Mogács Dániel improvizatív előadásában olyan embereket állít csatasorba, akik vagy nem normálisak, vagy kiváló színészek, vagy elképesztő humorérzékkel vannak megáldva, vagy mindkettő, de egyik sem, vagy szeretnek énekelni, de nem tudnak, vagy tudnak énekelni és zenélni is.

Egyikük Fodor Annamária, a Thália Színház színművésze és a népszerű sorozat, a Munkaügyek szereplője.

Mint elmondta, azért áll közel hozzá az improvizáció, mert egy olyan harmadik kéznek tartja, amibe belekapaszkodhat a színpadon, de fontos, hogy az előadásban szereplő színészek értsék és ismerjék egymást. Az improvizációs előadások sikere függ az összeszokottságtól, a kreativitástól és a színpadi tehetségtől, de tanulható is. Annamária először a Beugróban ismerkedett meg a műfajjal többek között Rudolf Péter és Pokorny Lia társaságában, akik mind félelmetes improvizációs képességekkel rendelkeznek, ezért kezdetben inkább csak a tapasztaltabb kollégákkal sodródott, az egyetlen stratégiája a tökéletes felszabadultság volt, mára azonban gyakorlottan, a társulat elmaradhatatlan tagjaként vesz részt az ilyen jellegű produkciókban.

 „Részt vettünk egy kurzuson Andy Haffnerrel, akitől sok műhelytitkot tanultunk az improvizáció módszertanáról. Számomra félelmetes volt először, hogy létrehozzak egy olyan pillanatot, ami előtte soha nem volt. Minden a pillanatnyi ügyességen múlik, de most már tisztában vagyok vele, mennyi minden múlik a tudatosságon is.” – meséli a színésznő.

A március 29-i budapesti előadást komoly mérföldkőnek tarja, hiszen Mogács Dániel, Janklovics Péter és Vinnai András társaságában több vidéki előadás után most először lépnek a pesti közönség elé. „Vinnai András nagyon speciális ember. Mivel ő író is, egészen máshogy pörög az agya, mint nekem. Ő olyan összművészeti esszencia, akit – és ez a többi fiúra is érvényes – nagyon jól kiegészítek a humorommal és a nőiességemmel. Remélem a vidéki előadásokhoz hasonlóan ez az este is jól sikerül és el tudjuk vonni a nézők figyelmét a spagettiről és a salátáról, mert egy jó Duma Impróhoz a jó közönség is elengedhetetlen, akik veszik a poénokat és viszik tovább a showt. Mogács Danival már hét éve ismerjük egymást, tisztában vagyunk egymás rezdüléseivel és tudjuk milyen labdákat kell feldobni a másiknak. Nagyon szeretem azt a kemény humort, amit képvisel és remek közös élményeink és előadásaink voltak együtt. Janklovics Peti száz százalékig színész. Kimeríthetetlen humorforrással és hatalmas zenei tudással rendelkezik. Azért szeretem nagyon ezt a produkciót, mert mindhárman nagyon más karaktert képviselnek, de ezek a karakterek tökéletesen passzolnak egymáshoz. Mindenki nagyon magas szinten más és ez rendkívül felszabadító.”

Az előadás szövege egészen spontán, de a menete felépített, megszerkesztett. „Kis papírokon be vannak dobva szavak, instrukciók, amiket be kell építenünk a műsorba. Élőzenés előadást kell elképzelni, melyben a dalokat is improvizáljuk. Van egy zongorista, aki tetszés szerinti stílusban lekísér minket, a közönség pedig választhat, hogy mit akar hallani, így lesz teljesen interaktív az est. Ezt a műfajt nagyon nehéz a klasszikus színpadi műfajok egyikébe beskatulyázni, hiszen egyszerre improvizáció, stand-up, de mégis színházat próbálunk csinálni. Ma még talán keveseknek mond valamit az, hogy Duma Impró, de bízom benne, hogy a nézők számára idővel annyira magától értetődő dologgá válik, mint mára a stand-up.”

Az előadás március 29-én este 19:30-kor látható a Corvin Dumaszínházban.