Egy jókedélyű ügyvéd és kétszeres Everest-hegymászó, aki szeret történeteket mesélni. Talán érthető, hogy ilyen magasságokban nemcsak a humor, hanem a dráma is fontos szerepet játszik mondanivalójában. Az általa művelt stand up műfaj közelebb áll a spoken word irányzathoz, aminek a fókuszában az izgalmas elbeszélés áll a szükségszerűen megjelenő poénok mellett. Különleges képessége, hogy komolyabb dolgokról is tud könnyed, szórakoztató, mégis közérthető stílusban beszélni és jó értelemben véve akár sokkolni is másokat.

Nem csak a tárgyalótermek világában keresi a kihívásokat: járt a világ összes földrészén, és ha már ott volt, meg is mászta mindegyik legmagasabb hegyét. Így jutott fel az Everest csúcsára is, ahol két alkalommal is legyőzte már halálzónát, de nem különben az Antarktisz legmagasabb csúcsát is meghódította, miközben -50 fokban gyakorolta a túlélés művészetét. Előadásainak lehetséges hatásai között a nevetés mellett nem zárható ki az erős motiváltság és az elgondolkodás sem.

A kérdésre pedig, hogy mit keres egy ügyvéd a Dumaszínház eladói között, mindenki biztosan megtalálja a választ, aki Emil előadásainak bármelyikére eljut. Hiszen nálunk a duma számít, az pedig nála mindig van.

Everest Szélvakság: Neszmélyi Emil önálló estje
Everest Szélvakság: Neszmélyi Emil önálló estje

1088 Budapest Krúdy u. 7., Magyarország

Go to Top