A kockásfülű nyúlon túl… Bűvész a Dumaszínházban? Miért lehet érdekes a humort kedvelő közönségnek? Talán azért, mert Badár Tamás humorát Badár Sándortól örökölte – és ahogy megismeri az ember, két dologra rögtön rájön. Arra, hogy minimum annyit is beszél, mint édesapja, és arra, hogy a szórakoztatás két műfaja – a bűvészet és a stand-up –, ha Badár Tomiról van szó, nem is áll annyira távol egymástól.

Mindig bűvésznek készültél, vagy voltak ennél hagyományosabb karrier-álmaid is?

Soha nem volt presszió a családom részéről, hogy mivel kéne foglalkoznom, amiért szerencsésnek érzem magam. A bűvészkedés iránti szenvedély nagyon korán, azt hiszem már hat éves koromban kialakult, ekkor tanultam az első trükkjeimet. Hat évesen nagyon sok dologról gondolkodik egy gyerek, de azt hiszem, az, hogy mi lesz belőle, vagy mivel szeretné leélni az életét, nincs köztük. Inkább csak csinálja, ami éppen érdekli, ami jól esik neki. Velem is így volt, de az én esetemben ez máig kitart. Élvezem amit csinálok, akkor is amikor gyakorlok és akkor is, mikor színpadon vagyok. Elsősorban hobbi és fanatizmus ez, ami szép lassan a hivatásommá vált.

Mi ragadott meg benne először?

A kezdetektől fogva pozitív visszajelzéseket kaptam. A családom, a közvetlen környeztem, akik az első közönségem voltak, nem tudtak rájönni a trükkjeimre és ez nagyon inspirált. Ez a beavatottság érzés nagyon jó dolog, hogy olyan tudás birtokában vagyok, amiben más nem. Persze az sem elhanyagolható szempont, hogy gyerekkoromban volt hatalmas tévés bűvésztár David Copperfield, akinek a személyisége nagyon megragadott. Visszagondolva, azok az apróbb trükkök, amiket a családomtól, nagyszüleimtől és apumtól kaptam, szintén nagyon komoly inspirációs források voltak. Minél többet foglalkoztam vele, annál jobban ment, de annál inkább láttam, mennyi mindent nem tudok és ez még inkább motivált. Kialakult bennem egy máig tartó szakmai tudásvágy, ami folyton arra sarkall, hogy mindig újabb és újabb dolgot tanuljak és egyre több színt vigyek a bűvészetembe.

Édesapád is előadóművész. Ez jelentet valamiféle motivációt abban, hogy te is ilyen típusú pályára léptél?

A zenész családokban sem véletlenül száll apáról fiúra a mesterség, és nyilván nem is csak az idősebb generációk kívánságára. Ha a gyerekek azt látják, hogy a szüleik sikeresek és boldogok a munkájukban, óhatatlanul egyfajta példa lesz a hivatásuk. Nagyon fontosnak tartom azonban, hogy apu soha nem a színész vagy a stand-upos volt otthon, hanem elsősorban az édesapám, de a színpad iránti szenvedélye mindig nyilvánvaló volt. Ebben az olvasatban indirekt módon természetesen befolyásolta a pályaválasztásomat.

Hogy fértek meg egymás mellett a színpadon?

Nagy szerencse, hogy bár rokonszakma a miénk, mégsem ugyanaz, így a kettőnk produkciói inkább kiegészíti egymást. Ritka kiváltságnak tartom, ha az ember közösen tud valamit alkotni az apjával. Azt szeretem igazán, hogy mindig aktuális előadások jönnek létre, mert nagyon ismerjük a másikat és ezáltal félelmetesen sokat tudunk improvizálni. Gyakran meglepem aput azzal, hogy előre nem megbeszélt trükköket csempészek be az előadásba és ennek köszönhetően minden műsornak van egyfajta exkluzivitása, valamiféle privát jellege. Persze általában ő sem marad adósom. Többször fordult már elő, hogy ő is elsütött váratlanul egy-egy olyan viccet, ami után percekig nem tudtam folytatni a show-t.

A kívülállók számára a bűvészet egy titkos, titokzatos dolognak tűnik, mégis valahonnan ti is tanuljátok a szakmát, ráadásul folyamatosan meg kell újulni. Hogyan sajátítod el az új trükköket és fejleszted tovább magad?

A bűvészet a többi művészeti ághoz hasonlóan is hatalmas múlttal rendelkezik. Van egy elég vaskos könyvem, ami csak az elmúlt ötszáz évet dolgozza fel, de még ennél is nagyobb jelene és főleg jövője van. Ez egy nagyon gyorsan megújuló műfaj, amit nagyon sokrétűen lehet oktatni és tanulni. Tizenöt éve van egy mesterem, akitől folyamatosan tanulok és remélem, még nagyon sokáig tanulhatok, de rengeteg oktatóvideó és tankönyv is rendelkezésünkre áll, sőt szemináriumok és workshopok is vannak, ahol más bűvészektől lehet megtanulni a saját trükkjeiket és módszereiket.

A Dumaszínházban futó műsorod, A kockásfülű nyúlon túl milyen trükkökből épül fel?

Hozzám a legközelebb az úgynevezett close up bűvészet és a szalonbűvészet áll, ezeknek az ötvözetéből állítom össze a műsort. Ez annyit takar, hogy 50-60 főből álló közönség számára kivetítő nélkül is tökéletes, ha ennél többen vannak, kivetítőt használok, hogy közelebb hozzam a mutatványokat. Nem használok látványos kellékeket, nincs bűvészláda a műsoromban, vagy dupla falú ajtó. Egyszerű eszközökkel dolgozom, mint egy pakli kártya, de nagyon szeretek a nézők saját valóságával bűvészkedni, mint egy mobiltelefon, egy tablet, vagy a facebook. Ez nemcsak meghökkenti és elvarázsolja a nézőt, hanem kicsit talán megkérdőjelezi a saját valóságáról kialakított képét. Nagyon fontos kelléke még az előadásaimnak a humor. Úgy gondolom, akkor jó a bűvészet, ha könnyedén csinálja a bűvész és én sem akarok a nagy mágus képében tetszelegni, sokkal inkább együtt szeretnék nevetni a közönséggel.