A Szent László Kórház Gyermekhematológiai és Őssejt-transzplantációs Osztályán évente 45-50 gyermeken végeznek életmentő beavatkozást. A csontvelő-átültetést követő 2-3 hetes sejtmentes időszakban a régi csontvelő már nem, az új még nem működik, a betegek immunrendszer nélkül élnek. Ezért ezt az időszakot steril, elkülönítő bokszban töltik.

A lábadozás időszakában, a csak lassan erősödő immunrendszer miatt gyakori orvosi ellenőrzésre van szükségük, ezért a kórház területén lévő Démétér Házba költöznek, ahol otthonos körülmények között tanulhatnak, játszhatnak, és együtt lehetnek szüleikkel, ami fontos lelki támaszt jelent a gyógyulásukhoz.

A Dumaszínház 2016 decemberében, a tavalyihoz hasonlóan, ismét egy előadás teljes bevételével – bruttó egymillió forinttal – támogatta a Démétér Alapítványt.

A Dumaszínház célja – a pénzbeli segítségen kívül –, hogy minél több ember figyelmét hívja fel a Démétér Alapítvány munkájára, hiszen a segítség mindig jókor jön, nem csak a Démétér Ház bővítésében, a fenntartásában is.  A Dumaszínház ehhez saját felületeit és lehetőségeit használja, de Ön is segíthet! Ha hírét viszi a kezdeményezésnek, vagy ha lehetősége van támogatni az alapítványt.

A Démétér Alapítvány adatai

Szervezet megnevezése: Démétér Alapítvány
Jogi státusza: Közhasznú Alapítvány
Alapítási év, hely: 2005. december 14. Budapest
Közhasznú jogállásról szóló végzés száma: 9. Pk. 60.821/2005/4.
Közhasznúságba vétel időpontja: 2005. december 14.
Bírósági nyilvántartási szám: 9721
Székhely: Budapest, 1224, Csóványos u. 9.
Adószám: 18256110-1-43
Bankszámlaszám: Budapest Bank 10102086-56951900-01000002