A tavalyi év októberében mutatkozott be Aranyosi Péter új önálló estje a Borsodi homályos a Kompót Dumaklubban, ami idén január 16-án duplázva debütál a Corvin Dumaszínház színpadán.

Milyen érzés, hogy 3-4 héttel a bemutató előtt nem lehetett már jegyet kapni az új műsorodra?

Örülök neki, de azért óvatos vagyok, hiszen a Dumaklub 80 főt tud csak befogadni, azért ez nem a Wembley Stadion.

Az új est plakátján, egy söröspoháron nézel át, de gyorsan tegyük helyre, ez az est nem a sör szeretetéről szól…

Nem, nem… Ahogyan a Négybetűs szavak című műsorom rólam és a családomról szól a Borsodi homályos a volt és jelenlegi miskolci barátokról, és olyan súlyos budapestiekről – hiszen most már itt élek több mint tizennyolc éve – akik simán lehetnének borsodi homályosak.  Az est címe pedig egyszerre a témamegjelölés, és tisztelgés Fábry Sándor miskolci rádiós tevékenysége előtt, hiszen egykori, méltatlanul rövid életű műsora is ezt a címet viselte.

A történetek szereplői magukra ismernek?

Nemhogy magukra ismernek, be is mondom a nevüket, sőt meg is mutatom a fényképüket. Ezek a figurák mind hús-vér emberek, valós személyek, a sztorik pedig olyan sztorik, amik mind megtörténtek velük, vagy velem és velük közösen.

Vonzod az ilyen embereket?

Érdekelnek a figurák… És tudok arra időt és energiát is szánni, hogy a közelükben legyek, ami azért nem könnyű, mert ezeknek a figuráknak azért egy része energiavámpír vagy rosszba visz, majdhogynem köztörvényes, másik része pedig klinikai eset.

A történetek szereplői tudják, hogy benne vannak az estedben? Hogyan viselik?

Nem tudom… büfés Gabi bácsi jól viseli, Béla megmosolyogja, Sityu büszke rá, Mezei Ferkóval pedig együtt éltük meg. Nem tudom, az lehet, hogy náci Zsoltiék furcsállják majd…

Nem szoktad őket meghívni?

De. Gabi bácsit megfogom és majd Zsoltit is. Volt már ilyen próbálkozásom Bélával is, a múltkor hívtam Miskolcra, amikor ott léptem fel, de ő konzekvensen ragaszkodott a Bélaságához, ivott helyette, nem választotta a kultúrát. Na, nem mintha kulturálatlan ember lenne, mert ő egy elvetélt filozófus, de akkor nem érezte magát méltónak Aranyosira, inkább a kedvenc szokását folytatta, ivott… De nem adom fel, legközelebb is fogom hívni. Sokszor nem tudok vele mit kezdeni, de pont az a jó benne, hogy ő az, aki, és hihetetlen dolgok történnek meg vele minden nap. A fikciót és a valós elemeket rakosgatja általában a humorista, de ezekhez a történetekhez szinte alig kell valamit hozzátenni. A történetek úgy mesések, ahogy vannak.

Van olyan eset, amit Te éltél meg, de úgy meséled, mintha az ismerősöddel történt volna?

Nincs. Eléggé szókimondó ember vagyok, minden sztorit felvállalok. A színpadon ugyanúgy beszélek a merevedést elősegítő szer hatásairól, mint ahogyan egy részeg este tanulságairól.

Hogyan érik egy humorista, ahogyan megy vele az idő? Változol?

Az elején egy darabig nem érdekelt, hogy mit gondolnak rólam, aztán jött egy időszak, amikor érdekelt, és most már annyira megértem, hogy megint nem foglalkozom vele. Az önálló estjeimben általában el is mondom, ha nem röhögnek, hogy „látom, ez megint csak engem érdekel, de azért elmondom” – lehet, hogy ez önzőség? Nem tudom.

Könnyen barátkozol egyébként?

Nagyon! Nyitott ember vagyok. Nőkkel igazi ölelgetős, tapizós-fogdosós, de persze egy bizonyos határt soha nem lépek át. Erről például szoktam beszélni a Négybetűs szavakban.

És férfiakkal?

Persze, velük is. Ha jól szólnak hozzám, akkor abszolút bárkivel, bármikor és bárhol beszélgetek, sztorizgatok és szeretem meghallgatni mások történeteit is. Nem vagyok az az ismertség elől menekülő típus. Nekem nem csak az a néző, aki eljött a Dumaszínházba és fizetett a jegyért, az is néző, aki a Tescóban odajön hozzám, mert megismer.

Ezek szerint szereted, ha megismernek…

Nem szeretem, de nem zavar. Nem tudom jobb szóval mondani, ha jól szólnak hozzám, örülök. És egy jó szóért tízet adok cserébe – ilyen vagyok.