Nem zavar, ha azt mondják rád, hogy celeb?

Nem örülök neki, mert a celeb kifejezésnek Magyarországon van egy pejoratív kicsengése, kicsit a teljesítmény nélküli sztár szinonimája. A most megjelent „20 legértékesebb magyar celebet” bemutató Forbes-listán pedig alig van olyan, aki mögött ne állna valamilyen teljesítmény.

Akkor bizonyára még jobban zavar, hogy a bulvármédiában már úgy jelent meg ez a hír, hogy a lista a „legtöbbet kaszáló” celebeket tartalmazza?

Erre mit mondjak? Biztosan kell a klikk. Annyi mondjuk igaz, hogy, aki a különféle szempontok alapján a TOP 20 celeb, vagy inkább híres ember egyike, az műsorvezetőként, színészként, énekesként nyilván jobban eladható, és többet is keres, mint mások. De ennek a listának nem ez a lényege.

Valóban nem, mert a rangsort a Forbes a „pénztermelő képesség, a tartalmasság és a profizmus mellett a közösségi médián belüli aktivitás” összevetésével állította össze. Rólad pedig azt írják a nyolcadik helyezésed indoklásaként, hogy ügyesen egyensúlyozol a mainstream és egy szubkultúra határán.

Ennek az indoklásnak viszont nagyon örülök, mert ez az egyik ars poeticám is. És, ha a Forbes magazinban is így gondolják, az nagyon jó visszajelzés nekem.

A listán szereplők között akad, aki vállalhatatlan? Vagy olyan, akit különösen tisztelsz?

Bántani senkit sem szeretnék, talán nem is nagyon tudnék. Viszont sok olyan ember szerepel ezen a listán, akit tisztelek, és úgy gondolom, hogy a saját területén folyamatosan nagyot alkot. Csak találomra néhány: Hajós András, Tilla, Majka…

…akivel köztudottan jóban vagytok. Ő negyedik lett, te nyolcadik. Megy már a vérszívás?

Naná! Amikor kiraktam az oldalamra, hogy a Forbes listán én vagyok a „nyolcadik utas”,

az ósdi hős azonnal átjött az oldalamra röhögni, és kommentelt, hogy „khmm, khmm…”

Viszont annak különösen örülök, hogy egyszer az életben a Palvin Barbi alattam van.

Voltál már Playboy „Man of the year”- győztes média kategóriában. Az fontosabb vagy a mostani elismerés?

Most nem ugyanazt a vállamat veregették meg. Akkor egy sikeres évet zártam a színpadon, most az internetes jelenlétemet, az eladhatóságomat nézték, és ez inkább egyfajta marketing meló. Ha tetszik: üzleti nézőpont. És egyedüli dumaszínházasként, sőt, egyedüli humoristaként komoly megtiszteltetés ezen a listán szerepelni.

Sok minden történik veled, de a korábbi interjúkat elnézve, mégis szinte mindig ugyanazokat kérdéseket kapod. Gyerekkorodban tényleg gyűjtötted-e Fábry Sándor műsorainak felvételeit, valóban nála lettél-e stand-upos, továbbá otthon is vicces vagy-e?

Valamint meg szokták kérdezni, hogy anyukám tényleg történelemtanár-e, igaz-e az, hogy tériszonyom van meg békafóbiám és irtózom a vérvételtől. Nincs ebben semmi különös, erre kíváncsiak. Azért azt nem értem, miért gondolják, hogy a színpadon szeretem a viccet, otthon meg szomorúan ülök és sóhajtozom.

Úgyhogy most elárulom a titkot: otthon is pont olyan vagyok, mint a színpadon.

Kérdeznek továbbá pedagógus szüleidről és arról, hogy gyerekkorodban miért költöztetek nyaranta Németországba.

Hat éves koromtól éveken át, május végétől szeptemberig kint töltöttük a nyarakat Németországban, a szüleim dolgoztak, mi pedig a tesómmal – mivel ott a nyári szünet két hónappal később kezdődik – a helyi iskolába jártunk. Nem volt tét, mert ott nem osztályozták év végén a tudásunkat, csak hallgatnunk és figyelnünk kellett. Számunkra ez csak egy mókás workshop volt.

Mindeközben a szüleitek mit csináltak?

Apukám itthon a szerencsi Bocskai István gimnázium igazgatóhelyettese volt, ott egy kertészeti cégnél dolgozott, sziklakerteket épített. Anyukám meg, aki itthon ugyancsak pedagógus volt, ott egy porcelánboltban volt nyaranta eladó. Guten tag, milyen csészét szeretne?… Jól jött a pénz és jól jött a klímaváltozás. Boldogok voltak.

Nem gondoltatok arra, hogy kint maradtok?

Szép, filmbe illő életet éltünk Szerencsen, a szüleim megbecsült emberek voltak, így eszünkbe sem jutott, hogy Szerencset egy német kisvárosra cseréljük.

Lehet, hogy most ott lennél híres stand-upos.

Ezt is fel szokták vetni az újságírók, és erre van is egy panel válaszom. Mégpedig az, hogy bár anyanyelvi szinten beszélek németül, az ő humoruk, finoman szólva kevésbé ütős. Szoktam emlegetni a fénykardos példát. Egyszer láttam egy német stand-upost, akinek az volt a legnagyobb poénja, hogy a Csillagok háborújában a fénykard miért egyméteres, amikor a fény végtelen… Szóval, lehet, hogy tényleg meg kellene próbálnom ott is.

A Budapesti Gazdasági Főiskola külkereskedelmi karán nemzetközi kommunikáció szakon végeztél. A főiskola a „Fiam, szerezz egy diplomát!” program keretében jelent meg az életedben?

Pontosan így van. Már az iskolában kipróbáltam a rádiózást, írtam a suliújságba, úgyhogy nekem nagyon tetszett ez az újságírósdi, egyáltalán: a kommunikáció. De mert pont a felvételi idején veszítettem el az édesapámat, tulajdonképpen minden mindegy volt. A BGF-re nem is volt túl sok reményem, de a középfokú német és angol nyelvvizsgám, valamint a kosárlabdában elért eredményeim miatt kaptam plusz pontokat, úgyhogy felvettek.

Hogy egy halvány poénnal éljek: a kosárlabda még a felsőfokú tanulmányaidba is begyűrűzött?…

Tíz évig a szerencsi iskola csapatában játszottam, kétszer lettünk harmadikok diákolimpián. Ez különben egy nagyon szép sikersztori: az isten háta mögötti szegényrégióból jött kisiskola csapata nyeri sorra a meccseket.

Minket szurkolók kísértek az ország másik végébe, a győztes meccs után a levegőbe dobáltak, lettek pom-pom lányaink, a győzelmek után volt iskolaigazgatói fogadás, valamint jutalomút a Benelux államokba. 14 évesen már az NB II-ben is játszhattam.

Ha már a kosárlabdánál tartunk: hatalmas Michael Jordan rajongó vagy. Állítólag gyűjtöd a cipőit.

Egy árverésen nemrég kelt el egy olyan kosaras cipő, amelyben Jordan játszott, annak 52 millió forint volt az ára. Ebből könnyen kikövetkeztethető, hogy nem azokat a cipőket gyűjtöm, amelyekben játszott, hanem csak olyanokat.

Az sem lehet olcsó mulatság.

Nem az, tényleg. Amikor én születtem, 1985-ben, akkor kezdte a pályafutását Michael Jordan, akkor adták ki az egyes számú Jordan-cipőt, ezt követően, karrierje 17 éve alatt minden évben újat csináltak neki. Engem ezek a cipők érdekelnek.

Csak ez a 17 darabból álló sorozat?

Igen, de ezek a cipők számomra nem csak az ő korszakairól idéznek meg emlékeket, hanem az én életem mérföldkövei is. Ránézek egy-egy Jordan-cipőre, és saját életemből is eszembe jut az az időszak, amelyben a cipő készült. Néhányat hordok közülük, de a legtöbb be van dobozolva, és a szerencsések megtekinthetik.

Amikor a fentebb említett Jordan-cipő 52 millióért gazdát cserélt, téged szakértőnek hívtak egy erről szóló rádióműsorba.

Valahogy tényező lettem ebben a témakörben, olyannyira, hogy még a Nike is elkezdett szponzorálni. Annyiszor láttak ezekben a cipőkben, hogy úgy döntöttek, ez az őrületem mindkettőnknek hasznára válhat. Emlékszem, amikor először mentem el a cuccosztásra, ott álltak a híres sportolók, és kérdezgették, hogy ez a gyerek meg kicsoda.

Egyébként hívnak reklámfilmekbe is?

Sok ilyen kérés fut be. Kellett volna hirdetnem dezodort, csokit, élelmiszert, fogfehérítőt, de én ilyeneket nem vállalok el.

Miért?

Mert csak olyan terméket tudok reklámozni, ami tényleg közel áll hozzám. És azt is csak úgy, ha a reklámot kissádámosíthatom.

Például?

Például gyerekkorom óta kólafüggő vagyok. Egészen pici voltam még, amikor készült rólam egy családi film, amelyben a szüleim azt akarták demonstrálni, hogy tudok olyanokat mondani, hogy apa, anya. Én meg ezek helyett azt mondtam a kamerába: „Kéjek kólát!” Úgyhogy a kólás felkérést elvállaltam, de azért ez sem úgy megy, hogy: „Kiss Ádám vagyok, én is kólát iszom!” Ennél sokkal árnyaltabb ügyek ezek.

Nem csak a kosárlabdát szereted, hanem a focit is.

Mondhatjuk. Azért egy Lombard Tatabánya meccset nem biztos, hogy végigülök, de egy El Classicót biztosan.

A tavalyi Eb-sikerek téged is lázba hoztak?

Örültem igen, de a körúton ugrálás nekem kimaradt, mert éppen azokban a napokban született a kislányom. Sőt. Pont az Ausztria-Magyarország meccs idején. Akkora fociláz volt, hogy még a szülészorvos is megkérdezte, nem zavar-e minket, ha a köpenye alatt magyar válogatott mezt visel.

Azért a meccseket nézted?

Igen, sőt, tippmixeltem is, és tök jókat nyertem. A legnagyobbat a Portugália ellen nyerhettem volna, 2-2-őt fogadtam, erre 120-as szorzó volt, az összes haverom hülyének nézett. A Majka burgerezőjében néztük a meccset, és a 70. percig tényleg 2-2 volt az állás, amikor na, ki rúgta a harmadik gólunkat? Na, ki? A Dzsudzsi.

Akivel közismerten jóban vagytok.

Írtam is neki egy SMS-t, hogy miatta sikerült bebuknom egy hatalmas nyereményt, köszi…

Dzsudzsák Balázs az Andorra-meccs után is a barátod?

Hát persze! Nem vagyunk napi kapcsolatban, de az eindhovenes idők óta jóban vagyunk. Időnként ír, hogy ül egy repülőn, vagy éppen gyúrják, közben nézi a műsoromat és röhög. Dedikált Dzsudzsák-mezem is van. Mondjuk, Andorra ellen nem nyújtottak tökéletes teljesítményt… Finoman szólva.

Te pedig állítólag perfekcionista vagy. Mondják, hogy amikor nem a Dumaszínházban lépsz fel, akkor az előadások előtt egy órával megjelensz a helyszínen, és szuttyogtatod a hangosítókat.

Ez nagyjából igaz: minden előadásra a kezdés előtt egy órával érkezem, hogy ellenőrizzem, beállítsam a technikát. De erre szükség is van, mert ne tudd meg, hogy időnként milyen dinoszaurusz erősítőkkel és mikrofonokkal várnak. Sípol, zúg, recseg minden. Éppen ezért van már saját cuccom, hogy az utolsó sorban is mindent tökéletesen lehessen látni és hallani. Nem engedhetem meg magamnak, hogy egy hetvenes években épült művház technikája tönkrevágja a műsoromat.

Amelyben – főleg a Kiss Ádám a nagyvilágban – 80 perc alatt a Föld körül címűben – bőven vannak vicces filmek is. Ezeket te készíted?

Igen, én. Ez nekem agyradír. 2007-ben vettem egy kis kamerát, elkezdtem filmezni, vágni, és beszippantott ez az egész. Aztán amikor ezek a kisfilmek egyre jobbak lettek, megjelentek a műsoromban, meg a Youtube csatornámon is. Azóta állandóan fotózok, filmezek, és főleg külföldön gyűjtöm az anyagot az estjeimhez.

Mész egy távoli országban, és állandóan azt figyeled, hogy mi vicces, mi fura?

Így élek. Régen itthon gyűjtöttem a témákat, de amióta mindenhol megismernek, kihúzták alólam a táptalajt. Ez a busz elment.

A hétköznapi sztorik eltűntek az életemből, mert nekem már nem olyan a hétköznapi élet, mint húszévesen. Használódok, égek, nem is tudok figyelni a hétköznapi dolgokra. Ezért leugrok ejtőernyővel, vagy kizoomolok a világba, hogy legyenek sztorijaim.

A feleségednek sem lehet könnyű. Az utazások idején néha rá is figyelsz?

Persze, de nekem a vizuális furcsaságokra rááll a szemem, és a fotót vagy egy-egy filmrészletet elkészíteni egy pillanat. Ha meglátok egy olyan feliratot Dél-Amerikában valahol, hogy Picanulo (ejtsd: picsánülő) utca, vagy: „Itt cigizz, mert akkor menő vagy”, nem tudok ellenállni a pillanatnak.

Nem csak filmezel, de szerepeltél egy mozifilmben is. 2014-ben forgattátok Hadházi Lászlóval és néhány sztárszínésszel a Dumapárbaj című mozit.  Rivalizáló humoristákat játszottatok.

Életem legjobb 26 napja volt, óriási élmény. Együtt forgatni olyan színészekkel, mint Eszenyi Enikő, Vajdai Vilmos, Jordán Adél… Mi nyilván nem vagyunk színészek, de az legalább nem okozott gondot, hogy lazák legyünk. Nekünk ez a foglalkozásunk.

Nem csak a filmezésbe figyeltél bele, de a könyvírásba is. Szütyiő címmel jelent meg az első könyved. Ma már megszerezhetetlen.

Az Ulpius Ház főnöke vetette fel, mi lenne, ha írnék egy könyvet. Végül megszületett, a közéleti blogbejegyzéseim olvashatók benne. Könnyű, laza, nyári olvasmány, belefér a zsebbe, 170 oldalas és húszezer példányban fogyott el. Szinte minden előadás után hoznak dedikáltatni még ma is. Egy anyuka azt mondta, az ő gyerekének ez volt az első könyve, amit elolvasott. Máskor meg úgy foglalta össze valaki: van benne lélek. Ezt elraktam magamnak. Szép.  Nem vallom magam írónak, de ki akartam próbálni, mint a filmezést vagy a tetoválást.