Kőhalmi Zoltán már jó ideje sportot űz abból, hogy kibeszéli a problémáit. Szerinte a pesszimizmus egy nagyon hasznos tevékenység, amit ő nem hobbiból űz – erről tavaly ősszel bemutatott önálló estje is tanúskodik.  Nem szereti a meglepetéseket a színpadon (sem). Most mégis engedett Lovász László unszolásának és „alávetette magát” a Tesztbeszéd című műsor – interaktív megismerőshow – kérdéseinek.

– A Tesztbeszéd vendége voltál. Hogyan érezted magad?

Szórakoztató feladat volt, és mivel abból élek, hogy magamról beszélek, itt sem esett nehezemre. Ráadásul eddig még soha nem volt olyan fellépésem, ami alatt ültem volna. Rengeteg energiát spórolnék meg, ha a stand up előadásaimat is egy kényelmes fotelből bonyolíthatnám.

– Úgy ismerlek, hogy nem áll hozzád közel az ilyen spontán megnyilvánulás, inkább rákészülős vagy a fellépésekre. Voltak ellenérzéseid?

Alapvetően nem szeretem a színpadon a meglepetéseket, sőt ha belegondolok, a színpadon kívül sem. Nagyon remélem, hogy soha nem fogja senki meglepetés bulival elrontani a születésnapomat. Itt viszont most a váratlan kérdések órája volt, és elfogadtam, hogy ez egy ilyen műfaj. Mindenesetre furcsa érzés volt, hogy fellépés előtt nem volt mit memorizálni, de végül is megnyugodtam, mert úgy éreztem, akkor elrontani sincs mit.

– Hogy vett rá Lovász Laci a beszélgetésre?

Ilyenkor mindig arra szoktak hivatkozni a szervezők, hogy már mások is elvállalták, régi trükk ez. Ezenkívül Laci fölényes magabiztosságot mutatott. Látva, mennyire izgult kezdés előtt, ezt nyugodtan nevezhetjük színlelésnek is. Igazából nem volt miért izgulnia, régóta készít talkshow-kat, és velem is beszélgetett már. Nyugodtan vetettem alá magam az irányításának, annál is inkább, mert én sem ismertem a kérdéseket, és fogalmam sem volt, hogyan reagálnak a nézők.

– Mit tapasztaltál a közönség részéről? Jól ítéltek meg téged?

Úgy láttam, sokan eleve sejtették, milyen körülményes és szorongó alkat vagyok, egy-két válaszom után viszont már könnyű volt kitalálni, vajon filozofálgatni szeretek, vagy “önfeledten belevetni magamat a tapasztalatszerzésbe”.

– A műsor után elgondolkoztál – volt min elgondolkozni – vagy gyorsan lapoztál?

Nekem az alaptermészetemhez tartozik, hogy a jövőbeli eseményeken aggodalmaskodom, a megtörténteken pedig rágódom, úgyhogy még biztos sokszor eszembe fog jutni ez az alkalom. Bőven van min tépelődni. Mi van, ha valaki csalódott bennem azzal, hogy jobban megismert? Vagy épp  a legrosszabb feltételezései igazolódtak be, és azt mondja: mindig is sejtettem, de ez a Kőhalmi tényleg egy kretén.

– Alapvetően realista/pesszimista típus vagy. Egy ilyen tesztben is lehet a rosszat látni?

Azt hiszem, a pesszimizmus valami olyan egy ateistának, mint a hívőnek a remény. Nagy pillanata volt a beszélgetésnek, amikor Laci megkérdezte, hogy van-e bármilyen kapcsolatom a spiritualitással, és én hosszú gondolkodás után annyit tudtam mondani, hogy végülis vannak ezek az illatgyertyák.

– Töltöttél már ki valamilyen személyiségtesztet?

Egyszer egyetemista koromban jelentkeztem Mikulásnak, ott kellett kitölteni egy hosszú tesztet, de azóta sem tudom, milyen lett az értékelése, ugyanis nem vettek fel. Bízom benne, hogy nem a személyiségemmel volt a gond, hanem az alkatommal: se pocak, se szakáll.

– Vannak babonák, amikben hiszel?

Sok színpadi babona van, amit illik betartani: nem szabad sok sikert kívánni, hanem csak kéz- és lábtörést, vagy ha mégis, akkor nem szabad megköszönni. Ezen kívül soha nem lépek fel fekete macskával vagy létra alatt.

– Van valamilyen terved erre az évre, amit megosztanál velünk?

Be kellene fejeznem a könyvet, amit évek óta írok, vagy legalábbis ígérgetem, hogy elkészül. Az utóbbi időben azt szoktam mondani, hogy karácsonyra kész lesz, de hogy melyik évben, na az még egy nagy kérdés.