Javában tart az idei Dumafüred Fesztivál, ahová továbbra is várják a nyári pihenésüket egy kis humorral feldobni vágyókat és a Dumaszínház rajongókat egyaránt.

A fesztivál helyszíne idén is a Balaton Szabadidő és Konferencia Központ (8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca), ahol a produkciók legnagyobb része – tervszerűen – a szabadtéri színpadon zajlik, de a rossz idő sem okozhat problémát, adott esetben az előadást a tágas, belső előadóteremben tartják meg.

Nagyjából a fesztivál közepén járunk, hátra van még öt felhőtlen este, melyeken a nagy közönségkedvencek mellett néhány újdonsággal is találkozhatnak az érdeklődők.

Ma este 18:30-kor a humorkabaré visszatérésére számíthatnak Hadházi Lászlóval és az est műsorvezetőjével, Bellus Istvánnal. Ezt követően a Belül semmi című kabarét tekinthetik meg Janklovics Péter, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel és a Szomszédnéni Produkciós Iroda előadásában.
Július 28-án jön a Kicsi a rakás – Hajdú Balázs és Tóth Edu közös estje, valamint kilenctől aktuális témákkal Hadházi László, Kovács András Péter, Litkai Gergely és Lovász László. Július 29-én a zenés humor kedvelőit várják a Duma Swing című produkcióval – a színpadon Kovács András Péter, Janklovics Péter és Illés Ferenc. Ezt az előadást a Duma Jam követi, közreműködők: Aranyosi Péter, Badár Sándor és Dombóvári István. Július 30-án az All stars dupláz majd tizenegy óra után az igazán későn fekvőket várja Badár Sándor, Beliczai Balázs, Kertész Ricsi, Mogács Dániel és Szobácsi Gergő. A rendezvény zárónapján kerül színre egy különleges, kétszereplős színházi produkció, A szerelem zsoldosai című zenés párterápia Bata Éva és Vinnai András előadásában, amit 21 órától egy rendhagyó Dumaszínház est követ Kiss Ádám, Dombóvári István, Csenki Attila, Felméri Péter és Tóth Edu közreműködésével.

Jegyek a fesztivál ideje alatt a helyszínen kaphatók, a szabadidőközpont jegypénztárában délelőtt 10 órától az utolsó előadás kezdetéig, továbbá a Tourinform Irodában (8230 Balatonfüred, Blaha Lujza u. 5.).