjtés

Bélyeggyűjtés light. Olcsóbb volt, nem volt olyan időigényes, és a bélyeggel ellentétben telefonkártyát lehetett találni a fülkék mellett szétdobálva. Így nemcsak a gyűjtési szenvedélynek engedtünk, hanem az utcákat is tisztán tartottuk. És persze lehetett venni börzéken is, száz darabot kb. 500 forintért.

Floppylemez

És AZ megvan, amikor 10 vagy ki tudja mennyi floppin hurcolásztuk a Doomot, a Mortal Kombatot meg a Duke Nukemet? És másolásnál derült ki, hogy a becsomagolásnál sérült az egyik install fájl és kezdhettük elölről az egész kálváriát? Rettenetes. Néha még ma is ezzel álmodom és verítékben úszva ébredem.

via GIPHY

Banán

Déligyümölcs. A rendszerváltás után jelent meg Magyarországon, ma már több háztartásban is megtalálható. Az itt felsorolt többi relikviával ellentétben nagy túlélője a korszaknak.

Betárcsázós internet

A magyar lakosság szív- és érrendszeri panaszainak első számú okozója a 90-es években az a stressz volt, amit az alábbi hanghatás végighallgatása okozott.

Aztán amikor végre sikerült kapcsolódni az int

Exit mobile version