A gyerekkorodat Szentesen töltötted, gimnáziumba Szegedre jártál, majd a BME építészmérnöki karára iratkoztál be. Hogyan kezdődött a kapcsolatod a humor világával?

– Amennyire vissza tudok emlékezni, egészen kiskoromtól fogva nagyon érdekes foglalkozásnak tűnt az, ha valaki humorista. Mondhatni, hogy a rádiókabarén nőttem fel, a kedvenceimet kazettákra is felvettem. A ’90-es Humorfesztivál nagyon nagy élmény volt számomra. Ott tűnt fel például Maksa és a Holló Színház – utóbbinak nagy szerepe volt abban, hogy megismerkedtem az angol abszurd humorral és a Monty Pythonnal, őket a mai napig bálványozom. A dolgozószobám szinte egy Monty Python szentély.

Nem bántad meg, hogy humorista pályára léptél és nem az építészmérnöki szakmában teljesedtél ki?

– Igazság szerint soha nem akartam mérnök lenni. Fejben már gyerekként humorista voltam, csak ezt nem lehetett híresztelni, mert elég hülyén hangzott volna, főleg, hogy még egy poént sem írtam le. Először az asztalfióknak kezdtem el írogatni, mivel mindig szabálykövető gyerek voltam, és abban az időben az volt a rend, hogy az lesz humorista, aki Humorfesztivált nyer. Ezért már ’90-ben, tizenhárom évesen eldöntöttem, hogy a következőn, ’98-ban elindulok. Azt még nem tudtam, hogy mivel, de nagyon tetszett az abszurd stílus. Aztán amikor eljött az idő, betettem a szöveget a borítékba és beküldtem.

Sikerült?

– Igen, a szerzői kategóriában én lettem az egyik győztes. Kiderült, hogy szinte az összes többit ismerték már a szakmában, sőt olyan is volt, akinek a szervezők szóltak, hogy induljon el. Gyakorlatilag én voltam az egyetlen ismeretlen… Egyszer csak felhívtak, hogy neves művészek előadják a jeleneteket, jelenjek meg a felvételen. Nagyon furcsa élmény volt nekem az egész, hiszen nem igazán tudtam, hogyan is zajlik egy ilyen, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy öltönyben és nyakkendőben jelentem meg a rádiófelvételen.

Akkor hogy kerültél az építészmérnöki karra?

– Az építészmérnöki karra egyszerűen azért kerültem, mert nem volt humorista egyetem. Jól ment a matek, a fizika és szépen rajzoltam. A felvételihez pedig erre volt szükség, úgyhogy jelentkeztem. Az első félév végére azonban kiderült, hogy nem is lesz ez olyan könnyű. Végül úgy alakult, hogy tíz évig húztam az egyetemet és rekorder lettem épület-szerkezettan szigorlatból. Az egyetem alapítása óta nem volt senki rajtam kívül, aki tizenegyedszerre jutott át rajta. Addigra már a tanáraim is tudták, hogy nem akarok ezzel foglalkozni, hiszen tévéfellépéseim is voltak mire lediplomáztam.

Sokáig “csak” a színfalak mögött dolgoztál. A munka melyik részét tartod izgalmasabbnak, az írást, vagy az előadást?

– Nagyon sokáig voltam háttérember és senkinek meg nem fordult a fejében, hogy előadó is lehetnék – magamat is beleértve. Sőt, még háttérembernek is nagyon csendes voltam, nem kiabáltam át senkin egy brainstormingon, hanem inkább szép csendben megírtam otthon és másnap benyújtottam. Az első fellépésemkor azt mondtam, hogy csak most az egyszer állok színpadra, aztán annyira jól működött, hogy kérték, hogy csináljam. Mára pedig rákaptam az ízére.

Izgulós típus vagy?

– Professzionális keretek között vagyok izgulós. Az első időkben már fellépés előtti nap sem lehetett hozzám szólni, de mára már tudom valamennyire kezelni az izgalmamat. Viszont úgy gondolom, hogy mindenkiben kell, hogy legyen egy kis lámpaláz ahhoz, hogy jól sikerüljön az előadás.

Van példaképed a régi nagyok közül, vagy olyan, aki máig hatással van rád?

– A már emlegetett Monty Python. Úgy gondolom náluk még senki sem csinált jobbat humorban, akárhányszor nézem meg ugyanúgy nevetek rajta, ami tökéletes fokmérő. A gyerekeimet is igyekszem megfertőzni, még azt sem sikerült kivárnom, hogy megtanuljanak olvasni és feliratosan nézhessük őket. Elég nagy humorfanatikus vagyok, hatalmas humortörténeti gyűjteményem van, rengeteg könyvvel és felvétellel, úgyhogy ismerem a hazai humor nagyjait, sok kedvenc számom van tőlük is. A gyerekeknek Rejtőt olvasok esti mesének, de próbálkoztam már Hofival is.

Ritka a hozzád hasonlóan karakteres humorista. Szerinted miben különbözöl legjobban a pályatársaktól?

– Egyszer Kormos Anett fogalmazta meg, hogy én vagyok az, aki betartom ennek a szakmának a szabályait, amiket mindenkinek be kellene tartania: nem szerepelek reklámokban, nem beszélek csúnyán és nem fogadok el olyan meghívásokat, ahol nem mint humorista lépek fel. Sok mindent utasítok vissza, és nem is mindig értik, hogy miért. Ennek az az oka, hogy én csak és kizárólag humoristaként szeretnék megmutatkozni, a celebkedés nem érdekel.

Nem káromkodsz és ami még meglepőbb, nem politizálsz… Apolitikus típusnak tartod magad, vagy egyszerűen csak, mint humorista nem érdekel a téma?

– Butaság volna azt mondani, hogy nincs véleményem, de nem viszem a színpadra. Nem ez alapján szeretnék nézőtábort magam köré és nem is gondolom, hogy ezzel kéne elsősorban szerepelni, hiszen hall eleget a politikáról az ember máshol is.

Az idei Dumafüred Fesztiválon két napon lépsz színpadra az All Starsban július 25-én, és 26-án az Önálló esteddel, ami egy formabontó előadás…

– Az önálló estemben volt egy vargabetű, „önmusicalnek” indult, írtam bele dalokat, és bevontunk két színészt és két táncosnőt is. A fiúk engem játszottak, de a lányok is kockás ingben voltak a színpadon… Viszont bármennyire érdekes élmény volt számomra, a közönség végül mégiscsak azt akarta, hogy ha már rólam szól, én legyek a színpadon, ezért addig farigcsáltam, amíg egyedül maradtam benne.

Hogy találtad ki ezt az előadást?

– Elég nehezen ment. Rólam tudni kell, hogy meglehetősen nehéz ember vagyok. Az utolsó héten is azt mondogattam, hogy ez egy annyira kortárs darab, hogy még kész sincs. Litkai Gergő mondta is viccesen a bemutatót megelőző napon, hogy ugye tudom, hogy csak 19:30-ig írhatom, mert akkor kezdődik az előadás. Végül még a szünetben is írtam a második felvonásba részeket. A nehézséget az jelentette, hogy én általában saját magam szerzője és rendezője vagyok, és fejben tudom variálni a dolgokat még előadás közben is, itt viszont végszavazni és alkalmazkodni kellett a színészekhez, ami számomra újdonság volt…

Nehéz veled együtt dolgozni?

– Inkább úgy mondanám, nehéz velem együtt létezni, de dolgozni talán nem annyira. Általában maximum ketten lépünk fel egy este és csak felkonferáljuk egymást, ezért ilyenkor nincs sok lehetőség a súrlódásra.

Készülsz új önálló estre?

– Ősszel szeretnék egy új estet, ami csak a félelmeimről, a szorongásaimról és a halálról fog szólni. Egyik barátom meg is kérdezte, hogy miért, az eddigiek nem erről szóltak? Felmerült az is, hogy az egészet egy díványon fekve adom elő, de az talán túlságosan formabontó lenne.

Visszatérve a nyárra, ha ajánlanod kellene a Dumafüred Fesztivált, mit mondanál?

– A Balatonról könnyen elérhető, szép szabadtéri élményre és hatalmas jókedvre számíthatnak azok, akik eljönnek.