Februárban erős kezdéssel indítunk a Corvin Dumaszínházban. Rögtön elsejétől Bödőcs Tibor tripláz – aki majd Valentin napon is visszatér –, hogy aztán február negyedikétől két napig a pesszimizmusé, azaz Kőhalmi Zoltáné legyen a főszerep.

Szombatonként, illetve vasárnap öt órától továbbra is jelentkezik Lovász László Tesztbeszéd című interaktív műsora: február 6-án Aranyosi Péterrel, 13-án Kőhalmi Zoltánnal, 14-én Hadházi Lászlóval, 21-én Kovács András Péterrel, 27-én Dombóvári Istvánnal és végül 28-án Badár Sándorral, aki ebben a hónapban szintén több műsorban – például február 16-án az Ezek nem százasokban is – közönség elé lép.

Február 18-án fél nyolctól láthatják először a Hétköznapi szuperhősök – Magicman és Humor Kapitány kalandjai című műsort. Egy bűvész-világbajnok – Hajnóczy Soma – és egy stand-upos – Felméri Péter – a színpadon, de az alapfelállás nem változik. Nem kell attól tartani, hogy Soma végig beszél, miközben Péter eltünteti őt egy dobozban, ilyen nem lesz. Inkább mindenki marad a saját területén.

A Kompót Dumaklub műsorában újdonság lesz február 10-én hét órától a Pillanatcsillag – A pillanat értéke – Hozleiter Fanny Mosolyka előadása. Folytatódik többek között  a Tabuk nélkül – a február 20-i est vendége ezúttal Litkai Gergely lesz…

És ha már szó esett a szerelmesek ünnepéről, február 13-án és 14-én este nyolc órától a Kompót Bisztró nagytermében vacsorával egybekötött előadásra várják az érdeklődőket, közreműködnek: Aranyosi Péter és Hadházi László.

A februári műsorban ismét sok kedvenccel találkozhat, akár a Corvin Dumaszínházba vált jegyet, ahol ezúttal is többször lesz All Stars, Duma Jam vagy éppen Duma Aktuál, akár a Kompót Dumaklubba, ahol például a Kompót Extrában változatlanul, a „régi” arcok mellett „friss”, szárnyukat most bontogató humoristák is várják.

Nézzen be hozzánk, válogasson kedvére a februári kínálatból, mert érdemes!