Április 14-én ismét lesz Beugró vs. Dumaszínház… A stand-up comedy és az improvizációs színház bár sok pontban hasonlít, mégis külön műfajok. A csapatok ezúttal is saját eszközeikkel szórakoztatják és hódítják meg az igényes humorra vágyó közönséget. És akik Novák Péter vezetésével egymásnak feszülnek majd a Corvin Dumaszínház képzeletbeli szorítójában: Janklovics Péter, Mogács Dániel, Szabó Győző és mostani beszélgetőpartnerünk, Pokorny Lia.

Hogyan csöppent bele a Beugróba?

Már a Beugró indulása előtt is improvizáltam Bácskai Juli pszichoszínházában, ami ugyan egy kicsit más, hiszen ő egy pszichológus, aki a virtuális társulatával dolgozik. A szakmájából adódóan nagyon sok érdekes történetet lát, melyeket improvizációs jelleggel alkalmaz színpadra. A Beugróba teljesen véletlenül csöppentem bele. Mikor az első pilot-forgatás volt, eredetileg nem rám gondoltak, és csak azután kerestek meg, hogy az egyik kolléganő nem vállalta. Igent mondtam, de hamar kiderült, hogy ez teljesen más típusú munka, mint a pszichoszínház volt. Míg ott lassabban haladtak az előadások és volt időnk kifejteni egy-egy jelenetet, addig a Beugróban gyors, tempós, vicces jelenetek követték egymást. Úgy éreztem, katasztrófa vagyok, és biztos voltam benne, hogy senki sem fog visszahívni; aztán fél év múlva felhívott Kapitány Iván, a Beugró producere, hogy létrejön a műsor és számít rám is. Ezen teljesen megdöbbentem, de mivel alapvetően tetszett a dolog, elvállaltam, és azóta is csinálom és szeretem.

Milyen képességekre van szükség ahhoz, hogy az ember jól tudjon improvizálni? Lehet ezeket a készségeket tanulni, fejleszteni?

Hála istennek, ennek a műfajnak is vannak szabályai, ami engem nagyon megnyugtat. Szeretem a szabályokat, mert azok számomra nemcsak kötöttségek, hanem kapaszkodók is. Andy Haffner tartott nekünk egy kis tréninget is arról, hogyan kell jól improvizálni, hogyan dobálhatjuk egymásnak úgy a labdát, hogy abból a legszerencsésebb eredmény szülessen. Azt is tőle tanultuk meg, hogy ez a műfaj nem egy harc, hanem együttműködés a résztvevők között. Alapvetően nagyon nagy nyitottság, figyelem és önfeledtség kell hozzá. Hatalmas szabadság az improvizáció, de kell hogy legyen egy határozott vonalvezetés, ami a kapaszkodót jelenti.

A Beugró és Dumaszínház társulata nagyon hasonló produkciókat hoz létre. Egy ilyen „párviadalban”, mint a Beugró vs. Dumaszínház mi a legizgalmasabb?

Én egyáltalán nem versenyezni megyek, de azt hiszem, hogy a többiek sem. Szerintem mi résztvevők és a nézők is egy izgalmas estére vágyunk. Én a magam részéről lenyűgözve nézem ilyenkor a dumaszínházas kollégákat. Annyira klassz és friss, ahogy gondolkodnak, hogy gyakran mondom is nekik, néha kedvem lenne beülni a közönség soraiba. Briliáns elméknek tartom őket, akiktől nagyon sokat lehet tanulni. Mi színészek ugyanis inkább azzal vagyunk elfoglalva, hogy a kész szöveg mögötti tartalmat adjuk át a nézőnek, a stand-uposok viszont olyan bravúros szövegekkel állnak elő, hogy pusztán a verbalitás betölti az előadást. Néha azon kapom magam, hogy csak figyelem őket és csodálom az agyukat.

Számos színházi előadásban játszik például a Centrál Színházban. Jelent segítséget a hagyományos színházi munkában az improvizációs tudás?

A színházban nagyon köti a szöveg a színészt és nem jut az ember eszébe, hogy rögtönözzön. Természetesen mindig becsúszhat egy baki, például nem jut eszébe a partnernek a szöveg vagy nem kerül be egy kellék. Ilyenkor csinálni kell valamit, de általában az adrenalin az, ami továbbviszi az előadást. Az improvizációnak mégiscsak az a lényege, hogy bármit mondhatok, amire bármilyen reakció érkezhet, és ezekből a kölcsönös reakciókból épül fel a műsor. A hagyományos színházi előadásokban nem lehet meg ez a típusú szabadság, hiszen megírt mondatok és pontosan tervezett jelenetek követik egymást, arról nem is beszélve, hogy a kollégákkal sem fair, ha szólózni kezdek a színpadon. Ez persze igaz az improvizációra is, az sem szólóprodukció, ott is segítenünk kell egymást.

A magánéletében is szereti a spontán dolgokat, vagy inkább előre tervező típus?

Is-is. Úgy érzem, alapvetően spontán életet élek, mert például egyik napról a másikra derül ki, hogy pontosan mikor lesz próba, közbejöhet egy riport vagy megbeszélés, aminek helyet kell találni. Valakinek biztonságot ad, ha fél évre előre tudja, hogy mikor megy nyaralni. Engem inkább nyomasztana, ezért nagyon nehezen kötelezem el magam hónapokra előre. Nem szívesen mondok igent távoli időpontokra, mert tudom, az utolsó pillanatban bármi bejöhet. Ez szerintem a munkámból adódik, ami annyira szerteágazó és kusza, hogy frusztrál, ha előre le vannak fixálva időpontok, amiket aztán esetleg le kell mondanom. Ennek ellenére szeretem magam körül a rendet és a fix dolgokat. Például reggelente hatkor kelek, tanulok, elfogyasztom a rizstejes kávémat. Szükségem van arra a megszokott fél órára, hogy jól induljon a napom, és ehhez ragaszkodom is.

Játszik színházban, filmekben, zsűrizett tévében és rendszeresen improvizál. Mi a kedvence ezek közül?

Alapvetően a színészet a mesterségem. Ennek segítségével tudom megfogalmazni magamat, úgyhogy játszani szeretek a legjobban, legyen szó filmről vagy színházról. Persze nagyon jó néha kalandozni más irányokba is, de elsősorban színésznő vagyok.

Van különbség színházi és filmes játék között?

A kettő ugyanaz. Mikor a kamera elé hívnak, ugyanúgy dobog a szívem, mint amikor a színpad szélén állok a takarásban és meghallom a belépőzenémet. Fantasztikus élmény egy forgatás, és amikor elhangzik a csapó, ugyanazzal a felszabadultsággal játszom a kamerának, mint tenném azt több száz ember előtt.

Van olyan színházi álma, amit szeretne megvalósítani?

Érdekes módon szerepálmom soha nem volt. Mindig abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy olyan szerepek találtak meg, amiknek köszönhetően beszélni tudtam a dolgokról, amik épp aktuálisan történtek velem és foglalkoztattak. Talán egy monodrámát szívesen megcsinálnék, de konkrét ötletem nincs.

Milyen előadásokban láthatja mostanában a közönség?

A Centrál Színház az anyaszínházam, ahol jelenleg hét előadásom is műsoron van. A Rózsavölgyi Szalonban a Valami csajok című darabban játszom. Itt négy női karaktert alakítok, akik mind egy férfi szerelmei voltak. Ezt az előadást nagyon szeretem, mert hatalmas kihívás négy különböző karaktert megformálni, akik ráadásul még egymás riválisai is. A Pillanatfelvételben az Átriumban egy fotóriportert játszom, aki háborús övezetekben dolgozik. Hamarosan premierem is lesz, a Játékszínben az Eastwicki boszorkányokat mutatjuk be április 22-én. Végül még ebben az évadban elindul egy próbafolyamatom a Centrál Színházban is, de erről még nem tudok sokat mondani, mert Tasnádi István jelenleg is dolgozik a darabon.