A közelmúltban azt mondtad, a negyven éves kor az, amikor az emberben éppúgy benne van a hároméves gyerek, mint a nyolcvan éves aggastyán. Benned melyik erősebben?

A nyolcvanéves aggastyán.

Ahhoz képest jól tartod magad.

Az élet is jól tart engem. Boldog vagyok a feleségemmel, a gyerekeimmel, a házammal, a munkámmal, biztonságban élek, minden kerek. Most azt gondolom, a következő negyven évet már csak el kell töltenem majd valahogyan.

Milyen gyerek voltál?

Kisgyerekként gondtalan, aztán szabálykövető, de mindenképpen lassú. Tizenhárom évesen voltam először szerelmes, de csak tizenhét évesen lett barátnőm.

Kamaszos lázadás?

Nem voltam lázadó típus. Bár a székesfehérvári ministránstalálkozóra menet Beatricét hallgattunk a buszon, de nincs ebben semmi különös: kamaszkorban minden egyszerre történik.

Ettől meg is lehet kavarodni egy kicsit.

Meg bizony. Úgy éreztem én is: már nem vagyok gyerek, még nem vagyok felnőtt, ráadásul a suliban is mindent egyszerre akarnak a fejünkbe tölteni, és senkit sem érdekelnek a szorongásaim. „Holnap lehetsz öngyilkos, fiam, de ne felejtsd el, holnapután témazárót írunk töriből.”

Húszas éveid?

A felszabadulás időszaka. Az ember a saját kezébe veszi az életét, keresi a párját. Nekem mondjuk nagy hibám volt, hogy rendes srác voltam, és a lányok inkább a gyökereket szeretik. Nagy volt a dilemma: hogyan lehet rendes srácként gyökérnek mutatkozni. Ilyenekkel próbálkoztam: „Előre engedlek az ajtónál, de csak azért, hogy megnézhessem a fenekedet.”

Harmincas éveid?

Megnősültem, megvettük a mostani házunkat, megszületett az első gyerekem. Éreztem, hogy az élet végleg rátett egy vágányra, és tudtam, hogy nekem a továbbiakban azon kell zakatolnom.

Azt is tudtad, hogy mi lettél: mozdony vagy vonat?

Büfékocsi. A mozdony a feleségem.

Fontosabb vasútállomások?

Tíz évesen Svájcban lett szép, fantás üdítős dobozom, és később, amikor a Cápa című filmben erőfitogtatásból összegyűrt valaki egy ilyet, akkor felkiáltottam a moziban:” Neeeee! Mi gyűjtjük ezeket a szekrény tetején!” Aztán színjátszóköri élmények, regénybe illő utazások, köztük erdélyi, olasz és egy ciszjordániai, ahol az egyik katonai ellenőrző ponton betoltak a kocsi ablakán egy gépfegyvert. És különösen fontos állomás, amikor harminchárom évesen ott álltam a feleségem mellett a szülőszobában, és arra gondoltam: milyen fura, hogy életem egyik legboldogabb pillanata az, amikor egy másik embert látok szenvedni. Később egy másik kórteremben ért életem legfájdalmasabb pillanata. Merthogy jelen voltam a fiam születésénél és akkor is, amikor az édesanyám meghalt. Az, hogy ennyire közelről láttam a két végpontot, nagyon sokat hozzátett a személyiségemhez.

Most viszont negyven éves lettél, és kapod majd a vicces ajándékokat.

Az élményajándékokat szeretem jobban, azt talán a múltkor is elmeséltem, milyen szép volt, amikor a harmincadik születésnapon tartott fellépésemen apránként fedeztem fel, hogy a nézőtéren csak a gyakran vagy régen látott barátaim ülnek. A feleségem szervezte meg titokban. Én is szeretek ilyeneket adni, két éve az ő születésnapjára a barátai, ismerősei szereplésével forgattam neki egy komplett játékfilmet. Most pedig nem én kapom, én adom a vicces ajándékot. Az életem elmúlt négy évtizedének legfurcsább, legszebb, legkínosabb jeleneteit felvillantó, Életed filmje című új előadásom márciustól látható a Dumaszínházban.