2018. november 26-án ünnepli 15. születésnapját a Dumaszínház. Ebből az alkalomból különleges fotósorozatot készítettünk fellépőinkről, és egy-egy kedves történetet kértünk tőlük az elmúlt másfél évtizedből. Ma Bálint Ferenc, a Szomszédnéni Produkciós Iroda egyik fele mesél a kép mellé.

Szomszédnéni Produkciós Iroda

Bálint Ferenc

Szomszédnéniként mi még a Godot Dumaszínházban csatlakoztunk a csapathoz, és szerencsénk volt kicsit belekóstolni a magyar stand-up comedy klubkorszakába is. Akkor Fábry és Badár volt a két húzónév, mindenki más csak egy srác volt, aki pár perccel korábban még az egyik asztalnál ült, majd váratlanul odament a mikrofonhoz, és folytatta a műsort. Talán ez az anonimitásban töltött pezsgés, fordulatos kiszámíthatatlanság volt a kedvencem, amikor saját bőrön tanultuk, hogy hogy megy ez.  Amikor konferáláskor még véletlenül sem találta el a nevünket az előttünk fellépő kolléga, de mi is elkövettünk pár Kőhalmi Pétert. Hisz egy olyan Dumaszínházban, ahol Aranyosi, Felméri, Janklovics és Kovács András is Péter – miért pont Kőhalmi ne lenne az?

Tóth Szabolcs

Az egyik legkedvesebb Dumaszínházas élményem a 2008-as márciusi Comedy Central tévéfelvétele. Ez volt életem első igazi tévéfelvétele, annyi kamera volt egy helyen, amennyit korábban összesen láttam. Ebben a két napban az érzelmek olyan széles skáláját jártam be, amelyről nem is sejtettem, hogy ennyire széles tud lenni. A lassan érő lámpaláz átcsapott rettegésbe, amelyet mindjárt a megkönnyebbülés, majd a debreceni éjszakában kitombolt öröm követett. Nincs az a hullámvasút, amely rá tudna tromfolni erre az élményre.