Tóth Szabolcs, a Szomszédnéni Produkciós Iroda 50 százaléka bevallotta: kiskorában félt az gyemazúzádatgyem a zúzádat kifejezéstől, és főleg azoktól, akik használták ezt a bizarr szókapcsolatot.

„Számtalan néni fejezte ki az óhaját, miszerint megenné a zúzámat, ráadásul a szüleim előtt mondták, én meg csodálkoztam, hogy ők meg nem tesznek semmit ellene. A minimum, amit elvártam volna, hogy ezeket a néniket leütik egy lapáttal, de nem tették. Szóval egy időben rettegve jártam-keltem Csíkszeredában, hiszen az volt az érzésem, minden néni az én zúzámra pályázik”

– számolt be gyermekkori traumáiról a humorista.

A Szomszédnénik és Felméri Péter Egyemazúzádat című közös estje azonban nem a családon belüli kannibalizmusról vagy a belsőségekről, de még csak nem is a külsőségekről szól.

A főszereplők szerint az előadás egy „cukormázzal leöntött, büszke, hála-cunami a nézők felé” – és ebből állítólag csak a cukormáz az, amit metaforikusan kell érteni.

Humorszakmai hírportálunk kérdésére Bálint Ferenc elmondta: az évek során annyi mindent kaptak a nézőktől, itt az idő, hogy mindezt meghálálják.

„Meg szeretnénk nekik köszönni, hogy annyi éven keresztül ott voltak értünk és velünk, egyszóval búcsúkoncertnek is fel lehetne fogni az előadást, azzal a szépséghibával, hogy nem bomlunk fel.”

Egyemazúzádat! – Felméri Péter és a Szomszédnéni Produkciós Iroda közös estje, vendég: Ács Fruzsina
Időpont:2017.09.28 – 19:00
Helyszín:KOMPÓT DUMAKLUB
Jegyvásárlás