– Hogyan találtatok egymásra a Dumaszínházzal?

– Eredetileg blogger vagyok, vicces történeteket írok, amik Tóth Eduhoz is eljutottak. Nagyon tetszett neki a stílusom, ezért két-három évvel ezelőtt megkeresett, hogy volna-e kedvem stand-upolni. Rövid rábeszélés után igen mondtam és elkezdtük nyomi a „Két férfi és egy kis hölgy” című előadást Eduval és Szobácsi Gergővel, ami elég sikeresnek bizonyult. Most februárban ugyanezzel a felállással folytatjuk a Kompót Dumaklubban „Libidó” címmel, amit márciustól a nagyterembe is átviszünk. Korábban nem stand-upoltam és igazából ambícióm sem volt rá. Az írásból nem is akartam kimozdulni, de Edu annyira nyaggatott, hogy végül ráálltam.

– Mi vitt rá blogolásra?

– Egy videó tékában dolgoztam, ahol nagyon unatkoztam és valamivel fel kellett dobni azt a tizenkét órát, amit seggvakarászással töltöttem. Először a barátoktól, ismerősöktől hallottam, hogy tetszik nekik, aztán egyre gyakrabban került ki az Index blogketrecébe is. Végül az olvasóimtól kaptam azt a visszajelzést, hogy minél több új történetet szeretnének hallani a tékába látogatókról, társadalomkritikáról és a saját bénázásaimról. Most azonban már egyáltalán nem írom a blogot, helyette a facebook oldalamra írok, de az is legalább olyan népszerű, mint a blog volt.

– A Tékasztorik című blogod elsősorban a szókimondásáról, már-már trágárságba hajló nyelvezetéről lett ismert. Találkoztál olyan véleménnyel, hogy ez nem illik egy nőhöz?

– Elismerem, hogy mikor elkezdtem írni a blogot valóban tele volt öncélú káromkodással. Az utóbbi egy-másfél évben azonban megszelídültem és teljesen konszolidált dolgokat írok. Az elején furcsa volt az olvasóközönségnek, hogy egy nő szájából ilyeneket hall, de ezek a kritikák elültek, az olvasótábor pedig egyre nagyobb lett. Úgy gondolom, hogy évek alatt az ember stílusa is változik, és egyre inkább ügyel arra, hogy a szélesedő olvasótábor igényeit szolgálja ki.

– Szerinted az emberek igazából szeretik ezt a vulgárisabb stílust?

– Az a tapasztalatom, hogy szeretik. Ha felhozzuk példának Tibi atyát a facebookról, az sem egy csipkekesztyűs, eltartott kisujjú, arisztokratikus közönségnek szól. Az emberek szeretik, ha valaki kimondja a bazmeget vagy az anyázást helyettük. Ezt azonban olyan keretek közé kell szorítani, hogy ne legyen teljesen öncélú. Ahogy a mondás is tartja: egy jó káromkodásnak mindig megvan a helye, csak tudni kell, hogy az ember hol sütheti el a műsorban. A saját facebook oldalamon például már csak nagyon indokolt esetben káromkodom. Azonban a törzsközönségem nagyon jól tudja, hogy minden ilyen kijelentés mögött egy értelmes, humoros ember lakozik.

– A stand-up előadás is a blogodból, áttételesen a személyes élményeidből táplálkozik?

– Számomra nehezebben megy a stand-up, talán azért, mert eredetileg írással kezdtem és a mai napig úgy gondolom, hogy elsősorban írásban tudok megnyilvánulni. Van olyan stand-upos, aki nagyon könnyen beszél, de nehezen ír. Én pont a fordítottja vagyok ennek. Talán ezért is van, hogy alapvetően a blogomban leírtakból indulok ki és a már leírt történeteimet igyekszem élőszóvá konvertálni. Az előadások alkalmával is a saját magam ügyetlenkedéseiből, vagy apámékhoz kapcsolódó történetekből indulok ki. Ennek ellenére nem vagyok az a klasszikus stand-upos, mert az én történeteim hosszabbak és nem törekszem arra, hogy minden mondatra jusson egy poén.

– Már az írás és a stand-up a főállásod?

– Mindig van egy tisztes polgári foglalkozásom is az írás mellett, most social mediával, online marketinggel és coachinggal foglalkozom, emellett írom a bejegyzéseimet, illetve hosszabb-rövidebb vicces történeteket, mikor épp mihez van kedvem.