Mi az új est apropója?

– Arra jöttem rá, hogy ez a kor, amiben most vagyok pontosan az a kor, amire vártam. Minden jó, minden stimmel – nekem áll a zászló – és erre azért szeretném felhívni az emberek figyelmét Bellus Pisti barátommal, aki a műsorban – most majdnem azt mondtam, hogy segítőm, mint Batmannek Robin, de nem, nem. ő a kollégám és együtt toljuk… a zászlót.

Miért pont Bellus Pisti?

– Amikor az ember – hosszú napokra is akár – össze van zárva valakivel nagyon nem mindegy, hogy ki az illető. Ez egy komoly „párválasztás”… Nagyon fontos szempont, hogy azon kívül, hogy a szakmai követelményeknek maximálisan megfelel, milyen a természete. Gondold el, hogy sokszor napokig úton vagyunk, ülünk az autóban órákat, egy szobában lakunk, együtt reggelizünk… Pisti amellett, hogy nagyon vicces, kedves ember is – jó vele dolgozni.

Összeszokott párosnak tűntök, Egymáshoz csiszolódtatok az idők során?

– Igen. Eleve sokszor, felveszem őt Miskolcon, ha együtt kell mennünk valahová, gyakran szervezzük így meg az utazást. Számtalanszor volt már arra is példa, hogy Pisti nálunk aludt, mondhatom, hogy igazán „testközeli” a kapcsolat.

A Humorkabaré visszatér2-ben a Kívánságszatyor című produkcióval járult hozzá az esthez, most mi lesz ez?

– Van egy jelenetünk, amit közösen írtunk, de még nem biztos, hogy az benne lesz, ez majd még kialakul. Pisti a megbízhatóságát teszi hozzá, ami nagyon fontos. Ha vele kell fellépnem, mindig nyugodt vagyok például afelől, hogy időben bejön a színpadra… Egyikőnk sem késős, sem ő, sem én, mindig egyeztetünk, és időben ott vagyunk, ahol kell. Ez biztonságot ad.

Beszéljünk kicsit az új est témájáról is: A nők lennének jobb férfiak, vagy a férfiak lennének jobb nők? Érdekes… Hogyan támadt ez az ötleted?

– Ezt majd egyébként pont elmondom a műsorban. Kellett találni egy olyan témát, amivel nem foglalkozik más. Az öregedés volt ugye az előző est fő témája és most kellett valami más. Litkai Gergő javasolta, hogy szólhatna arról, hogy miért vannak egyáltalán férfiak meg nők, mert őt ez érdekelné… És pont ebben az időben jött egy löket máshonnan is – ez a kettő aztán összeadódott.

Említetted, hogy az előző estben az öregedés volt a vezérszál. Sokat foglalkoztat a hétköznapokban is ez a téma?

– Nem. De azért felnőttek a gyerekeim, és ezt a változást észre kell venni. Velük most történnek a fontos dolgok, nekik nagy kérdéseket kell most megfejteniük, amiket nekem már nem kell. Ami nagyon jó, és ha az ember nincs befeszülve, észreveszi, hogy most lehet egy kicsit újra szórakozni, lazítani. Szóval, észnél kell lenni, mert különben elmegy az élet fájdalmasan rosszul. Ezek csak kis dolgok: egy-egy biciklitúra, strandolás, jókat enni – például Pistivel lehet… Beülünk az autóba és már nézi is a különböző blogokon, hogy ott, ahová éppen megyünk hol, mit érdemes megkóstolni.

Ez egy újabb kapcsolódási pont köztetek… Mindketten szerettek jókat enni.

– Igen. És időnként zenélni is szoktunk együtt. Ezek nem nagy dolgok, de nagyon jók.