Amikor valaki beszélgetést készít veled, az első néhány mondat mindig arról szól, hogy közönségszervező voltál a Mónika show-ban.

Ez tényleg így van. Szerinted miért?

Mert senki nem tudja eldönteni, hogy ez szimplán hivatalos munka, vagy inkább vicces foglalkozás.

Az én feladatom az volt, hogy megtöltsem a stúdiót nézőkkel, ezért naponta több száz embert hívtam fel telefonon. Kábé úgy, mint egy biztosítási ügynök. Kemény meló volt.

Mit mondtál a telefonba? Jöjjön, mert ez ijesztőbb lesz, mint bármelyik Stephen King-regény!

Nem mondtam semmi különöset. Csak annyit, hogy lesz egy nagyon jó show műsor, jöjjön el. Mindig oda tudtam vinni ötven-hatvan embert, miattam nem maradt el adás, és erre büszke vagyok.

A Mónika Show-ra is büszke vagy?

Az én feladatom a nézőszervezés volt. Meg a tapsoltatás, és a közönség bemelegítése. Tulajdonképpen ott szereztem rutint a stand-uphoz. És hidd el, nem volt egyszerű reggel tízkor megnevettetni, kilazítani azokat az embereket, akik vagy életükben először voltak tévéfelvételen, vagy csak egyszerűen meg voltak szeppenve a lámpáktól, kameráktól. Amúgy meg ez volt az első kibeszélő show Magyarországon, ezért senki sem tudta, hogy egyszer elkanyarodik a kettőfogú, hiperpigmentált világba.

Hasonló munkát végeztél a Heti Hetesben is, aztán jött a Fábry-show, ahol a dizájn center fura tárgyait kellett beszerezned. Hogyan bukkan rá az ember ennyi marhaságra?

A mai napig szeretek vásárolni, nézelődni, bambulni, piacokon, kirakodóvásárokon. És egy idő után nagyon ráállt a szemem a keleti őrületekre, a szovjet feelingre és a magyar buherára.

A legnagyobb fogások?

Az egyik a Tóth Lajos bácsi által felajánlott szovjet szobaszauna, amelyből a Fábry ott, a színpadon meztelenül távozott, így a lógó…. na, mondjuk ki bátran: a lógó pöcse az újságok címlapjára került, és ezzel a fotóval lényegében belógta magát a legnagyobb sztárok közé. Gyönyörű fogás volt a repülőgépes hányászacskó-gyűjtemény, valamint a száraz útibéka kollekció.

Kérem…?

Volt egy ember, aki az országúton elgázolt, kilapult, majd kiszáradt békákat gyűjtötte. Ne kérdezd, miért. Ez már az őrület határa. A totális végpont. Teljesen szürreális.

Szerintem a te életed is az. Történelem tanár akartál lenni, aztán a Mónika Show fájdalmasan szomorú figurái és a száraz útibéka gyűjtemények között kötöttél ki.

Bár sohasem tanítottam, elvégeztem a Nyíregyházi Tanárképző Főiskolát, de már a középiskolában jó voltam történelemből, még OKTV dolgozatot is írtam arról, amikor Miskolc 1702-ben szabadalmas város lett, a királytól megvásárolta a jogait. Meséljek róla?

Inkább arról mesélj, miért fordultál a művészet felé.

A Kabinet Rt. nevű zenekar miatt. Amikor először megláttam azt a tíztagú, furcsa rock and roll zenekart a színpadon köntösökben, hajhálókban, amikor először hallottam ezt az őrült, dinka muzsikát, tudtam, hogy gyökeresen megváltozott az életem. Valahogy úgy, mint amikor a Csillagok háborújában eldübörgött előttem az első csillagromboló. A Kabinet Rt. aktív rajongója lettem, próbáltam nekik koncerteket szervezni, így először nem is a művészet, inkább a művelődésszervezés felé fordultam. A főiskolán, a Hallgatói Önkormányzat kulturális szervezőjeként még gólyabálokat és főiskolai rendezvényeket is szerveztem, így ismerkedtem meg egyébként Fábry Sanyival is.

Tulajdonképpen miért vonz téged mindenféle vicces őrület?

Nekem mindez természetes. Egyiket sem élem meg nagyon furcsának. Szakmai kihívások ezek: a Mónika Show-hoz nézőt, a dizájn centerhez száraz útibékát, a stand-uphoz poént gyűjteni.

A történelemből főleg a tankmánia maradt. Miért pont tank?

Fogalmam sincs, de aminek lánctalpa van és ágyúja, attól nekem feláll. Voltam már a francia tankmúzeumban a Loire völgyében, és a világ legnagyobb tankmúzeumában is, amely egy Moszkva közelében található, zárt gyűjtemény. Egy speciális orosz utazási iroda szervezésében lehetett oda eljutni, komoly átvilágítás után.

Nem csak a tankokért rajongsz fanatikusan, hanem DVTK focicsapatáért is.

Azóta vagyok fanatikus DVTK szurkoló, mióta elköltöztem Miskolcról. Az ország bármely pontján játszott DVTK-meccsen találkozhatok a földijeimmel. Ez a kapocs a múltamhoz. A stopli alakú honvágy.

Plusz a lelátón elhangzó a vicces szövegeket tekintve alighanem kincsesbánya.

Nem véletlenül foglalkozom ezekkel egy külön blokkban a Borsodi homályos című műsoromban. Most képzeld el, amikor az ölembe pottyannak olyan poénok, mint amikor a bírónak azt kiabálják, hogy „Ma te vagy feketében, holnap az anyád lesz abban!”, vagy az, hogy „Folytál volna le apád térgyén!”

Nemrég a Borsodi sör arcaként láthattunk egy rövid reklámfilmben az őrjöngő DVTK szurkolók között. Néha különféle sörfesztiválokon sörnagykövetnek is felkérnek. Állandóan van sörös terved?

Borsodit ünnepelni a DVTK szurkolók között, akik a Borsodit is szeretik és engem is szeretnek… kell ennél nagyobb élmény? De azért sem kell magam megerőszakolnom, hogy egy-egy sörfesztiválon sörnagykövet legyek. Legutóbb a Várban kaptam ilyen tisztséget. Vittem a poharamat, és minden ott fellelhető sörből meg kellett kóstolnom egy decit. Csodálatos háromnapos dülöngélés volt.

Látszik, szereted a sört meg a jó kaját, ám egyszer még életmódváltásba is belekezdtél a Rippel fivérek segítségével. Hol tartasz?

Elbuktam. Az úgynevezett paleoketogén étrend szerint kellett volna táplálkoznom, ami teljesen cukormentes, csak az a baj, hogy nekem minden fellépés előtt kell ennem legalább egy fél tábla csokit, mert attól robban fel az agyam. Nekem az a doppingszerem. Műsor alatt kell az adrenalin.

Régebben az adrenalint a barlangászattal szerezted meg. Mondjuk, műsor előtt az öltözőben tényleg nem könnyű barlangászni. Különben bátor vagy?

Fiatalabb koromban volt bennem bátorság, elég, ha annyit mondok: egy időben a Tiszai pályaudvar környékén dolgoztam újságkihordóként… Ehhez képest nem is olyan nagy dolog, hogy barlangásztam meg sziklát másztam. Amikor álmomban egyszer egy barlangban ügyeskedtem, és elkezdtem rinyálni, hogy lezuhanok, ha nem oda fogok, vagy nem ide lépek, akkor az idősebbek azt tanácsolták, most fejezzem be. Igazuk volt. Akkor kell ezeket abbahagyni, amikor az ember félni kezd.

Ha már Tiszai pályaudvar és Miskolc, amint az a stand-upjaidban is sokszor elhangzik, ennek a fura városnak is rajongója vagy.

Ez a város egy másik dimenzió. De mi, miskolciak így szeretjük. Az ottani fanyar humorral, a furcsa összevissza építkezéssel, azzal a különös lumpenproletár léttel, és hasonló nyavalyákkal. A maiaknak már csak egy felduzzasztott szocialista nagyváros maradt, pedig Koós János mesélte, aki szintén miskolci, hogy a háború előtt milyen gazdag volt Miskolc. Micsoda kulturális élet pezsgett ott, milyen sokszínű volt, tele örménnyel, zsidóval, gazdag borkereskedőkkel, szép házakkal. De még az én gyerekkoromban is volt ott élet: úgy mentem egy héten három-négy koncertre, hogy nem volt köztük heavy metal, és volt balett-társulat, filmklub, fantasztikus Nemzeti Színház.

Miközben imádod a családodat, néha azért meredek vicceket tolsz velük kapcsolatban. Egyszer egy bulvárújságírónak ezt mondtad: „Otthon nem vagyok mókás, verem a családomat, és ebből merítek energiát a mindennapokra.” A kolléga meg lelkesülten leírta…

Sőt, azt is szoktam mondani, hogy otthon pallosjogom van. De hála Istennek nem vagyok politikus, hogy percenként ízekre szedjék a mondataimat. Az emberek pontosan tudják, hogy humorista vagyok, ezért nem kell különösebben meggondolnom, hogy mit mondok, mert úgysem vesznek komolyan. Különben pedig elég gondoskodó családapa vagyok. Főzök, mosok, takarítok. Pontosabban: főzök, mosok. Jó: Főzök. Meg brutálisan bevásárolok.

Ezek szerint otthon visszafogott vagy. Viszont a színpadon káromkodsz, mint a kocsis.

Nem szoktam káromkodni. Csak bazmegezek.

Azt kell?

Kell. Másképpen nem tudom csinálni. Fellépés előtt megeszem a csokit, az felpörget, attól meg bazmegezek. De ez a pörgés meg szükséges ahhoz, hogy felrobbanjon a színpad. Ha visszafognám magam, akkor nem lennék őszinte. És nem lennék ilyen jó. Én minden előadáson a szívemet rakom ki a színpadra. A stand-upot szívvel csinálom, nem ésszel. Nem akarok megfelelni senkinek.

Nagy sikerrel megy a második önálló ested, a már említett Borsodi homályos.

Az első, a Négybetűs szavak nyolcvanhétszer ment telt házakkal, most a Borsodi homályos megy, aminek az első része a borsodi barátom portréiból áll, a második része a focistadionok világáról szól – erről egy haverom egyébként azt mondta: tömény politika.

Gondolom, erre te meg azt szoktad válaszolni, hogy nem a focisták rohangálnak be a parlamentbe, hogy beleszóljanak a politikába, hanem fordítva: a politikusok lepik el lelátókat, hogy két szotyizás között megmondják a tutit.

Így van, és, ha azt mondják a műsoromnak erre a részére, hogy politika, hát vállalom. A harmadik része viszont nem az, ebben azokról a budapesti barátaimról mesélek, akik vannak olyan homályosak, mint bármelyik borsodi. És most csiszolódik Badárral a közös est, ami az egymással eltöltött időről szól, és a közös utazásokról.

Szeretsz utazni? Vagy csak sztorikra vadászol?

Is-is. Szeretek utazni és örülök, ha annak során megtalál a történet. Egyébként mindig megtalál. Amikor Svájc kellős közepén leszólít egy fekete srác, és a második mondatnál kiderül, pontosan tudja, hogy Miskolcon a Középszer utca 9-ben volt egy isteni fagyizó, az azért megcsap.