Miért jött létre Dr. Mogács karaktere és mennyiben különbözik tőled?

Meg akartam fogalmazni valamiféle lázadást a rendszerrel szemben. Egy kritikát, ami nem a mi kis országunk nevetséges politikusainak szól, hanem feljebb. Mai világunkban érdemes arról beszélni a színpadon, hogy a fejétől bűzlik a rendszer, ezért nem a politikusok összetűzéseit kell figyelni és véleményezni a változáshoz, hanem az emberi természetnek kéne gyökeresen megváltoznia. Dr. Mogács pedig az a figura, aki kihasználja, hogy az emberek saját magukkal törődnek és nem egymással. Egyfajta figyelemfelkeltésként és tiltakozásként jött létre az ellen a piacgazdaságra, pénzre és korrupcióra épülő rendszer ellen, ami eluralta ezt a bolygót. Éppen emiatt remélem, hogy sok mindenben különbözik tőlem. Mondhatjuk, hogy Dr. Mogács az én rossz oldalam, hiszen rengeteg rossz dolgot csinálnánk, ha a lelkiismeretünk nem tartana vissza.

Játszol űrügyi bürokratát, megalomániás politikust és esetlen macit is, Brendont. Ki a kedvenced és miért?

Mindegyiket szeretem, de ha már választani kell, Dr. Mogácsot választanám, mert ő az a karakter, akit én magam találtam ki, ezért a saját gyermekemnek tekintem.

 Előző interjú ITT.

Következő interjú ITT.