Ahogy az a Dumaszínház honlapján olvasható róla: „Magyarország egyik piacvezető stand-up komikusa. Mindig ügyfélorientált, közönségcentrikus. A szektor legdinamikusabban fejlődő szereplőjeként a prémium minőség elkötelezettje. Sikerének titka a folyamatos fejlesztés és nyitottság – egy szóval: ***jó!” Beliczai Balázs azt is elmondja alább, hogyan találkozott a Monty Python egyik tagjával, mit tesz, ha a pincér hideg rántott húst hoz neki kanállal, és milyen volt Kőhalmi Zoltánnal egy hajó fenekén hánykolódni a viharos Dunán.

Tanár úr, én készültem.

Zavarba ejtő.

Nem szoktak készülni a téged faggató újságírók?

Nem mindig. Források?

Internet. Valamint a veled készített, könyvekben megjelent beszélgetések. Bár a neked feltett leggyakoribb kérdések és az azokra adott válaszaid a honlapodon is megtalálhatók.

Nem baj. Kérdezd meg újra.

Nem akarom, közben viszont megkerülni sem lehet, mert benne van a lényeg. Különben feltűnt, hogy viszonylag komoly válaszokat adsz önmagadnak.

Csináltam korábban egy vicces honlapot, aztán a barátaim figyelmeztettek, hogy vicces-vicces, tele van jó kis ökörségekkel, csak semmit sem lehet megtudni rólam, nem informatív. Így aztán, amikor volt rá érkezésem, csináltam egy olyat, ami informatívabb. És nem is baj, ha nem kizárólag vicces, mert a humorista sem vicces nulla-huszonnégyben.

A humoristáról nem azt gondolom, hogy állandóan vicces, inkább azt, hogy állandóan van valamiféle fanyar kedve és reagáló képessége. Ami minden vacak helyzetből kisegíti.

Nekem nincs ilyen.

Biztos van. Mit csinálsz, ha a pincér hideg rántott húst hoz neked, és kanalat ad hozzá?

Konfliktuskerülő vagyok, ezért vagy otthagyom az ételt, vagy kérek gyorsan egy másikat, de az is lehet, hogy nem adok borravalót.

Nem is jegyzed meg a pincérnek, hogy teszem azt: Anyád!?…

Nincs időm, energiám vitatkozni. Valamint azért sem teszek megjegyzést a pincérnek, mert arra gondolok, hogy kihoz egy még hidegebbet, amibe véletlenül bele is tüsszent. Szóval taktikai okokból, saját érdekemben vagyok konfliktuskerülő.

Amikor vezetsz akkor is?

Nem vezetek. Se jogosítványom, se autóm.

Mivel lehet kihozni a sodrodból?

Politikával, a közélet visszásságainak emlegetésével, az igazságtalansággal, de ezekről most inkább ne beszéljünk.

Végzettségedet tekintve tanár bácsi vagy, főleg énektanár bácsi. Miért nem tornatanár bácsi? Vagy fizikatanár bácsi?

Sportolni sohasem szerettem, a zenét meg nagyon szerettem. Kislabdával én dobtam a legkisebbet, az operaelőadásról viszont sohasem menekültem el.

A reáltárgyak egyáltalán nem mentek, így lehetett szép, eufemisztikusan azt mondani rólam, hogy a „gyerek humán beállítottságú”. Miközben ez csak elegáns megfogalmazása annak, hogy a gyerek matek-fizikából katasztrofális. Azért a humán tárgyakból sem voltam kiemelkedő, legfeljebb négyes. Igaz, a zenéhez viszonylag kevés Dosztojevszkij kell.

Kizárólag a zene érdekelt?

Lényegében. Volt egy pianínónk, csak lusta voltam gyakorolni. Néha tanárt váltottam, aztán az új tanárnak mindig azt mondtam, hogy teljesen kezdő vagyok.  És akkor viszonylag gyorsan haladtunk.

Akartál volna híres zongorista lenni?

Nem, de operaénekesnek el tudtam volna képzelni magam. Sok bravó, sok rajongó, sok pénz… Jártam a Tanítóképző Főiskolára, ott tanultam zenét tanítani, de az elég hátradőlős volt, mert akkor már elvégeztem két évet a konziban. Közben arra gondoltam, kemény lehet minden nap öt tanórára felkészülni, vagyis nem biztos, hogy jól választottam hivatást…

Jártál Gór Nagy Mária Színitanodájába is.

Igen, de mikor a színiiskolában nagyon fárasztott már a sok, poros díszlet, jelmez, meg az, hogy ugrabugrálni kell, jönni-menni és magas hangokat kiénekelni, akkor azt képzeltem, hogy valami olyat kellene csinálnom, ahol csak egy helyben állok a színpadon és beszélek.

Némi kerülőkkel, de így lett. És persze, hogy így lett, hiszen már az iskolában is parodizáltál.

Igen. A hivatalos programsorozat része voltam. Koszorúzás, az irodalmi színpad műsora és Beliczai Balázs paródiaestje. A tanárokat parodizáltam.

Vékony jég…

Az. Főleg, mert egy tizenéves gyerek nem mindig érzi, hol a határ. Lehet egy paródia igazságtalan is. Túlzó. De mostanában, amikor sok év után véletlenül összefutok egykori a tanáraimmal, nem azt látom az arcukon, hogy haragudnának. Szóval igen, jártam a Gór Nagy Mária Színitanodájába, de színész nem lettem. Mondjuk, játszottam mese színjátszó társulatban.

Ott mit csináltál?

Voltam gólyalábas, hajcihős, még balettoztam is tüllruhában és voltam lufi hajtogató bohóc. Bár csak három figurát tudtam hajtogatni, a hattyút, a kutyát meg a nyuszit. Utóbbi kettő különben ugyanaz volt, csak a nyuszinak hosszabb volt a füle.

Te voltál az egykor sokat emlegetett lufi király?

Nem, de találkoztam az igazi lufi királlyal, aki, ha kellett, még a Balázs Palit is meghajtogatta lufiból.

Azért eljutottál az ismertség küszöbére is, hiszen a Família Kft.-ben is szerepeltél.

Először csak néma statisztaként ücsörögtem a kávézóban. Aztán virágot kellett vinnem Szépnének, ekkor már volt pár mondatom. Később Ricsi/Misi haverja lettem, és bemehettem a nappaliba is! Amikor ez megtörtént, Miskolcon összeszaladtak az emberek abban a bankban, ahol az unokatestvérem volt az igazgató, hogy „Hallottad? Ez igaz? A Rita unokaöccse tényleg szerepel a Família Kft.-ben?… Őrület!”…

És mégsem léptél tovább a sorozatszínészet országútján.

Kicsit még haladtam rajta, mert hat epizód erejéig szerepeltem a Barátok köztben is, volt aztán még két kisebb filmszerepem is, de ennyi.

Színpad?

Nem volt bennem drámai véna. Ahol drámai jelenetet kellett volna megoldanom, például a Gór Nagy Mária Színitanoda vizsgaelőadásán, a Liliom című előadásban, ott a rendező tajtékzott, hogy aki ennyire nem tud átéléssel játszani, az menjen a francba.

De minimum a stand-up színpadokra…

Igen, mert amikor vidámabb jeleneteket játszottunk, amikor commedia dell’arte vizsga volt, vagy Karinthy-jeleneteket adtunk elő, akkor nem volt velem gond.

Ki lehetett következtetni, hogy Hamlet sohasem leszek, vicces előadásokhoz meg talán alkalmas vagyok.

Az abszurd vénád is vitathatatlan. Miért nem egy abszurd színházban kötöttél ki?

Abba a korosztályba, ha szabad ezt mondani: generációba… vagy inkább és sőt: nemzedékbe(!) tartozom, amely akkor volt fiatal és fogékony, amikor a Monty Python, a Galláék meg a Laár pour L’art berobbant a köztudatba. Kazettákon másolgattuk a műsoraikat, nagyon szerettük őket. Ja, és a Kretén Magazin előfizetője voltam. De én sajnos nem kerültem olyan abszurdszínházas közegbe, ami beszippanthatott volna.

Viszont egyszer találkoztál nagy példaképeddel, a Monty Python egyik tagjával, John Cleese-zel.

Amikor 1996-ban itt járt Magyarországon, hogy promózza a Fészkes fenevadak című filmjét, egy újságíró barátom megkérdezte, nem akarok-e találkozni vele, mert lesz itt egy nemzetközi sajtótájékoztatója, ahová be tud vinni. Volt nálam egy könyv, és vittem egy  Monty Python jelenetet ábrázoló képeslapot dedikáltatni….

…majd a megfelelő pillanatban támadtál, mint ahogy a nagy sztárok láttán Kiszel Tünde szokott.

Még annál is hevesebben támadtam, de végül készült közös kép, amin látszik, hogy a John… nekem már csak John, érted… jót röhögött a képeslapon. A Kőhalmi Zoli a mai napig irigykedik erre.

Végül mégiscsak a humor világában találtál helyet.

És ez nagyon jó, mert itt csak egyhelyben kell állni a színpadon, és fogadni a közönség szeretetét, az öltözőben meg ott vár a kedvenc csokim… Ez nekem kényelmes és kellemes.

Viccelsz.

Nem viccelek. Persze azt tényleg senki sem tudja, hogy mennyi gondolkodás, ceruzarágás van a háttérben.

Meg korábban felszedett tudás, hiszen te nem csak stand-upolsz, de énekelsz és parodizálsz is a műsoraidban. Manapság is be lehet robbanni a humor világába?

Stand-uppal nehezebb. Blogolni, vlogolni kell, insta- meg facebook-sztárnak, influencernek kell lenni, esetleg Youtube-csatornát kell csinálni.

Te miért nem nagyon működteted az internet által kínált lehetőségeket?

Ha a Facebook oldalamra gondolsz, akkor ez igaz, vállalom. Nem pörög nagyon. Talán lustaság van e mögött, talán az, hogy nem lehet az ember állandóan humoros. Túl sok időt elvenne, ha a különféle oldalaimat kellene gondoznom, állandóan vicceket kellene gyártanom ehhez, és állandóan a rajongók lelkét kellene simogatnom.

Nem fontos a népszerűség?

Nekem az a fontos, hogy a közönségnek adjak valamit, amikor kilépek a színpadra.

Közönség viszont akkor lesz, ha népszerű vagy.

Igen, lehet, hogy akkor még több néző lenne. Szerencsére azért így is van bőven.

Emlékszel arra mi volt az első poénod a Showder Klubban?

Talán az, hogy a nevemet marketing szempontból sokszor elismételtem… vagy lehet, hogy a Rolling Stones tagjainak beesett arcán poénkodtam?

Nem. Az volt az első poénod, hogy „Esztrádműsorokban nem könnyű, ugyanis a színpad széléről mindig sürgetnek, hogy művész úr siessen, mert a fakír már tűkön ül!”

Örülök, hogy benned megmaradt, de ma már nem mondanék ilyet.

Az egyik legemlékezetesebb fellépéseden nem a közönség nevetése, hanem az életben maradásotok volt a tét. A 2006-os budapesti viharra gondolok.

Tény, hogy a legemlékezetesebbek egyike az a bizonyos 2006-os augusztus 20-i tűzijáték, ami alatt borzalmas vihar kerekedett. A Dunán, a Lánchíd és az Erzsébet híd között, egy tűzijátéknéző hajón léptünk fel a Kőhalmi Zolival, a szomszéd hajón a Bödőcs műsora ment, még ütköztünk is. Aztán hánykolódtunk a viharban a hajó mélyén, a Zoli meg kiszaladt valamiért, azt hittem nagy bajban van, de amikor visszajött, kiderült, hogy még akkor is az bántotta, hogy a második asztalnál ülők nem nevettek.

Hány éves korodban fogod szögre akasztani a szavakat?

Ezt a közönség dönti el. Amíg igény van rám, megyek. De, ha nyernék egymilliárdot a lottón, akkor is jó lenne a szaktársaimmal beülni egy autóba, vidékre menni, ökörködni, a fellépésen meg szeretve lenni. Ilyen ez.