Speciális karakterek – ez a címe annak az estnek, amelyen a stand-up új arcait ismerheti meg a közönség. Said Dániel, Nagy Kitti és Noé Bex lesz október 28-án a három fellépő a Kompót Dumaklubban, a műsorvezető pedig Szabó Balázs Máté – őt kérdeztük arról, mire számíthat a közönség.
A humoristától megtudtuk, hogy mindhárom fellépőnek van már színpadi tapasztalata (sőt nemcsak magyarul, de angolul is stand-upolnak egy ideje), Said Dani például „már vagy nyolc éve feltűnt a Showder Klubban”, majd hosszú kihagyás után idén tavasszal szerepelt újra a műsorban. Mostanában Musimbe Dávid Dennis fellépései előtt gyakran ő a műsorvezető.
„Mindhárman nagyon ügyesek, korábban feltűntek a Magyarország, szereplek!-ben is, a Dumaszínház azóta is mindannyiukkal foglalkozik a mentorprogram keretében” – mesélte Balázs, aki annak idején szintén a tehetségkutató tévéműsorból került be a színházba:
„A döntő az írásbeli és a szóbeli érettségim közé esett – elég stresszes időszak volt.”
Szabó Balázs Máté azt mondja, a három fellépőnek a Speciális karakterek lesz az első olyan est, ahol már nem vendégként, hanem teljes értékű fellépőként lesznek beosztva.
„Nekünk is volt egy hasonló első nagy próbatételünk, aminek a Dumaszínházba bekerülve meg kellett felelnünk, akkor Litkai Gergő volt a műsorvezetőnk, Ráskó Eszterrel és Elek Péterrel léptünk fel, nagyon izgultam – az volt az első alkalom, hogy húsz percet egyben kellett lenyomni.”
A humoristát megkérdeztük arról is, milyen tanácsokat adna az est fellépőinek.
„Azért még én sem csinálom olyan régóta, de azt mindenképp javasolnám nekik, hogy írjanak minél többet, próbálkozzanak minél többször, hiszen úgyis csak a színpadon derül ki, hogy egy anyag mennyire erős. Viszont ne tulajdonítsanak egy-egy fellépésnek túl nagy jelentőséget, azaz ne rakjanak magukra túl nagy terhet, mert az gátolja a kreativitást. Próbálják meg minél jobban élvezni!”
Speciális karakterek – Said Dániel, Nagy Kitti, Noé Bex, műsorvezető: Szabó Balázs Máté
2022.10.28. – 19:00
KOMPÓT DUMAKLUB
Jegyvásárlás



