– Miben lesz más ez az új önálló ested, mint az eddigiek? Milyen témákra számíthatnak a nézők?

– Mint a korábbi önálló estemnél, most is az aktuálisan futó, de tévében még le nem adott anyagaimból állítottam össze egy mindent átfogó egyveleget. A hozzáállásom sem változott, hiszen a témák nagy részénél mélyen belenyúlok a magánéletembe, nem kímélve sem a környezetemet, sem pedig magamat. Mostanában kezdtem el boncolgatni a kapcsolatot a pszichológusommal és érzem, hogy ebben van még lehetőség. Nagyon személyes téma, de azt tapasztalom, hogy a nézőknek pont ezért érdekes.

– Hogyan épül fel a produkció?

– A műsor két részből áll majd össze. A könnyebb témáktól haladunk szépen a keményebbek felé. Az első félidőben a bemelegítés után lesz egy kis családi téma, válás, feleség, oktatás, a második részben pedig az erősebb témákat veszem elő, olyanokat amikről ezen az alkalmon kívül csak a “Tabuk nélkül” estünkön szoktam beszélni.

– Nem kellemetlen szóba hozni a válásodat?

– Inkább nagyon jó érzés. Pozitív élményként éltem meg a válást, hiszen nem lett volna vége a dolognak, ha jól működött volna. Korábban a házasságomról is beszéltem, pedig az sokszor rosszabb mint egy jól sikerült válás.

– Ebben a műsorodban is vetíted a méltán népszerű Ablak-Zsiráfot?

– Természetesen vetítem és kommentálom. Annyira élvezem, hogy legszívesebben addig adnám elő személyesen, amíg meg nem mutattam mindenkinek (vagy amíg be nem perel a könyvkiadó). Figyelembe véve, hogy 18-99 éves korig szórakoztatja a közönséget, bőven látok benne perspektívát, ezért még a tévében sem szeretném ellőni jó darabig.

– Miért ezt a címet választottad?

– Ebben benne van az, hogy fontos nekem a gyermeknevelés annak minden nyűgével, de az is, hogy nem csak apa vagyok. A szex minden szempontból szóba kerül, de hogy még árnyaltabb legyen a kép, egy kicsit a vallást is érintem.

– Mikor és hol látható az ested?

–  Budapesten a Corvin Dumaszínházban december közepétől több alkalommal műsoron lesz, és már több vidéki előadás is ki van tűzve.