– Nemrég önálló bűvészesttel léptél a Dumaszínház színpadára. Mióta foglalkozol bűvészkedéssel?

– Tizenhárom éve. Hét éves lehettem, amikor először megérintett a bűvészet, utána egy-két évig autodidakta módon gyakoroltam és most már több mint tíz éve van egy mesterem, Molnár Gergely, aki egyben nagyon jó barátom is. Mind szakmailag, mind emberileg hatalmas példakép számomra.

– Miben más ez a bűvészest, mint a klasszikus nyulas, cilinderes műsorszámok?

– Itthon, akinek megemlítjük a bűvészetet, annak egy olyan ember ugrik be, aki nyulas és cilinderes műsorszámokkal, fehér kesztyűvel és varázspálcával bűvészkedik. Azonban a világban a modern bűvészet ma már nem ezt jelenti, hanem egy interaktív, stand-uppal egybekötött előadást, amiben a közönség nem kívülállóként láthatja a műsort, hanem maga is részesévé válik. Összességében ez egy nagyon gyorsan változó és folyamatosan megújuló szakma, szinte minden második nap kijön egy új trükk.

– A Dumaszínház stand-uphoz szokott közönsége érdeklődéssel fogadja a produkciót?

– Volt már közös estem édesapámmal a Corvin Dumaszínházban ezen az esten kívül is, amit nagyon jól fogadott a közönség. Egyébként már évek óta járjuk az országot, igyekezve minél nagyobb teret biztosítani ennek a fajta bűvészetnek, és úgy vesszük észre, hogy a nézők jó élményekkel térnek haza.

– Édesapádat évtizedek óta ismeri a közönség színpadi emberként. Segíti ez a karrieredet, vagy inkább hátráltatja?

– Bizonyos szempontból segíti, a hátrányait viszont nem érzem. Úgy gondolom, hogy a helyén kezelem ezt a dolgot: nem tekintem kivételes állapotnak az enyémet. Elsősorban olyan bűvésznek tartom magam, akit a teljesítménye miatt ítélnek meg, és nem azért, mert édesapám ismert előadóművész. Mindemellett nagyon jó érzés, ha az ember a saját apjával dolgozhat együtt egy produkcióban. Ez az én esetemben mindenképpen előny, még akkor is, ha ez elsősorban lelki előny. A saját harcaimat ettől függetlenül magamnak kell megvívnom, amit teljesen helyénvalónak érzek.

– Badár és Badár címmel egy közös műsorotok is fut a Dumaszínházban. Mire számíthat a közönség, Sándort is félbe fűrészeled, vagy elvarázsolod, mint ahogy azt más bűvészek szokták a partnereikkel?

– A gondolat nem áll távol a valóságtól, de nem fűrészelem ketté. Persze volt már rá példa, hogy megfordult a fejemben… A műsor struktúrája úgy épül fel, hogy édesapám nyit egy stand-up előadással, majd felkonferál engem. Ezután egyedül bűvészkedem a színpadon, mint egy teljesen átlagos show-ban. Az est második részében pedig visszatérünk mindketten a színpadra, hogy együtt szórakoztassuk a közönséget és egymást. Ebben a részben igyekeztük kicsit összehozni a bűvészkedést és a stand-upot, hogy a közönség ne csak csodálkozzon, hanem nevethessen is.

– Hogyan lehet a felkészülést közös nevezőre hozni a bűvészet és a stand-up esetében? Az ember úgy gondolja, hogy a bűvészkedéshez hosszú gyakorlás szükséges, míg a stand-upban elsősorban az improvizatív elemek dominálnak.

– A bűvészet technikai része valóban rengeteg gyakorlást igényel. Van, hogy 4-5 órát is gyakorolok egy nap, ami fejleszti a kézügyességet. De szerintem az előadásmód elsődleges próbaterme a színpad, hiszen itt kapunk valódi visszajelzést. Ez a stand-upban is ugyanígy van. Lehet, hogy otthon a szobában azt gondoljuk, hogy ezen a poénon mindenki nevetni fog, de a színpadon mással szembesülünk és fordítva. Egy jó bűvészelőadás az a technikai felkészültségen és az előadásmódon is múlik, így minél többet vagyok a színpadon, annál inkább kiforrja magát a műsor.