Benk Dénes – saját bevallása szerint – nem egy kánikulában strandolós típus, inkább az aktív pihenés részesíti előnyben. A nyárról és őszi terveiről beszélgettünk a humoristával.

Milyen programokat tervezel nyárra?

Minden nyáron elmegyünk a párommal nyaralni, az ideinek már az időpontját is tudjuk. Szokás szerint Siófok lesz a cél, ahova a kutyákat is visszük magunkkal. Nagyon szeretem ezt az időszakot, mert több idő van pihenni, de azért a munkáról sem feledkezhetek meg teljesen, már most készülök az új, Kiss Ádámmal közös estemre. Kellemes, öreguras nyarat tervezek idén sok kikapcsolódással. Tavaly Horvátországban voltunk, amit nagyon élveztünk, de idén maradunk itthon, csak a magyar tenger van betervezve. A nagy előnye, hogy nem kell fél napot utazni és kiválóan érezzük magunkat itthon is.

Hogy múlatod az időt a nyaralás alatt?

A strandolás teljesen alap, hiszen pár lépésre van a szállásunktól, amit egyik barátunktól kapunk kölcsön. Viszont nem vagyok a kánikulában strandoló típus, ezért csak estefelé megyünk le a partra, amikor nem éget szét a nap, és lehet úszkálni a naplementében. Ezen kívül kerékpározni szoktunk. A nagy Balaton-kört ugyan még soha nem vállaltam be, de idén is átmegyünk komppal az északi partra és hetven kilométert letekerünk hazáig. Nem tudom, hogy van-e hivatalos elnevezése, de én kis körnek hívom. Ez kényelmesen belefér egy napba és nagyon jólesik. Olvasni is akarok, már fel is töltöttem az e-bookomra vagy egy tucat könyvet, és amelyikhez éppen kedvem van, beleolvasok. Ha valamelyik megtetszik, végigolvasom, de szeretek belekóstolni több könyvbe is egyszerre.

Lesznek vidéki fellépéseid?

Külön szabadságot nem tervezek kivenni, ha hívnak, szívesen megyek bárhova. Van pár felkérésem már a következő két hónapra, azonban nem akkora a hajtás, mint az év többi részében. A Dumafüreden már felléptem a Tabuk nélkül estünkben, ami végre eljutott Fürdere. Ezt még Litkai Gergellyel, Csenki Attilával és Felméri Péterrel indítottuk annak idején. Később azonban Gergő nem jött minden fellépésre és mintegy vendéggé húzódott vissza, úgyhogy most külön öröm számomra, hogy az alapító négyes csapat állt színpadra. És Kiss Ádámmal is fel fogunk lépni a Kiss Ádám a nagyvilágban produkcióval. Ezzel a műsorral már nagyon sok helyen voltunk, volt ahol a nagy érdeklődésre való tekintettel többször is – sokszor már nem lesz látható, úgyhogy aki még nem látta, ajánlom, hogy nézze meg…

Említetted, hogy már most készülsz egy új műsorra…

Kiss Ádámmal lesz egy közös estünk, amiben már nem mint „bemelegítő ember” leszek jelen. A Kiss Ádám a nagyvilágban turnéján olyan jól összecsiszolódtunk, hogy arra gondoltunk, legközelebb csinálunk egy közös estet, ahol fele-fele időben szerepelünk és közös vetítős részek is lesznek. A címet azonban még kár lenne reklámozni, mert egyelőre nem végleges. Ami biztos, hogy a premier ősszel lesz és a produkció először a vidéki városokban lesz látható.