Például nem maguk köpülik a vajat, nem a patakban mossák ruháikat sulykolóval csapdosva és az út melletti székely kapuk mögött már a WIFI is megtalálható. A műsor azokról a hétköznapi dolgokról szól, melyek nem csak Székelyföldön, hanem mindenhol viccesek és szórakoztatóak – legalábbis Zsók Levente szerint.

– Mit fed a címválasztás?

Mivel székely vagyok, ezért úgy gondolom, hogy ha valami vicceset kitalálok az amellett, hogy Zsók Levi poén ugyanúgy székely humor is lehet. A „székely humort” sokan a régi anekdotákkal azonosítják, erre szeretnék rácáfolni, sőt tíz éve ezt csinálom szintén székely humorista kollégákkal. Sokan egzotikumnak tartják a „székely humort”, ezért az előadás címmel szeretném megszólítani azt a közönséget, aki nem ismer engem, de a cím izgatja a fantáziáját és eljönne az előadásra.

– Ez az első egész estés önállód?

Idén januártól márciusig csináltam önállót, de csak Erdély nagyvárosaiban – mintegy tíz helyszínt, 10 éve a humorral címmel. A Dumaszínházban ez az első önálló estem.

– Mielőtt színpadra viszed, teszteled a történeteket, poénokat?

Már pár blokkot teszteltem volt színpadon. De sokat beszéltem meg Tóth Szabolccsal, és neki tetszettek az ötleteim meg a poénok is. Na persze haveroknak is elsütök párat. Szegények, nem is tudják, hogy ők néha tesztalanyok. Mindenképp a legnagyobb teszt az az október 12-i előadás lesz, azután tudom csak igazán csiszolgatni.

Az előadás színlapja IDE KATTINTVA érhető el.