Felméri Péter a Magyarország, szereplek! zsűritagja, míg Valtner Miklós egyik döntőse volt. A stand-up szeretetén kívül kevés dolog köti össze őket. Felméri a Tabuk nélkülben például december 30-án is színre lép, míg a Hétköznapi szuperhősökben Hajnóczy Somával január végéig kétszer is bizonyít. Valtner Miklós december végén Beliczaival és Badárral áll színpadra, januárban pedig vendégként a Four Starsban Kiss, Beliczai, Csenki és Mogács csapatában tapsolhatnak neki. Tehát tényleg semmi közös nincs bennük, talán csak annyi, hogy mindkettőjüket hasonló dolgokról faggattuk ebben az interjúban…

Honnan datálódik a színpad iránti vonzalmatok?

Felméri Péter: 2005-ben jelentkeztem az Erdélyi Humorfesztiválra, amit a Szomszédnéni Produkciós Iroda hozott létre, majd utána elszórtan kaptam lehetőséget itt-ott fellépni, hogy aztán 2007-ben összekapjam magam és jelentkezzek a Dumaszínház tehetségkutatójába.

Valtner Miklós: Gyerekkoromban édesapám elküldött egy táborba, ahol a gyerekeket zsonglőrködni tanítottak, mert úgy gondolta, hogy az megfelelő közeg lehet számomra. Kezdetben inkább csak az izgatott, hogy olyan dolgokat tudjak, amiket mások nem, de aztán egyre többet fejlődtem és megszerettem a szereplést, és bár kezdetben féltem a színpadtól, idővel otthonosan mozogtam rajta; végül pedig zsonglőr lettem. Már a középiskola elejétől fogva tudtam, hogy igazából ezt szeretném csinálni, de mindig volt mellette valami mellékállásom, amiből meg tudtam élni. Tanítottam egy iskolában és pultoztam is, de végig ez volt a fő csapásirány.

Miklós, Honnan jött az ötlet, hogy egy másik műfajban, a stand-upban is kipróbáld magad?

V.M.: Azt vettem észre, hogy mennek az artistaműsoraink körbe-körbe az országban, és egyre nagyobb hangsúly került a mutatványon túl a közönséggel való szóbeli kapcsolatteremtésre. Ezektől a kezdeti próbálkozásoktól szinte egyenes út vezetett a Magyarország, szereplek! című műsorba. Korábban is voltak kisebb próbálkozásaim, de az igazi mély víz a tehetségkutató volt.

Mit szólt a környezetetek a pályamódosításhoz? Próbált valaki lebeszélni titeket?

F.P.: Haverokkal mentünk az utcán, amikor szembejött velünk a a Humorfesztivál plakátja. Ők kezdtek el győzködni, hogy próbáljam ki magam, én pedig nyitottnak mutatkoztam rá. Azóta nincs megállás. Senki sem próbált lebeszélni róla, de amúgy se vagyok könnyen lebeszélhető. Legfeljebb titokban csináltam volna. Azt persze ne kérdezd, hogy lehet ezt titokban csinálni…

V.M.: Tavaly májusban voltam először a Dumaszínház tehetségkutatóján, a Fiatal Félőrültek Fesztiválján, és abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy mind a családom, mind a barátaim az első pillanattól kezdve támogattak. Ez egyébként a legtöbb dologban így van.

Milyen volt az első fellépésetek? Milyen visszajelzéseket kaptatok?

F.P.: Szerintem nem volt rossz, de a zsűri nagyon nem szerette. Nagy Bandó András volt a zsűri elnöke, és elég szigorúan nyilatkozott: akkor azt mondta, hogy szerinte nem kellene ezzel foglalkoznom, mindenkinek jobb lenne, ha informatikus maradnék. Én a pillanat hevében természetesen nem értettem egyet vele, és ezt meg is mondtam neki a színpadon. Ez nagyon tetszett a közönségnek. Ebből kerekedett egy kis adok-kapok, ami aztán jobb lett, mint az előtte hetekig írt poénpetárdáim. Ettől függetlenül nem nyertem semmilyen díjat, de ez a kudarc hajtott, űzött, hogy végül 2006-ban elhódítsam a címet.

V.M.: Abszolút pozitív visszajelzéseket kaptam, bár utólag, a mostani tapasztalataimmal felvértezve nem teljesen értem, mit szerettek rajtam, de nagyon jól esett, hogy ennyire biztattak.

Miklós, milyen nehézségekkel kell szembenéznie egy kezdő stand-uposnak?

V.M.: Talán a legnehezebb azt elfogadni, hogy nem minden vicces, amit én annak gondolok. Nehéz megélni, hogy valami, amit jónak tartok, nem működik, de ettől függetlenül tovább kell menni a műsorban. A színpadra kiállni már nem jelent gondot, de a műsor tesztelése mindig tartogat kihívásokat. Fontos az is, hogy a megfelelő módon szerkessze az ember a mondanivalóját. Volt, hogy elmondtam egy poént, és egyáltalán nem működött az adott pillanatban, de mikor egy másik alkalommal máshova tettem, rögtön jól fogadta a közönség. Szeretem rögtön élő egyenesben kipróbálni az új részeket. Gyakran csinálom azt, hogy a műsor bizonyos részeit átalakítom és figyelem, melyik poént hogyan fogadják a nézők, és ennek alapján döntöm el, hogy valami marad vagy megy.

Hogyan készültök fel egy produkcióra?

F.P.: A felkészülés nálam egy tervezős-írós szakasszal indul, ami napokkal, akár hetekkel a fellépés előtt elkezdődhet, ha valamilyen speciális kérés van. A múltkor például a világ minden tájáról érkező ügyvédeknek léptem fel angolul egy konferencián, ahol a szervezők kérésére humoros magyar nyelvleckét dobtam össze. Ez igényelt pár nap felkészülést. Persze van olyan is, hogy már rutinból lépek fel. Ott van a fejemben az anyag, amiből aztán a kezdés előtt válogatok egy csokorra valót, attól függően, hogy hány percet kell beszélnem. Ilyenkor fellapozom a jegyzeteimet, megpróbálok bedobni 1-2 kísérleti poént, mert minden lehetőséget meg akarok ragadni, hogy megújítsam az anyagom. Illetve a színpadra lépés előtt megpróbálok beszédtechnikázni és felpezsdíteni az arcizmaimat, közben pedig összeszedni a gondolataimat, fókuszálni, ráhangolódni.

V.M.: Összeállítom az előadás vázát, de szóról szóra semmiképpen sem írom meg a szöveget. Azt hiszem, nem is az én stílusom előre betanult szöveget elmondani, ennél jóval improvizatívabb típus vagyok. Nem egyszer volt már például, hogy ott helyben, a színpadon született meg a poén.

Péter, mivel szoktál feltöltődni, kikapcsolódni? Van hobbid?

F.P.: Teli vagyok hobbikkal, fel sem tudnám sorolni őket, ezért nem is próbálom meg. A fellépés is egy hobbim, ha nem járna érte pénz, valószínűleg akkor is eljárnék stand-upolni. Kikapcsolódásképpen a feleségemmel szervezünk közös programokat, sétálunk, beszélgetünk, utazunk. Feltöltődésnek pedig embereket nézek, ahogy dolgokat csinálnak. Igaz, hogy ez néha lefáraszt, de sokszor inspirál is az, ahogy mások alkotnak, értéket teremtenek.

Péter, mit kívánnál, illetve tanácsolnál azoknak, akik most kezdik a pályát?

F.P.: Örvendek a vérfrissítésnek, ami jelenleg történik a Dumaszínháznál. Sok új arc, sok új szemszög és sok új kiváló gondolat. Kitartást kívánok nekik, mert nem lesz kis feladat megkedveltetni magukat a közönséggel. Poénokat és kreativitást nem kívánok, mert az mindegyikükben megvan már.

Miklós, milyen terveid vannak a jövőben ebben a szférában?

V.M.: Pillanatnyilag többen vagyunk a tehetségkutatóból, akikkel dolgozik a Dumaszínház. Most egy négyszemélyes estet csinálunk, amit nagyon élvezek, ezért abszolút a Dumaszínházban képzelem el a jövőmet. Szeretnék idővel persze páros és önálló esteket csinálni, de érdekel a műsorvezetés is.

Miben láthat Titeket legközelebb a közönség?

F.P.: Szinte az összes előadásomban színpadra lépek még az idén. Hajnóczy Somával közös estünkkel, a Hétköznapi szuperhősökkel január végéig kétszer is fellépünk. Litkai Gergellyel a Budapest című műsorunk november végén lesz látható, decemberben kétszer is lesz Tabuk nélkül, az egyik ráadásul előszilveszteri műsorként kerül színre. Ezen kívül számos közös estem is lesz, például Csenki Attilával, Hadházi Lászlóval és Kőhalmi Zoltánnal.

V.M.: Velem legközelebb decemberben a Magyarország, szereplek! gálaműsorában találkozhatnak a nézők.