„Illegális Vastag Csaba imitátort fogtunk az M6 autópályán” – olvasható az említett énekes Instagram (és Facebook-oldalán), méghozzá egy videó mellett, amelyen Dombóvári István egy gitárerősítőbe dugott mikrofonba énekel egy Vastag-slágert, majd bekapcsolódik maga a szerző is. A sztoriról természetesen megkérdeztük Dombit, aki a következőket mesélte:

– Az egész onnan indult, hogy kiderült, Vastag Csabának ugyanaz a sofőrje, mint nekem. A Tomika. Vele találtuk ki, hogy eléneklünk zenei alapra egy híres Vastag Csaba-dalt. Meglepetésünkre nemcsak, hogy tetszett az énekesnek, de még a közösségi oldalaira is kitette. Nem volt érzékeny, mint sok művész, nem azt mondta, hogy tüntessük el, hanem beleállt. A dalnak sikere lett, a rajongók elkezdték követelni, hogy csináljunk még egy tribute-dalt. Csináltunk. Annak még nagyobb lett a sikere. Aztán csavartunk még egyet a dolgon, és Tomikával egy olyan párbeszédet folytattunk, amelyben csak Vastag Csaba-dalszövegek formájában beszélgettünk egymással. Ezt is imádták az emberek. És mindezek után történt az, amit az említett videóban láthatunk: az M6-os egyik pihenőjében a saját kis házi hangosításommal elkezdtem énekelni egy Vastag Csaba-dalt, aztán egyszer csak a szerző is beszállt.

– Megbeszéltétek, hogy itt és itt találkoztok?

– Nem, ennél azért rafkósabban oldottam meg. Én a saját kocsimmal mentem Pécsre, Tomika, a sofőr pedig szólt, hogy aznap viszi Csabát, viszont neki nem említette. Mint ahogy azt sem, hogy az autópályán ugyanannál a pihenőnél fognak megállni, mint én. Volt meglepetés.

– Lesz folytatás?

– Bizony. A tervek szerint Vastag Csaba fog vicceket mesélni.