Hogy kezdődött a munkakapcsolatotok?

Ferenc: Amikor a Szomszédnéni Produkciós Iroda megalakult, 2001-ben, még nem volt annyira népszerű a stand up comedy – sőt, annyira furának tűnt, hogy egy ember egyedül áll a színpadon, és hülyeségeket beszél, hogy rögtön szóltam TSz-nek (Tóth Szabolcs) és egy másik barátomnak, hogy mi lenne, ha hárman állnánk a színpadon, és hülyeségeket beszélnénk? TSz-el azóta is együtt nyomjuk a showt, akárcsak Macklemore és Ryan Lewis, Sherlock & Watson, meg Korda Gyuri és Klárika.

Szabolcs: Még elsőéves egyetemisták voltunk, amikor Kolozsváron először találkoztunk. Béfé (Bálint Ferenc) elmondta, hogy a diákszövetség születésnapi programot szervez, ezért kitaláltuk, hogy összeütünk nekik egy humorestet, ami végül a legnépszerűbb programpontja lett a rendezvénynek. A többi program szervezői csalódottan megállapították, hogy: bezzeg a hülyeségre bemennek az emberek.

Tizenhárom év sokaknak házasságból is sok. Ilyen jól tudtok együttműködni, vagy tudjátok, mikor kell a másikra ráhagyni dolgokat?

Szabolcs: Szerencsére csak a humorral kellett közösen foglalkoznunk, na meg persze az ezzel járó sörözésekkel. Tehát olyan dolgok, mint bevásárlás, ki mosogat, hol voltál egész éjjel, ki veszi ki az óvodából a gyereket, nincsenek ebben az együttműködésben.

Ferenc: És szerencsére nem szoktunk megsértődni akkor sem, ha egyikünk elfelejti az alakulásunk évfordulóját.

Mindig együtt ötleteltek és gondoljátok tovább a poénokat? Van olyan, hogy valamelyikőtök kész koncepcióval áll elő, és akkor azt megcsináljátok?

Ferenc: Szoktam mondani, hogy a poénjaink nagy részét az élet írja. Mondjuk, van egy olyan jelenetünk, ahol a fejem át van szúrva egy késsel: szerencsére azt én írtam, nem az élet.

Szabolcs: Mindig van egy ötletgazda, és abban a projektben az a főnök, a másikunk javaslatokkal jön, de a döntés az ötletgazdáé. Tehát ha valamelyikünk kitalálja, hogy foglaljuk el a Krím félszigetet, akkor a másikunk javasolhatja, hogy ne tedd, ebből még baj lehet, de nem biztos, hogy meg tudja akadályozni benne.

Hogyhogy nem a 10. évforduló alkalmából jutott eszetekbe a Best of? Szerencsésnek tartjátok talán a 13-as számot? Nem vagytok babonásak?

Szabolcs: Nem vagyunk babonásak, nem hiszem, hogy ilyen hiedelmek miatt baj érhetne, főleg, hogy a fekete macskát mindig elkerülöm, és az ágyam is dél felé néz. Legutóbb a kilencedik évfordulónkat ünnepeltük, azt még Kolozsváron, a 13-at pedig most Budapesten fogjuk.

Ferenc: Én csak a nindzsáktól félek. Balszerencsét hoz, ha átmegy előtted egy az úton.

Mit láthat majd a közönség (kronológiai sorrendben lesz összeállítva a produkció)?

Ferenc: Körülbelül két órásra tervezzük az előadást, ami alatt megmutatjuk, hogyan lehetsz valóságshow-sztár, hogyan kell nőkkel sétálni és feleségül venni őket, mit kell tenni, ha vámpírnak dolgozol, mit mondanak otthon a szülők, ha még mindig szingli vagy, hogyan vegyél falun kábítószert, milyen a paraszt update, hogyan cseszegess másokat Facebookon és így tovább.

Szabolcs: Nem biztos, hogy kronológiailag lesz összeállítva, de biztos, hogy a kezdetektől mostanig minden korból kiválogatjuk a kedvenc jeleneteinket, azokat, amelyeket a legszívesebben játszottunk, és újra előadjuk. Biztos vagyok benne, hogy a nagy részére már senki nem is emlékszik, van, amire még mi sem.