December 13-án vasárnap – Luca napján – 30%-os kedvezménnyel védekezünk a boszorkányok, rossz szellemek ellen.

Ezen a napon 30% olcsóbban vásárolhat jegyet a Kompót Dumaklub előadásaira március 31-ig bezárólag.

Luca napja – a dologtiltó nap

A boszorkányos hiedelmek mellett, Luca napját hagyományosan dologtiltó napként tartották számon. Tilos volt ilyenkor minden „asszonyi tevékenység”. Akit Luca tilalomszegésen kapott, akár kővé is változtathatta. A munkát hagyja tehát másra, gondoljon inkább a szórakozásra.

Váltson kedvezménnyel jegyet a Kompót Dumaklub változatos előadásaira. Rögtön 13-án este Litkai Gergely Számok című, nemrég debütált estjében keresi a magyarázatot nagy kérdésekre a számok nyelvén. Szintén decemberben válogathat az Írói stand-upból, Kompót Extrából vagy a Gagyi hip-hopból is. Újra várják a Fiatal félőrültek és kiderül az is, mi van A kockásfülű nyúlon túl.

Januárban ismét utat tör magának a székely humor. A választék: Szomszédnéni Felméri Péterrel a Csakazértis! című estben, Zsók Levente az 51% székely humorban és ismét csak Szomszédnéni új önálló estjében, az Édeshármasban című produkcióban – talán kiderül, hogyan lesz a kettőjükből édeshármas.

Februárban Tóth Edu is tripláz, 6-án Szobácsi Gergővel a Két férfi egy esetben, 7-én az Azonnal műhelyben láthatjuk, 22-én pedig a Kicsi a rakással és Hajdú Balázzsal tér vissza, aki február utolsó napján még elmeséli, hogy mi is A minden lényege.

Március – ne feledje a Nemzetközi Nőnapot és a nemzeti ünnepet. A Kompót Dumaklubban ezeken a napokon is várjuk sok szeretettel és humorral. Ajándékozzon a nőnapi virág mellé jegyeket, a hölgyek szeretik, sőt, értik is a viccet! A párkapcsolati témájú előadásokon biztosan jól fognak szórakozni. Március 9-én Egyéjszakás kaland Csenki apukával, 11-én SZEX a lelke mindennek? – szintén Csenkivel és Benk Dénessel, 29-én Numera – Kormos Anettel és Kovács András Péterrel.

Többek között ezekre az előadásokra vásárolhatja meg 30% kedvezménnyel jegyeit december 13-án – Luca napján – személyesen a Dumaszínház jegypénztárában, nyitva tartási idő alatt, vagy online 0-24 óráig.

A kedvezmény csak ezen a napon vonatkozik a Kompót Dumaklub összes előadására, március végéig.