Tóth Edu a napokban adja nyomdába Kutatás az ébrenlétben című új könyvét, mely ősszel jelenik meg az Agave Kiadó gondozásában. Mikroszkopikus megfigyelések a gyerekkorról, az életről, de nincs benne nagyképű életmagyarázat és világmegváltás. Kézbe veszed, mazsolázol a rövid, olykor költői sztorik között, és azon gondolkodsz, hogy mi ez.  

Ez valamiféle önéletrajz? Vagy leltár?

Inkább padlássöprés. A padlássöprés során megtalált kincsek közül a legfontosabbak. Emlékek. Szépek és csúnyák. Utóbbiak többnyire el vannak ütve egy-egy poénnal. És ebből is látszik, hogy itt valóban van tétjük a poénoknak. Hatéves koromtól jutunk el a középiskolai ballagásig.

Rövid írások, mindegyik címe egy-egy néni. Rózsika néni, Anikó néni, Klári néni, Ivett néni…

A könyv arról szól, hogy milyen felnőni Pécsen úgy, hogy ebben kilencvenegy néni segít. Minden történet az életem egy-egy meghatározó nénijéhez kötődik. Van köztük óvónő, a barátom anyukája, logopédus, szomszédnő, és a végén ott van persze anyukám is, aki tüneményes, zseniális, okos nő.

De megjelenik benne az a két férfi is, aki tönkretette szegényt. Az apám, aki egy kalandos életű zsivány, és egykori nevelőapám, aki szintén patológiai eset. Tíz éve készülök arra, hogy őszintén meséljek róluk.

Hemzseg a könyv a kulturális utalásoktól.

Mert ezek is az életem részei: Indiana Jones, Agatha Chirstie, Salinger, Vonnegut, Kerouac, Adrian Mole vagy a Doors, Az ifjú mesterdetektív, Anulu, Tarantino és a többiek.

Miért írsz könyveket?

Nekem az a célom, hogy a síromra az legyen rávésve: Tóth Eduárd író és humorista.

Tíz éve kezdtem el a stand up-ot. Az elmúlt évtizedben egy pillanatig sem titkoltam: legfőbb célom, hogy olvasókat toborozzak leendő könyveimhez. Azóta azért a stand-up-ot is eléggé megkedveltem.