Leginkább multinacionális cégnél dolgozóknak és a multinál még sosem alkalmazott nézőknek ajánljuk Litkai Gergely és a Szomszédnéni Produkciós Iroda közös estjét, a Cégeshármas – Kalandozások multilandban című előadást.

Megkérdeztük a főszereplőket, hogy mire lehet számítani. Elmondták.

Ugyanazt a témát járjátok körül – miben különbözik majd a két feldolgozás?

Bálint Ferenc: Mivel a Szomszédnéniben ketten vagyunk, bármikor belefuthatunk egy spontán párbeszédbe, ami azért Gergőnél sokkal nehezebben kivitelezhető.

Tóth Szabolcs: Bizony, a legalapvetőbb különbség, hogy mi ketten vagyunk. Ha Litkai is ketten lenne, akkor bizonyára jóval több hasonlóság lenne a két feldolgozás között. A multi-lét furcsaságait mi többnyire jelenetekben dolgozzuk fel, ő sokkal többet fog mesélni ezekről a tapasztalatairól, viszont közösen szoktunk ötletelni erre az estre, úgyhogy sokkal koherensebb előadás lesz, mintha egymástól függetlenül dolgoznánk fel a témát.

Litkai Gergely: Bár ők ketten vannak, számomra nem okoz nehézséget két karaktert is megjeleníteni. Multi cégnél dolgoztam, tudom, mit jelent a dupla költség. Bár ha jobban belegondolok, itt a költségek háromszorosával kell kalkulálnunk összességében.

A Dumaszínház céges kultúrájában felfedezhetők multis vonások?

BF: A határidőket azért komolyabban kell venni a Dumaszínházban, mint egy multinál, mert, ha premierünk van szombaton, de nincs kész az előadás, nem kérhetjük meg a nézőket, hogy jöjjenek vissza keddre.

TSZ: A Dumaszínháznál a multis vonásoknak csak a legpozitívabb vonásai fedezhetők fel, sőt nagyon sok vonás annyira pozitív, hogy a világ egyetlen más multijánál sem fedezhető fel, és csak azért nem akarok kiemelni egyet sem ezek közül a hihetelen pozitív vonásokból, mert nem akarom azt a látszatot kelteni, hogy hízelgek.

LG: Nálunk is van például céges email-cím. Ami komoly előrelépés ahhoz az időszakhoz képest, amikor nem volt. Ez komolyságot kölcsönöz nekünk. Ami egy ilyen humorral foglalkozó vállalkozásnál… Khm…

Aki még sosem dolgozott multi-környezetben, fog tudni kacagni a poénokon? Megértik-e ennek a különleges világnak a sajátosságait mondjuk az állami szférából érkezők?

TSZ: Ez nagyrészt attól függ, hogy az állami szférából érkezők melyik állam szférájából jönnek. A román állam szférájából érkezők nehezebben értik meg, amennyiben nem tudnak magyarul. Ugyanez érvényes a diákokra, nyugdíjasokra is. Olyan előadást írunk, amely mindenki számára érthető, nem szeretnénk, ha a nézőink egy rakás kérdőjellel a fejükben mennének haza.

LG: Így van, aki ebből a szférából érkezett, annak átélhető és katartikus lesz, aki más szférából, annak mulatságos. A román állami alkalmazottak feltűnésére pedig egyelőre én nem számítok.

Cégeshármas- Kalandozások multilandban// Litkai Gergely és Szomszédnéni Produkciós Iroda közös estje
2017.10.27 – 19:00
KOMPÓT DUMAKLUB
Jegyvásárlás