Kiss Ádám: „Igazi ünnep volt”

Óriási tömeg, a régmúltat idéző hangulat és „tiszta Amerika” volt a Kongresszusi Központban.

Kiss Ádám nemrég ért pályafutása fontos mérföldkövéhez: kétezer ember előtt lépett fel a Kongresszusi Központban. Az év negyedik napján búcsúztatta 80 perc alatt a Föld körül című, 2014 óta futó önálló estjét. Megkérdeztük, hogy sikerült.

Na, milyen volt?

Talán az ünnep az a szó, amivel leginkább tudnám jellemezni. Sikerült jó formát kifogni, mindent elmondtam, amit akartam, a közönség is szuper volt, és a körítés is – tiszta Amerikát csináltak ott nekem. A LED-fallal és az épületfestéssel olyan volt, mintha egy hollywoodi kupolában nyomtam volna. Ott volt a családom, a barátaimtól pedig kaptam egy aranylemezt a fellépés után.

Izgultál előtte? A tévéfelvétel amúgy jelent plusz izgalomfaktort?

Rettenetesen izgultam. Először is azért, hogy a legjobb formámat hozzam, hiszen augusztusban adtam elő utoljára ezt az estemet. Már korán ott voltam a helyszínen, nagyon vártam, hogy kezdhessek. És igen, a tévéfelvétel extra izgalommal jár, és mivel most 110 percet nyomtam, és egy 15 perces showder klubos fellépés előtt is izgulok, akkor ez most hét Showder Klub volt egyben. Itt nem lehet hibázni, egyszer lehet csak elmondani. De szerintem sikerült.

Egy dumaszínházas fellépés általában interaktív, gyakoriak a ki- és beszólogatások. Itt volt ilyesmire lehetőség?

Ugyanúgy csináltam mindent, mintha a Dumaszínházban lennék, voltak kiszólogatások, lazáztam, legfeljebb majd kivágják a tévés verzióból.

Kaptál visszajelzéseket a fellépés után?

Annyian írtak, hogy olyan érzés volt utána, mint tíz évvel ezelőtt, amikor elkezdtem. Most minden összejött.

By |2019-01-20T10:09:06+02:002019. január 20.|