Ennek a beszélgetésnek az lesz a címe, hogy Botrány Dombi könyve körül.
Miért? Nincs körülötte semmiféle botrány.
Persze, hogy nincs. De te is ezt a címet adtad annak az élő videódnak, amelyben a könyvet reklámoztad. Igaz, azonnal közölted, hogy ez vicc, és csak a kattintások miatt találtad ki.
Így van, viszont akkor te is közöld az első mondatban, hogy csak a kattintások miatt adtad ezt a címet.
Közlöm. De arra azért kíváncsi vagyok, hogy ma már tényleg csak így lehet eladni valamit?
Lényegében igen. Bár engem nem is az érdekel, hogy megveszik-e. Csak az, hogy tudjanak róla.
Láthatóan örülsz a könyvnek.
Örülök. Szerintem fontos, hogy a produkciók után maradjon valami, ami fizikailag is megfogható. Ma már senki nem hallgat CD-t, a zenészek mégis csinálnak lemezeket.
Gőz László, a BMC vezetője mondta a közelmúltban, hogy ezek a lemezek már nem hanghordozók, csak amolyan névjegyek. A te könyved is az?
Annál azért több. A színpadon kimondott szó elszáll, itt, a nyomtatásban megmarad. Volt hozzá ötlet, kedv, szívesen csináltam. Annak meg különösen hasznos, aki nem jut el az előadásaimra, mert messze lakik, nincs pénze, vagy utál emberek közé menni. Így mégis kap belőlem valamit.
Az első kiadás mindenestre elfogyott.
El. Jön a következő, és már kaptam felkérést egy újabb könyvre.
A már említett élő videóban valaki felvetette, hogy amennyiben a Félkövér című kötetnek lesz folytatása, annak biztosan Félsovány lesz a címe. Az lesz?
A Félkövérnek nem lesz folytatása. Az új könyv viszont egy részben valóság alapú, részben fikciós történet, mondjuk talán úgy: ifjúsági regény lesz. Amúgy a fióknak is írok szomorú, melankolikus egyperceseket.
Azokat nem reklámoztad a közösségi oldalon.
Volt, hogy kiraktam egyet-egyet, de az emberek megijedtek. Egyszer még egy pszichológus is jelentkezett, hogy nem kell-e segítenie.
Ki tudja, mi jön be a Facebookon. Ismered azt az igen népszerű oldalt, amelyen minden nap kiteszi valaki ugyanazt a képet egy tyúkról?
A humor megjelenési formáit az internet is tágította. Van ilyen oldal a Zámbó Árpyról is, és ebben az a poén, hogy a kommentelők mindennap megmagyarázzák, hogy az aznapi kép miért más. Pedig nem más. De volt olyan oldal is, amelyik egy kátyú életét követte.
Nemrég te is kitettél az oldaladra egy fényképet, amin nincs semmi különös. Csak egy macska. A gyengébbek kedvéért – nehogy valaki szemüvegtoknak vagy őrölt fahéjnak nézze – oda is írtad: macska. Százak lájkolták, rengetegen hozzászóltak. Ez azért már téboly, nem?
Az oldalamat hetente 2-3 milliónyian érik el. Ezért aztán van bizonyos posztkényszerem, és mert nem írok naponta könyvet, amit promózhatnék ott, néha a legegyszerűbb dolgokkal mozdítok egyet rajta. Most, a macskával. De még csak nem is vicceltem.
Pedig sokan azt hitték. Egyáltalán: szerintem bármit csinálsz, az emberek keresik benne a viccet.
Na, ez viszont baj. Pláne akkor, ha valami komoly dolgot teszek fel az oldalamra. A jól megalapozott politikai véleményemet például a jelenlegi kormányról. Aki meg nem a viccet keresi ezekben – kedves idős lánccsörgető, retikülrázó bácsik, nénik – azok meg kimondottan felszólítanak, hogy ezt fejezzem be. De
az internet egy nyílt terep, amelyen önmagad vírusirtójának is kell lenned.
Olyan, mintha kinyitnád a lakásodat, és beengednél mindenkit.
Igen. Amúgy meg egy gombnyomással semmissé tehető. Volt, nincs. De nekem, humoristaként a humor területén diplomáciai mentességem van.
Van azért, ami ott is túlzás.
Nincs. Szerintem mindennel lehet viccelni. Az én műsorom olyan, mint egy nagy asztal, ami köré leülünk. Éjszaka jól kidumáljuk magunkat, aztán reggelre elfelejtjük. Az a halálom, ha előre véleményt mondanak: „Biztosan szar lesz a műsorod. Biztosan szar lesz a könyved! Biztosan olyanokat mondasz, amit nem szabad.” Hallgasd meg, olvasd el, és aztán beszéljünk róla. Beszéljünk. Ez a lényeg.
Azért van benned tüskésség.
Miért gondolod?
Például engem is leoltottál a finoman, amikor ezt az interjút egyeztettük telefonon. Azt mondtad: „Barátom, hú de sokat beszélsz.”
Hallod, lehet benne valami, mert a napokban is azt mondta egy újságíró pár perc beszélgetés után, hogy, jé, te nem is olyan vagy, mint a híred.
Amire egyébként magad is ráerősítesz, amikor olyasmiket nyilatkozol, hogy „Nem vagyok szerethető példány, a barátnőm csak azért van velem, mert szereti a kihívásokat.”
Nem könnyű neki, az tény.
És egyre nehezebb lesz, merthogy múlik az idő. Jövőre negyven éves leszel. Udvariasan: félút. Őszintén: kicsit túl azon…
Ez az első fordulópontja az életemnek, amitől tartok. Egyfajta keserű leltár, amiből kiderül, hogy nem tartok sehol. Elment tizenöt-húsz év valamire, ami megváltoztatta az életemet, tüskéim nőttek, amiken nehéz lehet áthatolni, nyilván ezért nem lett családom sem…
Viszont az egész életed móka, kacagás és játék.
Ez igaz. És pont ezért nem sikerült szellemileg hozzánőnöm a koromhoz.
Egy nagy játszótéren ülök, és építek egy homokvárat, ami sohasem készül el. A saját Sagrada Familiámat építgetem. Vagy Petrocelli házát. Úgy elrepült ez a közel két, humoristaként leélt évtized is, hogy észre sem vettem. Mintha ma lett volna az a pillanat, amikor a Madách téren leszálltam a villamosról, és elindultam a Godot Kávézó felé, hogy stand-uposként először lépjek közönség elé.
Most nem vagy vidám.
Ha a negyvenedik születésnapomra gondolok, akkor nem. Olyanok vagyunk, mint egy függetlenített öntöltő szervezet, amelyről azt gondoljuk, semminek nincs felette hatalma. Aztán egy kor fölött rájövünk, hogy de van. És akkor egyre erősebb a vágy, hogy jól töltsük el azt a nekünk adatott néhány évtizedet, mielőtt gőzölgő porszemek leszünk egy tepsiben.
Azt mondod, a kerek évforduló kapcsán megrohannak az emlékek. Eszedbe jut az is, amikor paradicsomszedő voltál, cukrászdai mosogató, hentesbolti munkás, játékkereskedésben áru összekészítő vagy kamionrakodó?
Eszembe jut persze. Szívesen beszélek bármelyikről, egyik sem titok. Az utóbbi kettő egyébként ugyanaz.
Azt hittem kamionrakodóként szörnyű terheket cipeltél, erre most kiderül, hogy Barbie-t meg plüssegeret…
Mondjuk a fagyasztott pacalhoz képest a plüssegér tényleg nem nagy cucc, de azért ezer darab Barbie-nak már van súlya, körülbelül ötven kiló. Ott gyűlöltem meg a játékokat. Egy kisautó menő. Napi tízezer az már több mint elég.
Viccelnél a hentesekkel vagy a kamionosokkal?
Viccelnék, persze. De miért?
Nem kis emberekről beszélünk…
Én sem vagyok vékonyka.
Azért értek már a műsoraid közben atrocitások.
Hát volt néhány, igaz. Egyszer egy falunapon feljött egy ember a színpadra, mindenáron ki akarta venni a kezemből a mikrofont. A kezében egy szatyrot szorongatott, amiben volt egy balta. Nagy nehezen legyógyították rólam, később derült ki, hogy aznap jött ki a börtönből. De fogtak rám pisztolyt is, és vágtak hátulról fejbe egy bottal.
Most döntöttem el, hogy nem leszek humorista.
Figyelj, ez terepmunka. Alámerülés. A humorista nem egy hermetikusan elzárt sztár.
A néző szemében a humorista mindig haver marad. Mi nem vagyunk celebek. Sosem leszünk azok.
A celebséggel nálad egyébként fura a helyzet. Egyrészt osztod őket a műsoraidban, másrészt meg elmész közéjük. Megjelensz Sebestyén Balázs Gyertek át szombat este! című műsorában vagy a Story gálán…
Attól még nem leszek celeb. Én ezeken a helyeken is önmagamat képviselem. Amikor a celebpályán mozgok, akkor csak annyi történik, hogy kiterjesztem a humoristaságomat. Balázs műsora egy laza történet, amelyben néha pont én alázom a celebeket. A Story gálát meg mindig széttrollkodom. Azt szoktam mondani a bulvárújságíróknak, hogy azért jöttem, mert úgy hallottam, hogy Medveczky Ilonát évente egyszer kiveszik a szarkofágjából, és én szeretném vele az első fotót csinálni. Meg azt is mondom, hogy csak az ingyen kaja miatt jöttem, és kétszer szedek. De ezek egy humorista beszólásai. Ha nem mernék az emberek közelébe menni, honnan venném az anyagot? A celebgála nekem aranybánya.
Villamosozol? Buszozol?
Persze. Ha ezt nem tehetném meg, akkor én úgy érezném, hogy ezzel valamit elvettek tőlem, és akkor megette a fene az egészet. Nemrég Pesten járt Robbie Williams, néztem a róla készült képeket: elrejtik, bujkál, menekül. Amikor tavaly jött a Sziget Fesztiválra, és megérkezett Ferihegyre, a menedzsere közölte, hogy senki sem fényképezheti le. Aztán amikor valaki mégis készített a telefonjával valami béna fotót róla, akkor magukból kikelve kiabáltak, hogy visszafordulnak, és azonnal mennek haza. Annak idején azért kellett elhúznia a Take That-ből, mert ő volt a lázadó, erre tessék.
Szóval alámerülsz.
Sőt. Elmentem a Sziget Fesztiválra sátorral, hogy legyen onnan személyes élményem, de elmentem a spermabankba is, hogy legyen anyagom.
Anyagod?… Zavarba hozol…
Már úgy értem, hogy legyen sztorim a műsoromhoz. Nem kértem, én adtam anyagot. Biztonsági mentés. Megbetegszel, vagy holnap ellövik a töködet, szóval nem baj, ha van mintád. De én nem ezért mentem el, hanem a sztoriért.
A celebeken kívül a reklámokat cseszteted.
Persze, de az milyen már, hogy egy nő egy éve mondja, hogy fáj a feje, és ezt kell szedni ilyenkor. Akkor miért nem szedi be?
Amúgy a jó nőknek nem csak a fejük fáj, de, amint azt a reklámokban megfigyeltem, a lábuk visszeres, a körmük gombás, a hajuk hullik, és nem tudják tartani a vizeletüket. Isten mentsen meg a jó nőktől!
Meg a reklámoktól. Az emberek a reklámok miatt utálták meg a tévézést. Elegük lett abból, hogy a filmet állandóan megszakítja a reklám. Ma már inkább letöltenek. Vagy moziba járnak filmet nézni.
Vagy olvasnak. És ez jó. Most, hogy a Félkövér című könyved megjelent, pláne. Egyébként az is furcsa, merthogy mindig elmondod, hogy eleged van már abból, hogy a veled készült beszélgetésekben állandóan a testsúlyod van a fókuszban. Erre tessék: pont te tolod a témát.
Benne van a könyv előszavában, hogy most utoljára kibeszéljük, aztán ennyit erről. Ez nem egy fogyókúrás könyv. Nincsenek benne módszerek, receptek, ebben a könyvben vicces történetek vannak, amelyek a fogyásaimra, hízásaimra vannak felfűzve. Melyek csak apropót adnak mindahhoz, amit el akarok mondani. Az eredeti címe egyébként az volt, hogy: Csak a jókedv ne fogyjon.
Tavasz óta új műsorod is van, a Kis ember nagy gonddal jár című, valamint egy mesejátékban is szerepelsz.
Másfél éve megy a Dumaszínház gyermekelőadásaként a Pumukli, abban én vagyok a főszereplő, Éder Mester. Nagyon jó sajtóvisszhangja volt, mert rólam ilyet nem tudtak elképzelni az újságírók. De ennek folytatásai is lesz, a Micimackó musicalben én leszek a Micimackó. Jó kimozdulni a komfortzónámból, pedig ezekkel sokkal több meló van, mint a stand-uppal. Ami meg szerencsére ugyancsak érdekli az embereket. Azért azt tegyük hozzá: mindent már nem vállalok el. Mert rendben van: ahogy mondtam, egy játszótéren ülök, és építem a homokvárat, de azért öreg gyerek már máshogy csinálja ezt. Ha görbül a tornya, akkor belerúg és rápisil.
