Akinek van tévéje, azon belül is egy bizonyos csatornája, az felfigyelhetett egy viszonylag új sorozatra, amely a Megborulva (Crashing) címet kapta. A széria az Apatow-műhelyből jött ki (lásd még: Felkoppintva, 40 éves szűz stb.), de a tőlük megszokott filmeknél könnyedebb a humora.

A sorozat szülőatyja, egyik írója és főszereplője a tengerentúlon már befutott stand-uposként ismert Pete Holmes, aki a sorozatban saját maga egyfajta lúzer alteregóját alakítja (szintén Pete), aki magánéleti és szakmai kudarcai ellenére töretlenül hisz abban, hogy neki a stand-up comedy műfajban van a helye és ezért hajlandó mindent feladni és kockára tenni.

A sorozat érdekessége, hogy életszagú (és az írók által nyilván megélt) helyzeteken keresztül mutatja be, azt a világot, amiben egy kezdő stand-up comedy előadónak fenn kell maradni ahhoz, hogy egyszer tényleg a nagyok között emlegethessék.

Megismerhetünk olyan szakkifejezéseket, mint a „barking”, vagy láthatjuk, hogy milyen az, ha valaki egy TV-show szüneteiben a közönséget melegíti. A sorozat ráadásul minden részben behoz egy-egy stand-up előadót (Artie Lang, T. J. Miller, Sarah Silvermann, Hannibal Buress), akik saját magukat alakítva segítik Pete-et abban, hogy elérje célját.

Az eddigi nyolc rész akár egy délután alatt is ledarálható, és könnyed kikapcsolódás mellett megmutatja, hogy milyen kemény is az amerikai stand-up világa.

Ha pedig arra lennél kíváncsi, milyen nehézségekkel kell szembenéznie egy pályakezdő magyar stand-up komikusnak, ráadásul élőben hallgatnád meg a sztorikat, ott a helyed a Fiatal Félőrültek Fesztiválja elnevezésű tehetségkutatón. Ha kedvet kapsz, a következőre már jelentkezhetsz is!

Fiatal Félőrültek Fesztiválja
2017.10.09 – 19:00
KOMPÓT DUMAKLUB
Jegyvásárlás

Köszönjük a sorozatajánlót Bács Miklósnak!