A mentor és a felfedezett, a kezdő és a profi. Na de mi a közös bennük? Hogy kezdődik el egy stand-upos karrier és mire kell ügyelni, hogy jól folytatódjon?

Honnan származik a színpad iránti vonzalmatok?

Ráskó Eszter: A klasszikus értelemben vett vonzalmam a színpad iránt igazából még mindig nem alakult ki. Nem az exhibicionizmus visz fel a színpadra, sokkal inkább az adrenalin iránti vágy. Ha az ember a színpadon van, erőfeszítésekbe kerül, hogy igazán elbűvölje a közönséget, ez a fajta erőfeszítés pedig enélkül hiányozna a hétköznapjaimból.

Csenki Attila: Némi színpadi tapasztalatom már a stand-up előtt is volt. Gimnáziumban színjátszókörös voltam, és műsort is vezettem vagy háromszor ugyanebben az időszakban. A stand-uppal azért kezdtem kacérkodni, mert tele voltam mondanivalóval, és nem volt kinek elmondanom. Először a rádióhoz akartam beküldeni az ötleteimet, amit szerencsére nem tettem meg. Aztán egyszer csak megláttam, hogy a Godot-ban humoristák lépnek fel, ami nagyon megtetszett, és úgy éreztem, ide szeretnék tartozni!

Eszter, a sokféle adrenalinos tevékenység közül miért pont a stand-upot választottad?

R.E.: Nem vagyok egy sportos alkat, úgyhogy az extrém sportok kiestek. A humor volt az a műfaj, amiről feltételeztem, hogy akár sikereket is érhetek el benne, szemben például az ejtőernyőzéssel.

Attila, te már évek óta főállású stand-upos vagy. Mivel foglalkoztál, mielőtt végleg a pályára léptél volna?

Cs.A.: Volt egy kis külföldi kitérőm, elsősorban nyelvet tanulni mentem Londonba, de sok apróbb munkám is volt közben. Mikor hazajöttem, egy műkincskereskedő-árverezőházban, a Polgár Galériában dolgoztam, mint kommunikációs igazgatóhelyettes. Mikor beléptem a céghez, megkérdezték tőlem, hogy mi szeretnék lenni: marketingmenedzser vagy kommunikációs igazgatóhelyettes, és mivel a másodikban benne volt az igazgató kifejezés, azt választottam. Ez a munka nagyon tetszett, ott szerettem meg a képzőművészetet és kötöttem szorosabb ismeretséget a festményekkel, mégis váltottam. Ezután egy külkereskedelmi cégnél dolgoztam, ahol különböző fogászati eszközökkel kereskedtünk, és több ezer fogorvost láttunk el. Már két éve jártam munka mellett stand-upolni, amikor megszületett a lányom, és úgy döntöttem, hogy a gyereknevelést, a stand-upot és a polgári munkát nem tudom egyszerre jól csinálni, úgyhogy a stand-up és a gyereknevelés maradt. Ez 2007-ben történt.

Meséljetek kicsit az első próbálkozásaitokról!

R.E.: Szeretem sokkolni az embereket. Sosem azért beszélek, hogy csak járjon a szám, nincs bennem efféle folyamatos közléskényszer. Ha viszont leül a társalgás, imádom valamilyen sokkoló beszólással kilendíteni a szituációt a gödörből. Az első komolyabb próbálkozásokra is rányomta ez a fajta huncutság a bélyegét: sosem voltam az a szüleim előtt a garázsban poénokat próbálgató típus. Átgondoltam mik azok a sztorik, amiket jól elő tudok adni és esélyt látok rá, hogy mások viccesnek tartsák őket, majd jelentkeztem a Fiatal Félőrültek Fesztiváljára. Csak a barátnőmnek engedtem meg, hogy elkísérjen, úgyhogy nagy szurkolótáborom sem volt. Ennek ellenére meglepően jól sikerült, és ez egy máig tartó hatalmas élmény számomra. Aztán inkább a diplomázással, a magánéletemmel és az egzisztenciaépítéssel voltam elfoglalva. Őszintén szólva kicsit féltem is attól, hogy a kettőt együtt nem lehet – pszichológusként hitelesnek lenni és közben nyilvánosan komédiázni. Így egy időre háttérbe szorultak ezek a fajta kamikáze akciók. Aztán ahogy telt-múlt az idő, egyre inkább úgy éreztem, hogy nagy hibát követtem el azzal, hogy veszni hagytam ezt a vonalat, úgyhogy nemrég beneveztem a Magyarország, Szereplek!-re is, ami újra elindított a pályán. Most úgy érzem, a helyemen vagyok és azt csinálom, amit csinálnom kell.

Cs.A.: Most lesz tizenkét éve, hogy először álltam színpadon. Visszaemlékezve, nagyon izgalmas volt az első próbálkozásom. Akkor még kezdőként is viszonylag sokat, 15-20 percet kaptunk a színpadon, és rettentően jó érzés volt látni, hogy a közönség jól szórakozik, arról nem is beszélve, hogy például Kőhalmi Zoltán is ott ült az első sorban, aki szintén nevetett. Ez nagyon sok erőt adott. A második esténk viszont még ennél is jobban sikerült, csodálatos közönséget fogtunk ki. Ezek a kezdeti sikerélmények nagyban befolyásolták, hogy végül ezen a pályán maradtam.

Eszter, mennyire tudsz a szakmádból vagy a tanulmányaidból meríteni?

R.E.: Munka- és szervezetpszichológusként és szexuálpszichológusként jöttem ki az iskolából, jelenleg pedig HR Manager vagyok egy szoftverfejlesztő cégnél. Mindegyik igen téma gazdag forrás. A három témakör erősen összeforrt a személyiségemmel, világéletemben összefüggéskereső voltam, és a stand-up is az összefüggésekre alapozó műfaj a számomra. Nagyon jól tudok meríteni a különböző munkáim során a többiből. Stand-uposként jól jönnek a pszichológiai skillek, de pszichológus HR-esként sem ártanak a stand-uposok. Ha emberekkel dolgozol együtt, az végtelen sztoriforrást jelent a színpadon.

Hogyan készültök fel az előadásokra?

R.E.: A legrosszabb típus vagyok, halogató és kudarckerülő. Eleinte nem csak nem írtam meg előre a műsoromat, de volt, hogy a sztorikat sem gondoltam végig, amikről beszélni akartam. Aztán egyszer belesültem a műsorba, ami nagy lecke volt. Be kellett látnom, hogy nem megy ennyire improvizatívan ez a szakma, és azóta tudatosan készülök a fellépésekre. Ma már nem csak vázlatot írok, de lelkiismeretesen el is próbálom az adott blokkokat.

Cs.A.: Szóról szóra szerintem senki nem tervezni meg a fellépését ebben a műfajban, de olyan sincs, aki csak improvizál. Idővel kialakul egy előadás legjobb formája, amikor már ugyanazok a szószerkezetek és hangsúlyozások jönnek vissza. Ez azért fontos, mert vannak poénok vagy sztorik, amik nem működnek, ha változtat az ember az előadásmódján. A fő kérdés inkább az, hogy egy-egy poénnak vagy sztorinak hol van a legmegfelelőbb helye az előadásban, hol üt a legnagyobbat. Ezt a megszerkesztettséget lehet vegyíteni improvizatív elemekkel. Abban viszont szerintem sokan tévednek, hogy a közönség reakciója az, ami segít a műsor végleges kialakulásában. Nekem magamnak kell rádöbbennem, jó esetben már az elején, hogy hogy üt a legnagyobbat a mondanivalóm.

Eszter, mit szólt a közvetlen környezeted, hogy erre a pályára léptél?

R.E.: A szüleim nem igazán örültek neki. Először tagadásba burkolóztak, igyekeztek nem tudomást venni róla annak reményében, hogy elhal ez a dolog, mint annyi más, amibe belekezdtem. A barátom volt az, aki érezte rajtam, hogy ez most tényleg fontos nekem, és úgysem fog hagyni nyugodni ez a „démon”, ha nem futok neki újra. Barátok tekintetében nagyon szerencsés vagyok, bár kevés igazán közeli barátom van, azok egytől egyig elmebetegek.

Attila, te több tehetségkutatóban is közreműködtél. Miért tartod fontosnak ezt a munkát?

Cs.A.: Kezdőként nagyon sok segítséget kaptam Litkai Gergőéktől, úgyhogy azt gondolom, most, hogy tapasztaltabb vagyok, ez is a munkám része. Műsorvezető vagyok, és segítek is a fiataloknak mindenben, amiben csak tudok. Talán még többet is, mint kötelező lenne, de én is annyi segítséget kaptam annak idején az előttem járóktól, hogy ezt szinte kötelességemnek érzem.

Milyen tanácsaid vannak egy kezdő stand-upos, mint Eszter számára?

Cs.A.: Ameddig csak lehet, keressen pénzt a stabil munkájával, de talán még ennél is fontosabb, hogy stabil magánélete legyen! Végül dolgozzon sokat, legyenek jó és új ötletei, mert azt a közönség meghálálja!

Eszter, hogyan képzeled el a jövődet ebben a szakmában?

R.E.: Elképzeléseim nincsenek, csak reményeim. Azt remélem, hogy új színfoltot tudok hozni a magyar palettára. Szeretnék folyamatosan megújulni, hogy képes legyek egyre magasabb minőségben szórakoztatni a közönséget.

Miben láthat titeket a közönség mostanában?

Cs. A.: Nagy kedvenceim futnak most párhuzamosan. Éveket vártam rá, hogy olyan műsoraim legyenek, amiket bárhol lehet mondani. Még mindig hatalmas kedvencem a Tabuk nélkül és a Szex a lelke mindennek. Mindkettő volt már néhány vidéki helyszínen is, és az a tapasztalat, hogy aki eljön rá, az nagyon szereti. Eszméletlenül nyitottak az emberek az ilyen szókimondó, keményebb témákra is. A Tabuk nélkül sikerét jól jellemzi, hogy ebben az évben szilveszteri műsor is lesz belőle. Januártól pedig jön egy új est, amiben Eszter is feltűnik majd, de arról inkább majd akkor beszéljünk részletesebben!

R.E.: Csupa izgalom és megpróbáltatás volt 2016, és úgy fest, jövőre is ez várható. Nagy lelkesedéssel pörgetjük a Magyarország, Szereplek! gálákat a Dumaszínházban, de lesz közös fellépésem Csenki úrral, Kőhalmi Zoltánnal, Hadházi Lászlóval, Benk Dénessel, A Szomszédnénikkel és Felméri Péterrel is.