Színésznek készült, de sehol nem lelte a drámai vénáját, így aztán főállású nevettető lett. Tizenkét éve a Dumaszínház oszlopos tagja, és fellépett már háromfős közönség előtt is. Vérbeli humorista, aki magánemberként kerüli a feltűnést és rajong az olasz operákért – ő Beliczai Balázs.
A legtöbb humorista már gyerekként is lelkesen szórakoztatta a környezetében élőket. Te is így voltál ezzel?
Igen. Már kissrác koromban nagyon szerettem szerepelni, és lelkesen produkáltam magam. Az általános iskolában szavalóversenyekre jártam, a gimnáziumban a diákszínpad tagja voltam. A középiskolában már a tanáraimat parodizáltam, méghozzá olyan sikerrel, hogy a műsorom az iskolanapok hivatalos programja volt. Később elvégeztem Gór Nagy Mária színitanodáját.
Mi tetszett meg a színészetben?
Nézőként elvarázsolt a színház, és úgy éreztem, hogy szívesen lennék részese ennek a varázslatnak a barikád másik oldalán (is). Borzasztóan izgatott a színfalak mögötti titokzatos világ. A színitanida elvégzése után statisztáltam a Madách Kamaraszínházban, és szerepeltem pár tévésorozatban meg filmben. Élveztem a színészkedést, és jól éreztem magam abban a közegben.
Mégis pályát módosítottál.
Az igazi színésznek a komikusi mellett drámai vénával is rendelkeznie kell, és viszonylag hamar rá kellett jönnöm, hogy ez utóbbi belőlem hiányzik. Miközben egyre jobban érdekelt a stand-up comedy műfaja, ami Magyarországon akkoriban kezdett kibontakozni. 2004-ben az egyik törzshelyemen, a Godot Dumaszínháznak helyet adó budapesti kávézóban, ahol nézőként gyakran megfordultam, láttam egy felhívást, miszerint aki kedvet és bátorságot érez ahhoz, hogy kipróbálja magát ebben a műfajban, az náluk felléphet. Gondoltam, miért ne próbáljam meg, és belevágtam. Mindez tizenkét évvel ezelőtt történt…
Mondhatni, sorsszerűen találtatok egymásra a Dumaszínházzal.
Számomra mindenképpen meghatározó találkozás volt, mert akkoriban éppen kerestem a helyem, és olyasvalamivel szerettem volna foglalkozni, ami igazán hozzám illik.
Humoristaként honnan meríted az ihletet?
Nyitott szemmel járok a világban, és ha valami eszembe jut, vagy ha valamiről, ami velem történt, bevillan, hogy hú, ezt talán érdemes lenne a színpadon is elmesélni, akkor azt megjegyzem, vagy beírom a telefonomba, és amikor otthon akad egy kis időm, akkor alaposabban átgondolom, hogy miként kellene/lehetne tálalni az új elemet, hová fűzhetném be a műsoron belül úgy, hogy ne essen szét túlzottan a konstrukció. Azt is végiggondolom, hogy melyik adott témához lehetne hozzátapasztani.
A Dumaszínház oszlopos tagjaként többféle produkcióban szerepelsz.
Rendszeresen közreműködöm a sztenderd (négy fellépős) dumaszínház esteken, emellett van önálló estem, de részt veszek olyan felállásban is, amikor a kétrészes műsor egyik felvonása az enyém, a másik pedig egy kollégámé. Ehhez jönnek még a privát, a zártkörű rendezvények, úgyhogy a változatosság maximálisan biztosított, és mindegyik változatnak megvan a varázsa, a maga kihívása. Közben pedig folyamatosan keresem azokat az fogásokat, elemeket, lehetőségeket, amikkel újabb színt vihetek a produkciómba, amikkel még egyedibbé tehetem azt.
Az eddigi pályád során melyik volt a legérdekesebb, vagy legemlékezetesebb helyszín, ahol felléptél?
Egy szálloda megnyitóján az volt a koncepció, hogy minden szobában másfajta műsor szórakoztassa a vendégeket. Az egyik szobában én léptem fel, a mellettem lévőben egy swing zenekar játszott, míg a másik szomszédomban egy rulett asztalt állítottak fel. A közönség folyamatosan cserélődött: volt hogy hárman ücsörögtek nálam – a kanapén egy házaspár, a fotelben pedig egy idős bácsi, mindhárman kedvesen mosolyogtak, láthatóan élvezték a produkciót –, de olyan is volt, hogy tizen jöttek, és akkor máris telt házunk lett… Igazán emlékezetes, mondhatni rendhagyó alkalom volt, az biztos.
A szabadidődben hogyan kapcsolódsz ki?
Klasszikus zenét hallgatok, ami mindig megnyugtat, és maximálisan feltölt. Az olasz operák a kedvenceim. Vagy olvasgatok: elsősorban ismeretterjesztő tényirodalmat, memoárokat, művészek életrajzait, művelődéstörténeti anyagokat, ezek érdekelnek főleg. Emellett hobbi szinten zongorázom, ami megint csak tökéletesen kikapcsol.
Főállású nevettetőként a családodban, a baráti és az ismeretségi körödben te vagy az ügyeletes mókamester?
Civilben nem szeretek szerepelni, a középpontban lenni. A való életben inkább megfigyelek, „fejben jegyzetelek”, és igyekszem minél nagyobbat meríteni az engem érő benyomásokból, élményekből. A színpadon kiélhetem minden szereplési vágyamat, úgyhogy a magánéletben szeretek inkább visszafogott lenni, és kerülöm a feltűnést.