Egyszer a Duma Swing című előadással, Illés Ferivel, Kovács András Péterrel és Janklovics Péterrel mentünk fellépni Miskolcra, ahol csodálatosak voltunk, mint mindig. De mert másnap Szlovákiában is volt egy fellépésünk, ott aludtunk Miskolcon, és mi tagadás, egy kicsit bele is mentünk az éjszakába… Másnap a szervezők nagyon örültek nekünk, vigyorogtak, hogy “láttuk ám a Kőhalmi urat tegnap a tévében, nagyon tetszett”. Nekem persze azonnal leesett, hogy amit ők tegnap láttak, az lényegében a műsorom hetvenöt százaléka. És mivel az mégse volna jó, hogy ugyanazt elmondjam nekik egy nappal később, egyetlen órám maradt összerakni egy teljesen másik műsort. Össze is raktam, de ez csak két dolog miatt sikerült. Egyrészt hordtam magammal egy táskát, amiben semmi más nem volt, csak kártyák, mindegyiken egy-egy történet. Kimondhatom, hogy tele volt poénnal a táskám. Nem kellett mást csinálnom, csak elővenni ezeket a kártyákat, és kiválasztani közülük olyanokat, amelyek poénjait a helyiek nem hallhatták előző nap a tévében. A másik szerencsém meg az volt, hogy akkoriban még lehetett a presszókban dohányozni, így aztán végtelenül sok cigaretta mellett átírtam a műsort egyetlen óra alatt. Mondjuk, elég izgalmas volt…